Az október 23-i ünnep előnapjának szombati
délutánján és kora estéjén munkatársaink két nyugat-nógrádi helyszínen,
Cserhátsurányban és Diósjenőn jártak az 1956-os forradalom és szabadságharc
hatvanadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezéseken.
Végre verőfény! Így sóhajtottunk fel,
amikor a borús és esős napok után, ragyogó napsütésben indultunk útnak –
először Cserhátsurányba. Miközben Balassagyarmatról dél felé vettük az irányt,
a közepes erősségű szélben a kopaszodó fák lehulló, megsárgult levelei kavarogtak
előttünk.
Első állomáshelyünkre érve, a
cserhátsurányi önkormányzat épületével szemközti kis füves térség közepén
állított kopjafánál még meglehetős csendesség fogadott, de a kora délutáni órán
nemsokára egyre gyűltek az emberek. Magyar mentés fiatal férfi lengette a
nemzetiszínű zászlót, mögötte koszorúkkal és mécsesekkel a kezükben érkeztek
társai. Az ’56-os emlékhelynél a szervező fiatalok nevében Koplányi Bence
köszöntötte a résztvevőket, majd Dropka Dóra és Zagyi Balázs szavalt. Ezután a
nép a lobogót követve felsétált a közeli dombtetőn található Jánossy kastélyhoz.
Ennek keleti főkapuja előtt látható mostantól a cserhátsurányiak köztiszteletében
álló lokálpatrióta, a néhány évvel ezelőtt elhunyt Karácsonyi György kopjafája,
amelyet Sztancsik József tanár, a helyi általános iskola korábbi igazgatója
formált meg. Itt Vagyóczky József esperes-plébános megszentelte az emlékművet,
míg Sztancsik József néhány érdekes részlettel „ajándékozta meg” a közönséget,
milyen motívumokat alkalmazott a faragás során. Lépésről-lépésre haladva mutatta
be, melyik jelkép milyen emberi tulajdonságot ábrázol, ami kiváltképp
jellemezte Karácsonyi Györgyöt: személyisége lámpás volt, amit érdemes követni,
a csonka kúp alak a „nyakas”, de tántoríthatatlan emberi természetet, a négy,
oldalára fektetett könyv a magas műveltséget és nagy szakmai tudást jelenti, a
székely csillag pedig olyan egyéniségre utal, aki igen büszke a magyarságára. A
kopjafa készítőjétől megtudtuk, hogy Karácsonyi György kilencévesen, a
Korvin-közben keveredett bele a forradalom forgatagába, és gyermek mivolta
ellenére őt is elérte a megtorlás. Felnőtt fejjel került ide, Nógrád megyébe, a
Cserhát dimbes-dombos vidékére, ahol hamar beilleszkedett a surányi életbe, a
helybéliek megkedvelték őt. A férfi a Jánossy kastély tulajdonosaként a falusi
közösség egyik mozgatórugója volt, egészen haláláig.
A rendezvény végén a családtagok a
kopjafa készítésében és felállításában közreműködőknek megköszönték, hogy ilyen
élénk figyelmet szenteltek a néhai férjnek, apának.
Tovább indultunk. Kis romhányi kitérővel
értük el a Rétság feletti dombtetőt, ahol Diósjenő felé fordulva a Börzsöny
tövéhez igyekeztünk. A csúcsok felett épp alábukott a Nap, amikor a református
templom előtti emlékparkban Tóth János polgármester köszöntőjébe kezdett. A
helyi eseményeket emlegette, hiszen a forradalom sodra a kisebb településeket
sem kerülte el. Név szerint szólt azokról a személyiségekről, akik főszerepet
játszottak az itteni eseményekben. Különösképpen Jakus Istvánt és Molnár
Bálintot méltatta: előbbi börtönbüntetést kapott, utóbbi hosszú éveken
keresztül rendőri felügyelet alatt állt.
Megosztotta gondolatait a közönséggel a
község két papja is. Győry-Fáy Csaba katolikus plébános gyermekkori emlékeit
idézte, amikor a nyolcvanas évek közepén nagymamája csak félve, suttogva, de
nagy áhítattal mesélt ’56 nemes napjairól, és azokat az eszméket, amelyeket a
szabadságharcosok képviseltek, a mai utókor fiatal nemzedékének is kötelessége
szem előtt tartani és azok szerint élni. Gottfried Richárd református lelkész
pedig egy bibliai párhuzamot vont, amikor Jézus a meggörnyedt hátú asszonyt
meggyógyította. Ugyanilyen érzése lehetett azoknak, akik a diktatúra után a
szabadságvágytól feltüzelve a görnyedt tartásból felemelkedtek, és
hosszú-hosszú évek szenvedése után egyenes gerinccel tekintettek előre.
Az est szónoka, Balla Mihály
országgyűlési képviselő a polgármester által elmondottakat továbbfűzve
kiemelte, még a legkisebb jelentőségű, a pesti eseményekhez képest parányibb
értékű tetteket is 1956 után megtorolta a hatalom, az embereket börtönbe
vetették, és még kiszabadulásuk után sem lehettek nyugodt mindennapjaik, a
rendőrség folyamatosan szemmel tartotta, zaklatta őket. Hozzátette, a nép
szabadság iránti vágya olyan egységet kovácsolt, ami csak nagyon ritkán adódik
a történelemben – mint például 1848-ban, vagy 1989-ben a rendszerváltáskor. De
ez az egység most, a modern korban is megmutatkozik végre, amikor a közelmúlt
népszavazásán óriási többséggel döntöttek a szavazók a kötelező betelepítési
kvóta ellen. Nekünk rendkívül büszkén kell közösséget vállalni a hatvan évvel
ezelőtti hősökkel – fejezte be beszédét a honatya. Az ünnepséget a Szentgyörgyi
István Általános Iskola diákjainak műsora, Gubó Liza, Zachar Csilla és Kulisják
Ádám szavalata színesítette.
Már teljesen besötétedett, amint a
koszorúzást követően a fáklyás menet elindult a diósjenői utcákon. Egészen a
tájházig sétáltak a vonulók, ahol Végh József helytörténész előadása zárta a
napot.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése