2015. május 31., vasárnap

„Túl sok pénzt visz ki az országból az Unió”



Nógrád megyei tavaszi körútjának utolsó állomásán, Balassagyarmaton ismertette pártja e térséggel kapcsolatos elképzeléseit Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke.

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Csikász-termében tartott pénteki rendezvényen a politikus előbb általános témákat boncolgatott. Így kitért például arra, hogy ma hazánkban a becsületes dolgozó embert rettenetesen és érthetetlen mértékben megadóztatják, a világon legmagasabb forgalmi adót vetnek ki mindenre. A kormánypárt törvényalkotó tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, álságos dolog, amikor egy-egy ellenzéki módosító javaslatot „kapásból” leszavaznak, majd néhány hét múlva, csupán kismértékben átfogalmazva, ugyanazt már a saját ötletükként tárják elő és fogadják el. Kijelentette, azért, mert az elmúlt öt évben nem fejlődött az ország, a parlamentünk rossz munkájának köszönhető. Az Európai Unióhoz való viszony tekintetében Sneider Tamás úgy fogalmazott, mindenképpen felül kell vizsgálni, át kell értékelni a csatlakozási szerződésünket, mivel egyértelműen látszik, jelenlegi formájában káros az Unió Magyarországnak, mert a hazánkban megtelepedett nyugati cégek túl sok pénzt visznek ki külföldre, amiből a magyar embereknek semmi haszna sem származik. 


Nógrád megyével kapcsolatban az alelnök leszögezte, az utóbbi időben sok-sok településen járva rengeteg tapasztalatot szerzett, amelyekből egyértelműen megmutatkozik, hol lehetnek a térség kitörési pontjai, és a Jobbik esetleges 2018-as kormányra kerülésével hol és mit lehetne fejleszteni. Nyugat-Nógrád vonatkozásában kiemelte a növény – és gyümölcstermesztés fellendítését. Példaként említette, hogy egy nagyrédei üzem a Távol-Keletről szerzi be az import bogyós gyümölcsöt, amit aztán itt dolgoznak fel, és küldenek piacra: a szupermarketekben négyezer forint a málna kilója. Ezt a folyamatot kell megfordítani, és a nyugat-nógrádi termelőket érdekeltté tenni abban, hogy újra nekilássanak az intenzív gyümölcstermesztésnek, mert mint látszik, megérné a málnával, eperrel való fokozott foglalkozás. Mindezt egyértelműen az állam jelentősebb szerepvállalásával, közreműködésével kell megvalósítani.
Kelet-Nógrádban ezzel szemben az iparra helyezné a hangsúlyt a Jobbik, arra, amiben a terület komoly hagyományokkal rendelkezik. A salgótarjáni öblösüveg-gyártás szerinte abból is sokat profitálhatna, ha a bor palackozásához szükséges üvegeket állítana elő tömegével, és egyben együttműködne így a szőlőtermelő gazdaságokkal. Ráadásul a megyeszékhelyen egy napelemgyár is épülhetne, a megújuló energiaforrások szolgálatában.
A továbbiakban Sneider Tamás rátért még pártja négykérdéses aláírásgyűjtési akciójára, aminek a visszajelzések szerint nagy sikere van, a migráció kérdéskörében a határőrség visszaállításának fontosságára, majd válaszolt a hallgatóság személyes kérdéseire is.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése