„Én
iskolám, köszönöm most neked/Hogy az eljött élet-csaták között/Volt mindig
hozzám víg üzeneted” – Ady Endre zilahi diákéveire emlékező felejthetetlen sora
jutottak eszébe a poéta-lelkülettel megáldott író-embernek, amikor meghallotta,
hogy a rétsági gimnázium megalakulásának ötvenötödik évfordulója alkalmából
megemlékezés szerveződik az egykori alma mater tiszteletére.
A hírt, hogy ennek a találkozónak az életre hívása megindult, Mocsári Gergely,
a középiskola egykori pedagógusa – egyes időszakokban vezetője – közölte e
sorok írójával, valamikor január vége felé. Akkor már az időpontot is
kijelölték: május kilencedike. Nemsokára már a facebook-on is megjelent a
hirdetmény, márciustól pedig a környék településeinek hirdetőtábláin – ahonnan
verbuválódott a gimnázium korabeli diáksága – megjelentek az eseményre hívó
plakátok.
Aztán
eljött a nagy nap. Először Romhányban gyülekeztek a résztvevők, hiszen annak
idején, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben itt is működött gimnáziumi
oktatás, és a volt Prónay-kastély falán mostantól emléktábla hirdeti, hogy itt
egykor tizenéves tanulók népesítették be az épületet.
Rétságon
a jelenlegi általános iskola épületének udvarán – ahol anno egymás mellett működött
a nyolcosztályos és a gimnáziumi oktatás – folytatódott a program. Mocsári
Gergely, Lavaj Árpád, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Középiskola (ennek az
intézménynek a kihelyezett tagozata van ma a városban) és Mezőfi Zoltán rétsági
alpolgármester társaságában leplezte le az ötvenöt évre emlékeztető, romhányi
mészkőből készült táblát.
Az
egykori osztálytársak az együtt töltött szép időket emlegetve, kedélyes
tereferék közben először a régi gimnáziumi épületbe sétáltak át, majd a
művelődési házban rendezték meg a központi évfordulós ünnepséget.
Itt
Mocsári Gergely felvezető szavait követően meglepetés-vendégként Oszter Sándor
színművész József Attila versét szavalta el a hallgatóságnak, majd egykori és
mai rétsági középiskolás diákok vegyes művészeti műsora következett. Lavaj
Árpád, a jelenlegi intézményvezető rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez
az iskola minden tanulóban jelentős nyomot hagyott, amit jelez az is, milyen
sokan eljöttek erre a találkozóra, és a fáklya elolthatatlan tűzzel ég tovább,
és ha át is alakult az elmúlt időkben, mégis sosem aludt ki, mert nem hagyták
kialudni.
Vezér
Attila, romhányi polgármester – mint negyven éve érettségizett volt diák –
kedves szavakkal emlékezett vissza felhőtlen iskolás éveire, a padsorok közötti
vaskos tréfákra, az udvarlásokra. Hozzátette, a játék szabályait, az alapokat
kapták az intézménytől, amit most, itt közösen ünnepelnek, és ha az élet
másfelé sodorta is az embereket, a találkozón, ebben a kereszteződésben újból
őszintén egymás szemébe nézhetnek. Ez a mai napnak a legnagyobb ajándéka.
Mezőfi
Zoltán alpolgármester szerint tehetséges, jóravaló fiatalokat nevelt a rétsági
gimnázium és nevel ma is, ráadásul családias hangulatban, értékes emberi
kapcsolatokat teremtve. Néhány szóval utalt arra a kálváriára, amelyet, mint
városi polgármester átélt, miként küzdöttek azért, hogy tizenegy évvel ezelőtt
újra beindulhasson a nappali tagozatos képzés, amelyet verítékkel, de sikerült
összehozni, és lám, ma is zökkenőmentesen működik.
Az
egykori diákok is megszólaltak. A fél évszázaddal ezelőtt végzettektől kezdve a
fiatalabbakig megható gondolatokat fogalmaztak meg a tanulóévekről. A
visszatekintéseket Kaári Sándor egykori igazgató zárta: „ha hiszitek, ha nem,
én álmaimban ma is tanítok. Magyar órákat – lányoknak. De történelem órán látom
a fiúk érdeklődő tekintetét is, vitatkozni hajlandó egyéniségüket. Romhányban
és Rétságon is öröm volt tanítani.” Megemlítette azt az időszakot, amikor több
párhuzamos gimnáziumi osztályt is indíthattak, és ez volt az igazi, fényes
korszak, teli boldogsággal, eredményes közös munkával.
A
későbbiekben Németh Árpád festőművész – szintén volt tanár – beszélt a
művelődési ház galériájában ebből az alkalomból kiállított képeiről. A
találkozó személyes hangvételű beszélgetésekkel zárult – immár a fehér asztalok
mellett.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Girasek Károly és Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése