2015. július 20., hétfő

Ezüstösen csillogó lányok



A jelekből úgy tűnik, rendkívül hasznosnak bizonyult, hogy a Salgótarjáni Strandépítők Girls csapata kőkemény mérkőzéseken edződött a keszthelyi Balaton Open homokjában. A következő állomáshelyen, a balatonakarattyai magyar bajnoki kvalifikációs fordulóban ugyanis már egy csodaszép ezüstöt gyűjtöttek a bőségszaruba.

Balatonakarattyán összesen huszonhárom női csapat indult a mamutnak számító mezőnyben, így a szervezők hat csoportot alakítottak ki a Bercsényi strandon zajló küzdelmekben. A Strandépítők-hölgyek a selejtezők során olyan rutinos, a hazai strandkézilabda porondján már-már őskövületnek számító együttesekkel kerültek szembe, mint a Gumimacik és a Flyerz, de ez sem jelentett különösebb gondot Szabó Evelinéknek, hiszen előbbi gárdát szettveszteség nélkül, utóbbit a szétlövés során győzték le, és a Bikini BHT sem volt akadály számukra.

A középdöntőben tovább folytatták menetelésüket a tarjáni lányok, ezúttal a Laki BHT és a Hello Lányok társasága hagyta el vesztesen a pályát, a helyosztókra tehát veretlenül érkeztek a nógrádi megyeszékhely legjobbjai. Az elődöntőben a győrieket is felülmúló Kispest Dream Girls várt rájuk. Nem volt „apelláta” itt sem, hiába sorakoztatott fel a rivális több korábbi válogatott játékost. A szétlövésben a Strandépítők Girls jobban összpontosított, és már készülhetett is a döntőre.
Az aranyéremért a LadyBugs hölgykoszorúja következett. Az első félidőben igen megilletődötten játszottak a tarjáni fiatalok, de későn hajráztak és elvesztették a finálét, de az ezüstérem így is kiemelkedő teljesítménynek számít.

Bártfai Ferenc vezetőedző érthető módon elégedetten értékelt a torna után.
- Szenzációs eredményt értünk el – nyilatkozta boldogan -, minden játékosunkat egytől-egyig nagy-nagy gratuláció illeti. Felülmúltuk az eredeti célkitűzést, hiszen előzőleg csupán a négy közé jutásban bizakodtunk, és a játék minden területén érett produkciót nyújtottak a lányok. Bebizonyítottuk, hogy nem csak EBT-tornákon tudunk 190 pontot szerezni – ezzel a mostanival nagy lépést tettünk előre az országos döntő felé. Külön ki kell emelnem a még csak 15 éves Maró Vandát, akit a balatonakarattyai forduló legjobb női játékosának választottak.
Bártfai Ferenc beszámolója alapján írta: H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése