Bár
a Balassagyarmatról elszármazott és a helyi temetőben nyugvó híres költőre,
Jobbágy Károlyra eredetileg születésnapja környékén, azaz május utolsó
napjaiban emlékezik a nevét viselő alapítvány, most az időpontot átették
októberre, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára.
Az
okokról a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében tartott rendezvényen
Herczeg Hajnalka az alapítvány kurátora számolt be. Köszöntőjében kiemelte,
Jobbágy Károly sok-sok szállal kötődik a hat évtizeddel ezelőtti jeles
eseményhez, a forradalom idején elgondolkodtató és felrázó verseket formált
rímekbe, s nem kerülhette el az utólagos meghurcoltatást sem. Úgy gondolták a
kerek évforduló alkalmából az irodalmár 1956-hoz kapcsolódó alkotásaiból kis
gyűjteményt jelentetnek meg „Felkelt a nép” címmel.
A
kötetet neves szaktekintély, a huszadik századi magyar irodalom elhivatott
kutatója, dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, egyetemi tanár mutatta be, felvázolva
a költő alakját, sorsát is. Említette a fiatalkor nehéz esztendeit a Trianon
után határvárossá vált Balassagyarmaton, a pályakezdés göröngyös útját, az első
próbálkozásokat a Népszava és a Kelet Népe hasábjain, a Szovjetunióban
elszenvedett hadifogságot és munkatábori gyötrelmeket az Ural hegységben. Aztán
a hazatérés, ahol nem beszélhetett a messzi távoli szörnyűségekről, tapasztalta
a kommunista rendszer álnokságait, az indexre tett költőtársak „fojtott
kiáltását”, megismerve milyen a „láncra vert szabad szó”. De az elismertetésben
a barátok, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc sem tudtak neki segíteni. Következett
1956, és Jobbágy Károly megérezte a torz valóságból ébredező reményt. Az
októberi napokban megírta híres költeményeit: a „Tigrisek lázadása”, a „Felkelt
a nép”, a „Rongyos zászlók alatt” a „Nem elég” vagy „A rádió mellett” mind-mind
a forradalom perceiben, óráiban íródott, hogy aztán a szabadságharc vérbe
fojtását követően alig ússza meg a börtönbüntetést. Helyette egy budapesti,
peremkerületi gimnáziumban kapott tanári állást, és elindulhatott a harmadszori
pályakezdési kísérlet, ami ezúttal már sikeresebb lett. Megjelenhettek már
kötetei, és az 1966-ban született „Az elhagyott repülőtér” című verse
napjainkig a ballagási ünnepségek elmaradhatatlan részévé vált – de, ahogy dr.
Sipos Lajos fogalmazott, Jobbágy Károly sohasem került be a hivatalos magyar
költészet „Pantheonjába”. A most, nyomdából frissen kikerült kötetet a tudós
korszakos jelentőségű költemények gyűjteményének tartja, és a versekből
kitűnnek mindazon elvek, amelyhez Jobbágy Károly élete végéig ragaszkodott:
magasfokú szociális érzékenység, olykor abszurd és szélsőségesen erős etikai
mérce, és persze a szülőföld, Balassagyarmat szeretete.
A
méltatást követően fiatal jogász-jelöltek léptek a színpadra. Görög Dóra és
társai, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói verses-dalos előadásukkal
mutatták be a hallgatóságnak, miként látta és élte át az 1956-os forradalmat az
ünnepelt költő.
A
Jobbágy Károly Alapítvány minden évben meghirdetett irodalmi-történelmi
pályázatának témája is az ’56-os forradalom és szabadságharc volt. A bírálók
döntése ezúttal egy Szegeden élő fiatal írónő-anyuka munkájára esett: Zónainé
Kékesi Dóra különleges szemszögből vizsgálja és láttatja a forradalmat. Az
„1956 – Egy szerelem története” című regényét az alapítvány képviseletében
Tyekvicska Árpád történész-levéltáros mutatta be, hangoztatva, hogy az 1956-os
eseményekről ugyan még nem született meg olyan nagy, összegző prózai mű, mint
1848/49-ről „A kőszívű ember fiai”, de a szerzők a hatvan évvel ezelőtt
történteket új és új megvilágításban igyekeznek az olvasóközönség elé tárni.
Ennek a kísérletező formának szép példája Zónainé Kékesi Dóra regénye. Csábi
István előadóművész részleteket olvasott fel a nemsokára könyv alakban is
megjelenő műből, és a hallgatóság számára tökéletesen tükröződött az a fojtott
hangulat, ami a cselekményt és egyben az egész kort jellemzi.
Az
emléknap a díjazott szerzővel folytatott rövid beszélgetéssel zárult.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése