2015. május 12., kedd

Művészet és sport jegyében


Négy napon keresztül nagy zsongás volt az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskolában. A közelmúltban névadójuk előtt tisztelegtek a diákok – művészet és sport jegyében.


A programsorozat megnyitóján, a falu közösségi házában az alsó tagozatosok néptánc-bemutatója után értékelték az Állatmesék című rajzpályázat eredményeit. Réti Lajos, az intézmény nyugalmazott igazgatója, mint bíráló kiemelte, a kiírók nagyon jó témát választottak, mert az állatokról szóló mesékben nem csupán emberi tulajdonságokat kapnak a szereplők, hanem ezek a történetek nevelnek, oktatnak és értékrendet adnak. A idős pedagógus-helytörténész egy érdekes kitérőt is tett: Ordódy Józsefre emlékezett, egy érsekvadkerti parasztemberre, aki ugyan írni és olvasni  sem tudott, mégis csodaszép meséket talált ki, és mondott. Többnyire felnőtteknek szóltak ezek a „fabulák”, de sok gyermekmesét is költött. A Néprajzi Múzeum munkatársai el is látogattak hozzá, magnóra vették, mit mond, de hamarosan elhunyt a mesemondó, és már csak halála után jelenhetett meg Gyémántkígyó címmel a gyűjteménye. Sajnos – tette hozzá Réti Lajos – ebből a könyvből ma már csak néhány példány található meg, az egyiket a községi helytörténeti gyűjteményben őrzik.

A rajzpályázat díjátadójával és az azt követő szavalóversennyel párhuzamosan az iskolában különböző foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek. Az udvaron élő-szereplős malomjáték zajlott, az épület termeiben képességfejlesztő, kézügyességet kívánó feladatokkal birkóztak meg a fiatalok.
Az eseménysorozat további napjait filharmóniai előadások, sportvetélkedők, kulturális programok, és májusfa-ünnep színesítette.

Fábián Attila, az iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, tizenhét évvel ezelőtt vették fel Petőfi Sándor nevét, azóta évről-évre gazdagabb műsorkínálattal szervezik meg az iskolanapokat, és tavaly óta már egész hetet átfogó programsorozatot rendeznek, amelyen több nyugat-nógrádi oktatási intézmény diákjai is részt vesznek.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése