2015. július 9., csütörtök

Alapkőletétel a kórházban



Korábban beszámoltunk már arról, hogy a közelmúltban komoly fejlesztések kezdődtek el a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben. A hivatalos alapkő-letételt azonban csak most ejtették meg, dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár jelenlétében.

A sürgősségi osztály hálóval levédett, felújítás alatt álló épülete előtt – miközben felettünk a magasban buzgón dolgozott a hatalmas toronydaru – elsőként dr. Szabó Géza, a házigazda intézmény igazgató-főorvosa beszélt a beruházás részleteiről. Kiemelte, a jelenlegi korszerűsítés nem csupán jelentős állomás, hanem mérföldkő a gyarmati kórház életében, mert ezzel a jövőbe mutató egészségügyi ellátás alapkövét is lerakhatják, a város, a környék, a megye, sőt az Ipolyon túli régió betegeinek szolgálatában – hovatartozástól függetlenül. Egyre jobban megvalósul a fő cél, a tömbösítés, vagyis a különböző betegellátó részlegek egy helyre költöztetése, a központosítás pedig az osztályok közötti elérhetőséget, a gyógyító munka felgyorsulását is lehetővé teszi. Az igazgató hozzátette, a betegbiztonság alapjait képező diagnosztikai, laboratóriumi vizsgálatokat is ezentúl jóval jobb körülmények között végezhetik, mi több, a fejlesztés szorosan kapcsolódik a megyei kórházi rendszer komplex igényeihez. A főorvos külön szólt arról, hogy végre az ápolási osztály is méltó helyre kerül, és véget vethetnek a tizenkilenc-huszadik századra emlékeztető áldatlan állapotoknak. 


Dr. Zombor Gábor felszólalásában hangsúlyozta, országos szinten az egyik legfontosabb feladat, hogy a főváros és a vidék összefüggéseiben egyre közelebb hozzák a betegellátás szakmai feltételeit, amire jó példa a Nógrád megyében lévő két fő kórház, a salgótarjáni és a balassagyarmati fejlesztése. Az államtitkár elmondta, aki manapság a magyar egészségügy helyzetével kapcsolatban fenntartásokat fogalmaz meg, ne feledje el azt a tényt, hogy az elmúlt két-három évben kétszer annyi pénz áramlott be ebbe a „szektorba”, mint az elmúlt húsz évben összesen, ráadásul olyan központokban valósulhatnak meg komolyabb korszerűsítések, ahol negyven-ötven esztendeje nem történtek hasonló beavatkozások. A mostani balassagyarmati bővítés minden szempontból nézve megerősíti a kórház helyzetét, és reméli, a közeljövőben további, működést javító intézkedésekkel segítheti a kormányzat az Ipoly-parti város legnagyobb intézményét.
Balla Mihály országgyűlési képviselő elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonságosabbá váló fekvőbeteg ellátáson kívül az sem elhanyagolható szempont, hogy a nógrádi vidék körülményesebb domborzati viszonyai eredetileg is megnehezítik a betegek kórházba jutását, így kiemelten fontos tényező, hogy a sürgősségi vizsgálatokat a tünetek felismerésétől számítva milyen gyorsan kerülnek az emberek gondos kezek közé, és a szükséges vizsgálatokat milyen hamar végezhetik el. E tekintetben féltétlenül nagymértékű javulást hoz a mostani fejlesztés. Ezzel a gyarmati kórház tervezett teljes korszerűsítése közel nyolcvan százalékban készült el.
A beszédeket követően dr. Zombor Gábor, Balla Mihály és dr. Szabó Géza közösen helyezték el a beruházás alapkövét. A munkálatok befejezési határideje: október 31.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Gyurkó Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése