2015. május 12., kedd

Két keréken az Ipoly mentén



„Kerékpározni jó” – tartja a mondás, különösképpen pedig akkor igaz ez, ha olyan verőfényes időben és olyan varázslatos tájakon tekerhet az ember, mint a kilencedik alkalommal megszervezett Ipoly-menti „Örökségeink útján” határon átnyúló bringatúra résztvevői tették múlt szombaton.

A reggeli indulási ponton, Honton bizony maguk a szervezők is elképedtek, olyan tömeg jelentkezett a rendezvényre – több mint százötven természetbarát gondolta úgy, hogy nekivág a mintegy hatvan kilométeres útnak. Itt előbb a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület képviseletében Pásztor Ildikó vázolta fel röviden a nap menetét, az állomáshelyeket, majd Sámuel Zsuzsanna, a honti Fehér Gólya Klub vezetője mutatta be tevékenységüket. Aztán a 2-es úttal párhuzamos „bringajáraton” elindult a kígyózó kétkerekes hosszú sor, hogy Drégelypalánkra érve egyből az Ipolyhídvégre vezető, folyón átívelő kis fahidat vegye célba. A túlpartra érve kedves házigazda fogadta a résztvevőket: Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere méltatta annak jelentőségét, milyen fontos manapság, a modern világban a természet szeretete, a zöld-értékek megőrzése. Nemsokára újból nyeregbe pattantak a vidám biciklisták, hiszen a következő állomáshelyen – ugyancsak a jobb parton – Tesmagon Wollent József várta őket, aki egy nagy kőre állva, majd röpke idegenvezetés keretében mutatta be a Jégmadár névre keresztelt Látogatói – és Oktatóközpontot.

Innen visszafelé vezetett az út, ismét Drégelypalánkra. A Szondi Kiállító Térnél Rigó Dávid, Drégelypalánk alpolgármestere köszöntötte a megfáradt túrázókat, akik egy igazi érdekességet is megtekinthettek: a drégelyi vár történetéről készült kisfilmet.
Ipolyvecéig ezután még egy ideig műúton haladt a „kétkerekű vonat”, ahol a művelődési házban elfogyasztott finom falatokat követően az Ipoly-gát felé kanyarodtak le a résztvevők. A madármegfigyelő kilátójából messzire el lehetett látni a verőfényes napsütésben, fürkészni a röptüket. Egybehangzó állítások szerint ez volt a túra leggyönyörűbb szakasza, ami a gáton egészen Dejtárig vezetett, közte azzal az imbolygó híddal, amin a kerékpár áttolása meglehetősen komoly egyensúlyérzéket kívánt meg. A rendkívüli élményt tetézte még a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársának, Kagyerják Pálnak a Páskom legelőn tartott látványos előadása, amely során a rét egyedi vadvirágainak ismertetésén kívül közvetlen-közelről tekinthették meg kicsik és nagyok, miként is zajlik a madarak meggyűrűzése. 

A „zöldutas”, egész napos kirándulás Patak érintésével – ahol sajnos egyetlen gyurgyalag sem jelent meg a löszfalnál – Érsekvadkerten ért véget. Itt Réti Lajos és felesége kalauzolta a jelenlévőket a helytörténeti gyűjtemény különleges kiállítási tárgyai között.
Visszafelé kedves jelenetnek lehettek tanúi a bringások: az ipolyhídvégi polgármester külön erre az alkalomra készíttetett emlék-képeslappal kedveskedett valamennyi résztvevőnek.
A túra zárásaként Pásztor Ildikó szervező érdeklődésünkre elmondta, a kitűnő időjárási körülmények nem csupán a résztvevők számát emelték meg, hanem az alaphangulatot is megteremtették. Külön öröm volt, hogy húsz-harminc szlovák anyanyelvű túrázó is csatlakozott a csoporthoz, az pedig rendkívül megtisztelő volt, hogy minden egyes településen a községek vezetői – Ipolyvecén Molnár János, Dejtáron Smitnya Sándor, Érsekvadkerten dr. Kovácsné Nagy Mária polgármesterek – kedves szavakkal szóltak mindenkihez, fontosnak tartották, hogy személyes jelenlétükkel emeljék a túra értékét.
(hegedűs)
Foto: facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése