Parázs csatajelenetek, ágyúdörgés, barangolás ódon romok
között a hegytetőn. Középkori forgatag, vásárosok a Schaffer-kútnál. A Szondi
Várjátékok szombaton több száz embert vonzott Drégelyre.
Vadregényes környezetben visz fel az út a nagyoroszi
vasútállomástól a négyszáznegyvennégy méter magasan fekvő vár lábához.
Elhaladunk az egykori honvédségi laktanya mellett, amely lepusztult állapotával
szomorú mementóul szolgál az utókor számára. Ahogy szűkül az aszfaltcsík már
tíz százalékos emelkedőn lépésben haladunk felfelé az autóval. Csodálatos
erdőrengetegen hatolunk keresztül, mellettünk mély szurdokvölgy. Érdekes, menet
közben egyetlenegy állattal sem találkozunk. Egy nagy ívű balkanyarnál
parkoljuk le a „verdát”, innen már gyalogosan kell menni. Csupán másfél
kilométer ez a séta, de végig felfelé. Lassan számoljuk a magunk mögött hagyott
métereket, miközben köröttünk a nyári szélben susog a tölgyes, és szederbokrok
benyúló tüskés ágait kerülgetjük. Az út mentén szépen kimunkált fa-feliratok
jelzik, merre tovább. A terepjárók hagyta mély keréknyomokon átevickélve
már-már a célhoz érünk, amikor autó érkezik mögöttünk. Dombai Gábor,
Drégelypalánk polgármestere hozza Balla Mihály országgyűlési képviselőt, a
honatyán fekete öltöny feszül, hiába számít gyakorlott túrázónak, ilyen elegáns
öltözékben nem lehet felfelé kaptatni.
Pompás középkori viseletben a háziasszony, Pásztor Ildikó,
drégelypalánki „kultúrigazgató” fogad bennünket, s a nemrégiben felújított
várfalak mellett megyünk a várjátékok központi helyszíne felé. A következő
pillanatban azonban lecövekelünk: „támadás”, hangzik a jelszó, és maroknyi
török katona igyekszik a pajzsokkal védett magyar vitézek táborába behatolni.
Kardok villannak, ércpengék ütköznek, nyilak suhannak. Ádáz ostrom zajlik,
amelynek végén – mint annak idején 1552-ben – a törökök nyernek, de a hősiesen
harcoló és életüket áldozó magyar katonák is elnyerik a végtisztességet. Persze
ez csak játék, a hollókői hagyományőrzők és a zenei aláfestést középkori
hangszereken adó Igricek jóvoltából. A szereplők meghajolnak, még egy közös
csatakiáltás, és az egyre inkább duzzadó nézelődő tömeg vastapssal hálálja meg
a bemutatót.
Zászlófelvonás és köszöntők következnek. Dombai Gábor arról
beszél, hogy a mai nemzedék bátran merítsen erőt Szondi György és százötven
társa példájából, és ne feledjük azt sem, kegyeleti helyen járunk, hiszen a
földben itt nyugszanak a hősi halált halt vitézek. Balla Mihály a 463 évvel ezelőtti
ostromot emlegeti, hangsúlyozva, hogy Szondiék előre tudták, nincs menekvés,
hatalmas a túlerő és nem élik túl a csatát. Ezt az önfeláldozó szenvedélyt, ez
a kimeríthetetlen hazaszeretet sugározza a hely szelleme, az a végvári
rendszer, amely védelmezte a keresztény Európa keleti határait. Berkes Bálint,
a Nemzeti Örökség Intézete kabinetfőnöke a közeljövőben kezdődő nemzeti
várprogram néhány részletét ecseteli, kiemelve, hogy Drégely további feltárása
valószínűleg 2018-tól folytatódik. Teszári Károly, a Drégelyvár Alapítvány
kuratóriumi elnöke, egyben a híres vár legújabb kori felújításának ötletgazdája
pedig elmondja, milyen fejezetei is voltak anno a vár történetének, amelyben az
1989-es esztendő valóban fordulatot jelentett, és a falak akkortól kezdtek
serény kezek munkája révén kiemelkedni a feledésből, a gazos, elhanyagolt
környezetből. Egy érdekes kiadványt is említ, amely nemrégiben készült el, és
azokból a bejegyzésekből állították össze, amelyeket a látogatók írtak be a
vendégkönyvbe – ez egyedülálló az egész országban. Két szép vers is elhangzik
Pongrácz Kinga és Fábián Gábor tolmácsolásában. Aztán ismét vezényszó: Lukács
Ákos, aki a drégelypalánki új turisztikai központban majd Szondi bőrébe bújik a
vendégek kiszolgálására, most ágyút tölt, ég a kanóc, és hatalmas dörrenés
rezegteti a levegőt.
A résztvevők az Igricek felvezetésével elindulnak a meredek
lépcsőkön felfelé, hogy bebarangolják azt a történelmi emlékhelyet, ahol egykor
Szondi vitézei ontották vérüket a hazáért.
Mi viszont elindulunk lefelé. Visszatérünk az autóhoz, és a
hegy túloldalára, a Schaffer-kúthoz igyekszünk. Gázt sem kell adni, akkora a
lejtő, csendesen gurulunk. Negyed óra múlva már a Drégelyvár vasútállomásnál
porzik a föld lépteink nyomán. A kútnál, amely lényegében a vártúra
kiindulópontja is, hatalmas forgatag fogad. A bejáratnál, a fagylaltos pultnál
sorban állnak az emberek, hátrébb a finom palóc étkeket falatozzák. Megjött
Kádár Ferkó fotószínháza is, nagy az érdeklődés körülötte. Apró gyermekek népi
játékokkal szórakoznak, a vásárosok pedig szeretettel kínálják a portékáikat.
Távol ostor csattan, és lassan megelevenedik minden, ami a magyar múlt része:
szabad hajdúk és janicsárok, erős emberek, gólyalábasok, solymászok. Késő estig
tart még a kavalkád a drégelyi romok tövében.
Hegedűs Henrik-Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése