Minden esztendő júliusának végén, tizenegy napon keresztül a
hazai zenei élet középpontjába kerül Balassagyarmat. A Nemzetközi Muzsikus
Táborban huszonkilencedik alkalommal fogadják és tanítják a világ minden
részéről érkezett tehetségeket. A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában
egy próbákkal teli délelőttön jártunk.
Kinn tombol a kánikula. A késő délelőtti órán a hőmérő
higanyszála lassan alulról „üti” a negyvenet. Az Óváros tér meglehetősen kihalt,
hosszú percek telnek el, míg elhalad előttünk egy autó. Szemközt vörös, rövidre
vágott hajú ifjú hölgy közelít, hátán cipeli a hangszerét, egy csellót. A
„zeneiskola” ajtajában két, szép arcú fiatal lány tereferél, egyikük a nagy
melegben hatalmasat hörpint az ásványvizes palackból. Az épület táruló ablakaiból muzsika áramlik,
egy hegedű, egy zongora, egy fuvola – a hangzás meglehetősen kakofonikus.
Belépünk. Az aulában nagy a nyüzsgés, a muzsikus tábor
munkatársai vagy a telefonon „ülnek”, vagy a lakókat igazítják útba. Banda
Ádámmal, a balassagyarmati hegedűművésszel – egykor tanítvány volt a falak
között, most már oktatni jár vissza – parolázunk, majd a lépcsőn felfelé
haladva az igazgatói irodát vesszük célba.
Ember Csaba, a házigazda intézmény vezetője stílszerűen egy
tábori mintapólóban fogad, rajta a híres, évtizedes szlogen: „Music without
borders” – azaz zene, határok nélkül. Valóban, itt mindenfajta határok nélkül –
a szó földrajzi és szellemi értelmében egyaránt – terjed szerteszét a muzsika.
Beszélgetésbe elegyedünk. Elsősorban az iránt
kíváncsiskodunk, vajon a hagyományos elemeken és részleteken kívül idén milyen
különlegességgel csalogatja a tehetségeket a tábor? Megtudjuk, a Nemzeti
Kulturális Alap ebben az esztendőben „meghívásos alapon” támogatja a
rendezvénysorozatot, ami nagy szó egy vidéki művészetoktatási intézmény
esetében. A nyolcvanöt éve született és tíz éve elhunyt Kovács Dénes
hegedűművész előtt is tisztelegnek. Az ifjú zenészek istápolásának ügyét ő
mindig különösen a szívén viselte, zeneakadémiai rektorsága idején indult be a
különleges tehetségek osztálya. Weiner Leó, a kortárs magyar zene egyik
„apostola” is szóba kerül: ő Kovács Dénes tanára volt, Kovács Dénes a most
táborban tanító Perényi Esztert oktatta, ő pedig Banda Ádámot – itt a lánc
végén gyarmati kapcsolat. Ráadásul Weiner mester a Rókatánc című művét dejtári
motívumokra építette – kicsi a világ.
Ember Csaba megjegyzi még, hogy tíz év után az egész
rendezvény legfontosabb „darabja”, a zenekari est visszaköltözik a szabadtéri
színpadra, ahol annyi nagy sikert élhetett át a közönség – a Carmina Burana
pedig mindörökké felejthetetlen lesz. Most, július 29-én, szerdán este hét
órától Tokody Ilona és Muskát András Verdi-operarészleteket ad elő, mindketten
egyébként a tanári gárdát erősítik, és eljön Miranda Liu, aki Vivaldi: Négy
Évszak című közkedvelt művéből játszik hegedűn. A kínai származású amerikai
ifjú művészt az igazgató külön, büszkeséggel említi. A világ nagy színpadain és
előadótermeinek megszokott, állandó vendége ő, fellépései idején négycsillagos
hotelekben szállásolják el a házigazdák, mégis, ki tudja miért, de annyira
ragaszkodik Balassagyarmathoz, hogy minden évben eljön ide, és nem zavarja,
hogy kondicionálatlan szobákban kell gyakorolnia, és az elhelyezése sem elit.
Jelenleg – beszélgetésünk idején – még Spanyolországban, Santanderben
vendégszerepel, onnan jön a kies Nógrádba. Ez is bizonyítja erős a hely
szelleme.
