2015. július 29., szerda

Energetikai fejlesztések hét településen



Történelmi környezetben, a balassagyarmati régi vármegyeháza nagytermének előcsarnokában tartott sajtótájékoztatót szerdán Balla Mihály országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos, amelyen szót ejtett a közelmúlt sikeres nógrádi pályázatairól is.

A honatya elöljáróban kifejtette, az elmúlt közel egy hónap azzal telt, hogy új megbízatásának megfelelően konzultált mind a hat Nógrád megyei járás településeinek elöljáróival a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus terveiről, helyi elképzeléseiről, és a megvalósítás folyamatairól. Aztán gyorsan rátért a legutóbbi fejleményekre. Elmondta, a közelmúltban született kormányhatározat arról, hogy hét helyen – Balassagyarmaton, Szécsényben, Érsekvadkerten, Romhányban, Nagyorosziban, Jobbágyiban és Szuhán – hamarosan megkezdődhetnek az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítései. Az összesen mintegy egymilliárd forintos összegből elsősorban a szociális – és oktatási intézmények újulnak meg. Példaként említette, hogy Érsekvadkerten az idősek otthonában cserélik ki nemsokára a nyílászárókat, és hőszigetelő burkolatot telepítenek, míg Balassagyarmaton hasonló munkákat végeznek a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában, a Balassi Bálint Gimnáziumban, és a Dózsa György Általános Iskolában. Ezek egy részére már korábban pályázatot adtak be az önkormányzatok, mint például Szécsényben, de most sikerült a célra forrásokat előteremteni. A korszerűsítésekre településenként százötven-százötven millió forint használható fel. Balla Mihály hozzátette, a felújítások jóvoltából jelentős mértékben csökkenek az egyes intézmények rezsiköltségei és hosszú távon jóval kevesebbet kell költeni a rendszerek fenntartására. 

Az országgyűlési képviselő, visszatérve a 2014-2020-as fejlesztési elképzelésekre kifejtette, a legfontosabb feladat, hogy minél több pénzt lehívhasson a megye az uniós forrásokból, ezzel kapcsolatban pedig rendkívül figyelmesnek, és alaposnak kell lennie minden érintettnek, hiszen közel 42 milliárd forint a tét. Elsősorban arra kell törekedniük a településeknek, hogy a gazdasági hatékonyságukat növeljék, ezáltal munkahelyeket teremtsenek, így törekedni kell az ipari övezetek, és egyéb telephelyek létrehozására, illetve a meglévők bővítésére, és az ezekhez vezető belterületi utak kialakítására is lehívhatóak nagyobb összegek. Hasonlóképpen lényeges, hogy az előző ciklusban induló, de még be nem fejezett beruházásokkal – így a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet jelenleg is zajló rekonstrukciójával – a határidőre végezzenek, valamint minden pénzügyi elszámolás rendben történjen az esztendő végéig. A hat járási székhelyen lezajlott konzultációkon a fontosabb kérdéseket megvitatták, a további részletek megbeszélése, és a végleges helyi elképzelések kimunkálása a közeljövő munkája – de szeptemberre ezek is tökéletesen kikristályosodnak, és ősszel megnyílhatnak a „csapok”, így igény szerint feloszthatják a kereteket. Balla Mihály kijelentette, az elbírálásig tartó hátralévő időben is rendszeresen, személyesen egyeztet minden települési önkormányzattal.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése