2015. május 21., csütörtök

Iskolások villámcsődülete



Országos akcióhoz kapcsolódva Nyugat-Nógrádban két helyen, Balassagyarmaton és Érsekvadkerten is „villámcsődületet” tartottak iskolások szerdán.

A „Bontsd ki a szárnyad” címet viselő pályázathoz csatlakozott a balassagyarmati Kiss Árpád  - és az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános iskola diáksága. A május 20-i villámcsődületet a gyermekek jogainak biztosítása, a gyermekszegénységre, a család védelmére való figyelem-felhívás, illetve az iskolai erőszak megfékezése érdekében szervezték – aminek apropóját a májusi Családok Nemzetközi Napja és az Eltűnt Gyermekek Napja is jelentette. 

Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren, a régi vármegyeháza épülete előtt Palánki Edina táncoktató koreográfiájára Oláh Gergő: Mosoly című számára táncolt az iskola minden tanulója, és egy „mosoly-jelet” is megformáztak közösen.
Érsekvadkerten a fiatalok, mintegy háromszázan, különböző pozitív tartalmú felhívásokat (pl.: „ne bánts”, „mosolyogj”, „szeress”, „óvj meg”, stb.) lobogtatva vonultak ki a község központjába, ahol rövid tánccal fejezték ki örömüket, összetartozásukat, szeretetüket, majd egy közös öleléssel zárták a villámcsődületet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése