2015. augusztus 30., vasárnap

„Nem kell több migráns Gyarmatra!”



Futótűzként terjedt a hír csütörtökön este Balassagyarmaton, hogy rengeteg migráns személy érkezett a város vasútállomására. A „jereváni rádió” információja igaznak bizonyult: két csoportban, összesen közel százötven bevándorlót hozott a vonat – egyenesen a déli határról.

A legnépszerűbb internetes társasági oldalon csütörtökön este, valamivel nyolc óra előtt osztotta meg a hírt egy környékbeli faluban élő fiatal lány, hogy amikor vonattal hazautazott volna, több tucatnyi, „feltehetően ázsiai származású” emberrel találkozott a balassagyarmati vasútállomáson, akiket sok rendőr kísért. Nem sokkal később többen megerősítették ezt az információt. Először 19 óra 30 perc tájban egy Aszód irányából érkező szerelvény gördült be a pályaudvarra. Ebben a csoportban a szemtanúk beszámolója szerint legalább hetven-nyolcvan személy volt. A rendőri megerősítés is igen komolynak bizonyult, és a helyzet jelentőségét igazolta az a tény is, hogy a megyei főkapitány helyettese, Ferencsik Rajmund is az állomáson tartózkodott, és irányította a műveleteket. Ráadásul már akkor többen rebesgették, ez még csak az első „transzport”, hamarosan további migránsok érkezése várható.

Valóban, így is lett. A második szerelvény – az egyik kocsiban telis-tele illegális bevándorlóval – valamivel éjjel egy óra után futott be Balassagyarmatra – méghozzá Vác irányából. A munkatársunkat tájékoztató szemtanúk elmondták, hogy Vácon ebből a csoportból többen összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, mi több, állítólag egy biztonsági őrt meg is vertek, aztán nagy nehézségek árán terelték össze újra őket, és irányíthatták a vagonokat Balassagyarmat felé.
A lapunkat tájékoztató egyik férfi elmondta, ő még az éjjel folyamán igyekezett bővebb értesítést kapni a fejleményekről, de az idegenrendészeti szálló vezetője ezt megtagadta. Informátorunk hozzátette, a szálló eredeti befogadóképessége mintegy százhúsz-százharminc fő, és láthatóan nem egy teljesen kiürített épületbe érkeztek a menekültek, azaz biztos, hogy benn túlzsúfoltság keletkezett.
Ugyancsak másodközlésből kaptunk hírt arról, hogy pénteken délelőtt ebből a közel másfél száz emberből legfeljebb tízen-tizenöten távoztak el, és senki sem számolt be arról, hogy tapasztalt volna tömeges elmenetelt.

Balassagyarmat Város Önkormányzata sem maradt szótlan az ügyben. A pénteken kora délután Medvácz Lajos polgármester és Csach Gábor alpolgármester kézjegyével ellátott nyilatkozatban előbb köszönetet mondanak a rendőrség, a közösségi szálló dolgozóinak és a helyi vasutasoknak az előző éjszaka történt rendkívüli események „szakszerű kezeléséért”, majd hozzáfűzik, hogy csütörtökön, a kora esti órákban telefonon kapták az értesítést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól, hogy eleddig szokatlan módon Röszkéről, vasúton, rendőri felügyelettel szállított migráns csoport érkezése várható Balassagyarmatra. Este nyolcvanöten, kora hajnalban további ötvenöten jöttek, köztük legalább harminc gyermek, a polgármester és az alpolgármester úgy tudják, ebből reggelre több mint negyvenen távoztak el. A nyilatkozat aláírói ugyanakkor kijelentették, hogy „az önkormányzat beleegyezése nélkül létesített Közösségi Szálló esetében határozottan kérjük a Bevándorlási Hivatalt, hogy az így is elhanyagolt vasúti mellékvonalakon ne szállítsanak migránsokat, kiváltképp ne menetrendszerinti járatokon. Továbbra is ellenezzük a Közösségi Szálló bárminemű kapacitásbővítését, és kérjük annak mielőbbi tranzitútvonalba (Magyarország dél-nyugat irányba) eső településre költöztetését vagy zárttá tételét.”
Munkatársunk értesülése szerint ez a „transzport” alaposan felkavarta a balassagyarmati polgárokat. „Nem kell több migráns Gyarmatra” – hangoztatták mindazok, akik név nélkül megfogalmazták véleményüket az esettel kapcsolatban. Vasárnapi lapzártánkig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részéről semmilyen hivatalos nyilatkozat nem érkezett azzal kapcsolatban, mi lesz a tényleges sorsa a Balassagyarmatra érkezett illegális bevándorlóknak, illetve hogy terveznek-e az idegenrendészeti szállón kapacitás-bővítést. 
H.H.
Fotó: facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése