Egy „kaméleon” természetű nő emlékezete

Vajon mennyire lobogott a szerelmi tűz egymás iránt Madách Imrében és Fráter Erzsébetben? Az igazságot talán csak a régóta halott érintettek tudnák megválaszolni, az utókor érdeklődő közönsége viszont buzgón elmerenghet rajta. Mint tették azt a híres házaspár frigyének százhetvenedik évfordulója alkalmából Csesztvén rendezett Fráter Erzsébet Emléknap résztvevői.

A rendezvényt – amelyre „Erzsike” szűkebb hazájából, Csécséről is érkezett markonyi küldöttség - két részre bontották a szervezők. Előbb a domboldalban lévő helyi művelődési házba invitálták a vendégeket, ahol Szitás Barbara színművésznő nagyszerű beleéléssel és élénk játékkal adta elő T. Pataki László: Lidércláng című monodrámáját. A hallgatóság elé villant az anyós, Majthényi Anna és a menye, Fráter Erzsébet különös, és semmiképpen sem baráti viszonya, amelyben az erős jellemű nő határozott egyénisége szembetalálkozik egy élni akaró, a világra pozitívan tekintő, és férjét tiszta érzelmekkel szerető asszony kitartásával.

Ahogy az előadást követően a kanyargós úton elindultunk fel, a tetőre, a Madách-kúriához, az „útitársakkal” arról beszélgettünk, mennyire boldog lenne a nagy drámaíró, hogy ilyen példás elkötelezettséggel ápolják az emlékét. Végül arra jutottunk, ha élne, zárkózott jelleme miatt feltehetően nem örülne a látogatók seregének, hanem a leghátsóbb szobákba menekülne a turisták áradó tisztelete elől. Mire ezt megvitattuk, fel is értünk, ahol folytatódott az esemény.

Handó Péter költő, író, kritikus, a madáchi hagyományok egyik leghívebb őrzője a nógrádi „végeken”, emlékező beszédében elsősorban arra igyekezett rátapintani, hogy a közvéleményben Fráter Erzsébetről megfogalmazott kép, és a valóság mennyire más, amire az irodalomtörténészek is csak óvatosan mernek ráközelíteni. T. Pataki László az 1980-as években igyekezett eloszlatni a legendákat, amelyek „Erzsikét” mint ledér életű, hűtlen nőt akarták ábrázolni. A „Lidérclángban” pontosan rámutatott, miféle démonokkal viaskodott még életének utolsó korszakában is Madách felesége, milyen szellemekkel küszködött még akkor is, mikor már rég távol került a nógrádi világtól. A szónok úgy fogalmazott, egy ép ésszel felfoghatatlan tragédia áldozata lett Fráter Erzsébet, amibe lelkileg teljesen belepusztult. Lelki síkon pedig elviselhetetlen, ha a nő mély szenvedélye rideg távolságtartással szembesül.

Handó Péter hangsúlyozta, mennyire érdekes, hogy a „Tragédiában” Ádám valódi társa voltaképpen Lucifer, míg Éva mellékszereplő, bár kétségkívül fontos mellékszereplő, aki az első emberpár férfitagját a színeken át mindig a változás, a szellemi megújulás, az emberi értékek felismerése felé vezeti. Ráadásul a műben Éva nem öregszik, mindig fiatal marad, és ahogy egy méltató fogalmazott egy „kaméleon” természetű nő. Valóban, Fráter Erzsébet is ilyen, igazi benső világát soha fel nem fedő asszony maradt, de erre rákényszerítették a körülmények. Egy másik buzgó kutató, Andor Csaba pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy lehet házasságtöréssel megvádolni a feleséget, de Madách sem maradt hű hozzá, amire „Borúra derű” című versében tapintatosan utal is. Handó Péter végezetül elmondta: ha valóban a válás kimondása teremtett alapot Az ember tragédiája megalkotásához, akkor túlságosan nagy ár ez egy remekműért.

A megemlékezések sorában befejezésül a Tormay Cecile Irodalmi és Történeti Társaság tagjai adtak elő műsort, idézetekkel, vers – és levélrészletekkel felidézve Madách Imre és Fráter Erzsébet ellentmondásokkal teli kapcsolatát.

H.H.