Közben kis híján elfelejtkezünk egy lényeges dologról, a
számokról: hetvenen vannak itt, a táborban a diákok, az USA-ból,
Olaszországból, Spanyolországból és a Kárpát-medence nemzeteiből érkeztek, a
tanárok sorában pedig a fentebb már említett kiválóságok mellett többek között
Keönch Boldizsár énekművész („a kezdetek
óta tanít nálunk” – egészíti ki Ember Csaba), Klenyán Csaba klarinétművész,
Déri György gordonkaművész említhető.
Lassan zárjuk a társalgást: Ember Csaba megemlíti még a
Zeneakadémiával való hasznos szakmai együttműködést, aminek fontos jele, hogy
dr. Vigh Andrea rektor vállalta a tábor fővédnökségét, és azt is, a helyi
növendékek számára mennyire jó, hogy házhoz jönnek a hangszervirtuózok, akiktől
elsajátíthatják a legfontosabb fogásokat.
Körbetekintünk még az épületben, miként serénykednek a
fiatalok, hogyan is zajlanak a próbák. Perényi Eszter készséges, beenged a
„műhelybe”: a tanítvány fiatalemberrel közösen vesznek át egy művet, óvatosan
ügyelnek minden hangzásra, minden mozzanatra. A szomszédban Banda Ádám
dolgozik. Furcsa érzés lehet neki itt, alig harmincévesen már mesterként
ténykednie. Éppen azt mutatja a hegedűs tehetségnek, mire kell figyelnie az
ujjak „irányításában”, mert mint mondja, ahhoz, hogy a hangok tökéletesen
szóljanak a hangszerből, a vonót kidolgozott mozdulatokkal illik kezelni.
Odébb, egy távolabbi, kisméretű teremben Klenyán Csabát
keressük. Hazajáró tanár ő Gyarmaton, és bohémságát, vagányságát a sajtó
munkatársai előtt sem rejti véka alá. Amikor fotózni akarjuk, szellemesen
azonnal napszemüveget emel szemei elé, de ez csak poén, öt másodperc múlva már
a legkomolyabb fegyelemmel folytatja a klarinét leendő bajnokainak
instruálását.
Kanyó András kivételesen nem a fuvolát kezeli, hanem a
zongoránál ül. A kísérő muzsika is rendkívül fontos a gyakorlásban, de itt sem
veszi le a szemét a fiatalokról, a két ifjú hölgy eközben csodás dallamokat
csal elő a hangszerből.
Még egy helyszínünk van: a nagyterem, ahol Tokody Ilona
próbál. A Kossuth –díjas művésznővel váltunk néhány szót: másodszor jár
Balassagyarmaton, de nagyon megfogta őt a tábor hangulata, a barátságos
kisváros miliője. És annyi reményteljes egyéniség jár-kel itt, akikről
bizonyosan hallani fogunk a jövőben – mondja, de elnézést is kér, siet vissza a
színpadra, ahol széles karlejtésekkel kísérve mutatja meg a tanítvány-lánynak, hogyan
is kell a levegővétellel bánni, hogy minél erőteljesebb és tisztább hangok
jöjjenek a torokból.
Betekintünk még a galériába, ahol Pénzes Géza
búcsúkiállítása látható. Miért búcsú? Két tekintetben is: a művész tanár hosszú
éveken keresztül tanított itt, a Rózsavölgyi Márkról elnevezett intézményben,
itt szerette meg a komolyzenét igazán („azóta operabérletet is vett” –
említette igen büszkén Ember Csaba), még nyugállományba vonulása után is
visszajárt a rajz-mesterfogásokat oktatni, de most családjával Nagymarosra
költöznek, így búcsút mond Balassagyarmatnak. A falon egy kézzel írott
elköszönő szöveg olvasható – nem kevesen hatódtak meg a sorok olvasatán.
Ilyen tehát a zenetábor. Élettel és hangokkal teli,
lépten-nyomon a honi muzsikus világ legnagyobb személyiségeivel találkozunk, és
nem csupán a város, hanem az egész megye számára nyújtanak a műsorok, estek,
fellépések mélyre ható, élményszerű muzsikát mindenkinek.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése