2015. augusztus 13., csütörtök

Napelemek a kórház épületein



Minden intézmény törekszik arra, hogy minél hatékonyabbá tegye az energia-ellátó rendszereit, így kevesebb költséget kelljen erre a területre fordítania. A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet hét épületére ennek érdekében szerelnek a közeljövőben napelemeket.

A kivitelezésről, illetve annak előkészítő tevékenységéről nemrégiben sajtótájékoztató keretében számoltak be. Markó József pénzügyi igazgató elmondta, a Széchenyi 2020 program keretében nyertek el összesen közel 173 millió forintot a beruházásra, amelynek közbeszerzési eljárása nemrégiben lezajlott, így napokon belül elindulhat a tényleges telepítő munka. Ennek során hét épületre helyeznek ki úgynevezett fotovoltaikus rendszereket, azaz napelemes berendezéseket. Elsősorban azokat választották ki, ahol a hatékonyság a legnagyobb fokban biztosítható, így a lapostetős épületeket, mint például a konyha, vagy a régi kazánház helyezték előtérbe, de többek között a homlokzati-főutcai tömbre és a pulmonológiai pavilonra is kerülnek fényelnyelő – és hasznosító cellák. A szerelési munkák augusztusban lezajlanak, és szeptember harmincadikáig teljesen lezárul a beruházás.

A pénzügyi igazgató arról is tájékoztatott, hogy az új rendszer a kórház teljes energia-ellátásának mintegy húsz százalékát fogja fedezni, ami éves szinten jelentős megtakarításokat eredményez majd a fenntartási költségekben.
(hegedűs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése