2015. augusztus 6., csütörtök

Dabasi kézben a Salgó Kupa




Hiába reménykedett a minél jobb szereplésen a Salgótarjáni Strandépítők férfi csapata, végül a legnagyobb hazai vetélytárs, a Dinamit BHC hódította el a Tóstrandon rendezett Salgó Kupát, míg a házigazdák csak a kilencedik helyen végeztek. A vendéglátók sikertelensége ellenére az esztendő egyik legjobban megszervezett nemzetközi tornáját láthatták a nézők Salgótarjánban.

A három napos eseménysorozat alatt ugyan a szeszélyes időjárás néha csúfot űzött a résztvevőkkel, ez a lehető legkisebb mértékben zavarta a homokkézilabdázás szerelmeseit. Főként a hangulatot nem befolyásolta, hiszen köztudomásúan rendkívül jó baráti kapcsolatok fűzik egymáshoz a pályán amúgy ádáz csatát vívó fiúkat és lányokat. Ráadásul a salgótarjáni Tóstrandon kialakított Strandépítők-bázis ideális környezetet biztosít a minél tökéletesebb lebonyolításhoz. Amit igazán az jelez, hogy mindhárom nap során – múlt péntektől vasárnapig – teli nézőtér előtt zajlottak a küzdelmek, és még esti, villanyfényes mérkőzéseken is szórakozhattak a szurkolók.

A tornát  - amelyen 18 férfi és 15 női csapat szerepelt, köztük spanyolok, hollandok, lengyelek, horvátok, oroszok és izraeliek – végül a férfiaknál a magyar élmezőnyhöz tartozó dabasi Dinamit BHC gárdája nyerte meg, ők a spanyol színeket képviselő Algeciras együttesét győzték le a döntőben. Az Európai Strandkézilabda Körversenyhez (EBT) kiemelt viadalként kapcsolódó Salgó Kupán a Strandépítők legénysége az utolsó pontszerző, azaz a kilencedik helyet szerezte meg. A további Nógrád megyei gárdák közül a Strandépítők Senior a tizennegyedik, a balassagyarmati Rush KC, illetve a pásztói Jó az X is névre keresztelt csapatai a tizenhetedik, illetve tizennyolcadik pozícióban végeztek.
A hölgyeknél szűkebb pátriánkból a Strandépítők Girls érte el a legjobb eredményt, ők a tízedik helyen zártak, a juniorok tizennegyedikek, míg a Reál Margit lányai tizenötödikek lettek. Itt az Algeciras diadalmaskodott, a szentendreieket megelőzve.

A rangos esemény zárultával néhány csapatvezetőt-edzőt kértünk rövid értékelésre.
Rácz Viktor (Salgótarjáni Strandépítők férfi, egyben tornaigazgató):
- Úgy gondolom, szerénytelenül kijelenthetem: minden idők legerősebb Salgó Kupáján vagyunk túl, mind a női, mind a férfi mezőny tekintetében. Nagyon nagy büszkeség továbbá, hogy az EBT legerősebb (198) alappontszámú tornáját rendezhettük ezen a nyáron, amely újabb mérföldkő a rendezvény életében. Az esemény színvonalát és erősségét jól szemlélteti, hogy a májusi európai kupadöntő tíz-tíz női és férfi résztvevőjéből hat-hat képviseltette magát a Tóstrandon, valamint számos olyan nemzetből érkeztek sportolók, ahol igen magas szinten űzik ezt a sportágat, így nagyon élvezetes rivalizálások alakultak ki. A játékvezetői irányítás nívója is méltó volt a ranghoz, öt EHF-vizsgával rendelkező páros közreműködött a meccseken. Nagy megtiszteltetést jelentett, hogy hazánk egyik legképzettebb sípmester-duója, Oláh Viktor és Bonifert Ferenc itt vezetett utoljára strandkézilabda mérkőzést. Vendégeink is mind-mind elégedetten nyilatkoztak a szervezésről, és köszönöm is valamennyi segítőnknek, hogy kitartó munkájával közreműködött a lebonyolításban. Egyetlen keserűség maradt bennem: a saját magunk teljesítménye. Sajnos, a legjobb nyolc közé sem kerültünk, igaz, rendkívül nehéz csoportba sorsoltak bennünket, ahonnan ketten is végül az éremcsatákig jutottak. A hozzánk hasonló együttesek párharcaiban apróságok döntik el, kik hagyhatják el győztesen a pályát, most teljesen elpártolt mellőlünk a szerencse, és fájdalom, így lecsúsztunk a jövő évi európai csúcsdöntőről. Bízom benne, hogy a következő megmérettetésre felszívjuk magunkat, és a Magyar Kupa elhódítása után a hazai bajnoki címet is begyűjthetjük, ezzel pedig kvalifikálhatjuk magunkat a Kanári-szigeteken rendezendő Bajnokok Tornájára.

Bártfai Ferenc (Strandépítők Girls felnőtt):
- A tízedik helyezés ellenére tökéletesen elégedett vagyok a mutatott játékkal. A torna nagyon jó felkészülésnek bizonyult a közelgő országos döntőre, ahol, ha ilyen játékot nyújtunk, akkor akár nagy meglepetést is okozhatunk. Az egész csapatot megilleti a gratuláció, de Szabó Evelint és Csaba Alexát külön elismerés illeti, hiszen előbbi a torna válogatottjába kerülve bizonyította tehetségét, utóbbi pedig megérdemelten lett a Salgó Kupa legjobb Nógrád megyei játékosa. Viktorhoz hasonlóan én is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik szabadidejüket feláldozva segítettek az esemény nagyszerű megrendezésében.

Medve Tímea (Strandépítők Girls junior):
- Fiatal játékosaink méltóképpen helyt álltak ezen a nagyon erős, színvonalas felnőtt tornán. A jövőre nézve sok hasznos tapasztalatot szereztünk. Nagyon örültem neki, hogy egyik mérkőzésre sem álltunk oda feltett kezekkel, és annak, hogy a „nagy” csapatok ellen is sikerült olykor remek játékot mutatnunk.  Boldogsággal tölt el, hogy azok a lányok, akik idén kezdték ezt a sportot, bebizonyították, hogy helyük van a társaságban. Végül szeretnék gratulálni Nádasdi Enikőnek, aki hétvégi teljesítményének köszönhetően meghívást kapott a magyar utánpótlás válogatottba.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése