2016. október 8., szombat

Lakótelepi focicsaták emlékezete

Lakótelepi gyerekként nőttem fel Balassagyarmaton, a Rákóczi út 79. szám alatt. Eleinte nem volt hely focizni. Hiszen a Hunyadi utcában még épültek a tömbházak, és a mi épületünktől alig pár méterre húzódott a kerítés, így legfeljebb csak „egykapuzhattunk” azon a mini-területen, és mindig attól féltünk, ha átpattan a labda, bizony mászni kell – igaz, ott nem akadt „csősz”, mint a Pál utcai fiúkban.
Képünk illusztráció
Aztán elkészült az udvar. Középen a kézilabda pálya méretű „foci-dühöngő”. És jöttek a labdakergető vidám csaták. Vasárnap délelőtt, úgy tíz óra tájban egy fütty jelezte, alakul a galeri. Kinéztem a harmadik emeleti lakás ablakán, és Pintér Pisti máris kiáltott: „Gida, jössz?” Beszóltam édesanyámnak a konyhába és az engedélyt adó szó után rögvest húztam fel a cipőt, és loholtam lefelé a lépcsőházban, hogy mielőbb leérjek. Közben gyűltek a többiek: Naszály Ali, Tori, Abay Andris, Bagi Zsolt, Ocsi, Duci és még sorolhatnám. Aki késett, az elején kimaradt a játékból. Tök mindegy, mekkora „spíler” volt az illető, ha nem ért oda időben, az első perceket csak a „cseresorban” töltötte.
Nagyszerű órákat loholtunk ott, nem egyszer úgy elment az idő, hogy a szülők sorra jelentek meg az ablakokban meg a lépcsőház-ajtókban az ebédre beterelni a gyerekeket. Ha meg úgy alakult, hogy nem kellett olyan sokat hétfőre tanulni, már délután folytatódott az önfeledt derbi. Késő februártól – ahogy a hó elolvadt – egészen december elejéig meg sem álltunk. Szombaton rendszerint, ki-ki a sportága szerint a városi csapatokban játszotta az ifi bajnoki foci – és kézilabda meccseket, de vasárnap a grund lett a főszereplő.
Ráadásul affajta „nem hivatalos” lakótelepi bajnokságok is szerveződtek. A „Hunyadi-Dózsa” játszótér mellett jött a „Nógrádi”, a „Jókai-Arany” alakulata, s ha jól emlékszem, egyszer a „Lenin-fiúk” is bekapcsolódtak. Ez az 1973-76 között születettek társasága remek korosztály volt, többen közülünk sokra vitték, elég csak mondjuk Tresó Józsira, vagy Ocsovai Zsoltira utalni.
Azóta eltelt több mint húsz esztendő. Felnőttünk, én magam el is költöztem. Néha-néha még elvetődök azért arra a játszótérre, és óriási kihaltságot látok. Egy-két anyuka a csemetéjével, kutyát sétáltató emberek, de sehol egy baráti társaság, sehol egy pattogó labda, sehol megannyi önfeledt kacaj, hangos „góóóól” kiáltás. Változtak az idők. A mai fiataloknak a „grund” fogalma már mit sem jelent. A számítógépes és dvd-faló nemzedék számára a mozgás, az önfeledt buli-foci csak „nyűg”, nehéz kimozdulni a négy fal közül, aki meg netán megteszi, és sportol, beéri a „kötelező” edzésekkel.
A nyolcvanas évek végének hangulata már sohasem tér vissza.
Hegedűs Henrik


2 megjegyzés:

  1. Néha én is az Ácim-Jókai játszótérre jártam focizni, bár nem voltam fenomén, mint Tresó Jóska, vagy Ocsi, azért jól esett...
    Bauer Viktor (Rákóczi 87-93, III/2.)

    VálaszTörlés
  2. De bizony volt ott csősz,mêg a focinkat is kiszurta.Meg most is jarok oda, most mar a kisfiammal. Ugy modjuk anyanak, h megyünk a HURADÓ ra. (Hunyadi, Rákóczi, Dozsa köz) Ja.. akikre meg emlekszem a kezdetektől... Papp Laci, Pinter Akos, Döce, Fehervari Zsolti. Köszi Hege. Jo volt visszagondolni ra (8 evesek voltunk) üdv Naszály Ali Rakoczi ut 73.(1982) :)

    VálaszTörlés