2015. augusztus 25., kedd

Zöld-fehérben bizonyíthat a válogatott védő




Visszakanyarodott Pintér Ádám kacskaringós pályafutása a szülőföldre. Hosszú, sok éves légióskodást követően a balassagyarmati gyökerű tizennyolcszoros válogatott futballista ismét a magyar első osztályban rúgja a labdát, méghozzá kis hazánk legnépszerűbb klubja, a Ferencváros igazolta le. Az internet „áldásának” köszönhetően hosszabban beszélgethettünk a huszonhét esztendős játékossal.

„Öt évvel ezelőtt kerültem külföldre, és bevallom őszintén, az első, zaragozai időszak volt számomra a legszebb és egyben a leghasznosabb is. Ugye nem kell ecsetelni, hogy a spanyol bajnokság színvonala a világon az egyik legerősebb, a liga telis-tele szupersztárokkal. Nagy élményt jelentett nekem, hogy olyan kiválóságok ellen futballozhattam, mint Messi, Casillas, vagy Cristiano Ronaldo. A stadionok hangulata magával ragadó, ha kifutsz a Bernabeuban, a Camp Nou-ban a gyepre, lúdbőrözöl rendesen, akkora élmény.”

Az oroszországi és görögországi légióskodás már nem íródik aranybetűkkel Pintér Ádám pályafutásában. A sorozatos sérülések alaposan megnehezítették az életét, ráadásul Hellász földjén más nehézségekkel is szembesülni kellett.
„Görögország nemzetközi helyzetét nem kell bemutatnom, a válság az élet minden területére, így a focira is alaposan rányomta a bélyegét, ezért jobbnak láttam távozni.”
A Ferencváros pedig éppen olyan játékost keresett, mint amilyen Pintér Ádám. Mateos távozása után a zöld-fehéreknek gyorsan egy rutinos, sok harcot megélt, képzett embert kellett találni a hátsó alakzatokba, így keresték meg a legutóbb magyar földön éppen az örök rivális MTK-nál szerepelt hátvédet, aki védekező középpályásként is bevethető.

„Elsősorban azért fogadtam el a Fradi ajánlatát, mert nagyon jó helynek tartom, Magyarországon ők képviselik a legjobb erőt a pályán, és a lelátón egyaránt. Nagyon szeretem az MTK-t, rengeteget köszönhetek nekik, de az Üllői útra esett a választás, mert egyértelmű cél a bajnoki cím megszerzése, és végre szeretnék újra nemzetközi porondon is játszani, ezt az esélyt pedig az FTC kínálja leginkább.”
Jelenleg még nem került be a zöld-fehérek kezdő tizenegyébe: az átigazoláshoz szükséges okmányok-papírok intézése hosszabb időt vett igénybe, és edzettségbeli lemaradásai is voltak. Ádám szeretné minél előbb utolérni magát, és szeptember 12-én az Újpest ellen már pályára lépne. Természetesen a válogatottságot is fokozottan szem előtt tartja.
„Bernd Storck szövetségi kapitányt nagyon felkészült szakembernek tartom, a Ferencvárosban nyújtott teljesítményemmel igyekszem majd felhívni magamra a figyelmet, remélem, ő is számít rám, és a bajnoki meccseken minden erőmmel azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyem van a válogatottban.”
Beszélgetnénk még a szűkebb pátria, Nógrád megye futballhelyzetéről, a balassagyarmati labdarúgás mélyrepüléseiről, kíváncsiak lennénk arra, hogy ő miként látja a kilábalás lehetőségeit, de Ádám nagyon diplomatikusan kitér a válaszadás elől. Öt éve nincs itthon – mondta – nem követi nyomon az itteni eseményeket, nem lát bele a jelenlegi helyzetekbe, így inkább nem alkot véleményt. Egy azonban biztos: ő is teljes szívből szeretné, ha a nógrádi labdarúgás ismét emelkedő pályára állhatna.
H.H.

***

Pintér Ádám 1988-ban született Balassagyarmaton, a Dózsa György Általános Iskolában Pap László irányításával ismerkedett a labdarúgás alapjaival, majd középiskolás korában került az agárdi Sándor Károly Akadémiára, az MTK utánpótlás bázisára. Innen egyenes út vezetett a Hungária körútra, ahol a kék-fehérek csapatában 2006. július 29-én, a REAC elleni bajnoki mérkőzésen mutatkozott be. Az MTK együttesében négy idényen keresztül, összesen 91 alkalommal szerepelt, és négy gólt szerzett. 2010. augusztusában tette át székhelyét Zaragozába, itt három szezonban 44-szer játszott a spanyol első osztályban, illetve négy kupamérkőzésen is pályára lépett. 2013-ban került Oroszországba, a Tom Tomszk gárdájába, ahol azonban csak tízszer kapott lehetőséget, míg a 2014/2015-ös idényt a görög Levadiakosz csapatánál töltötte, itt tizennégy alkalommal futott ki a zöld gyepre. A magyar felnőtt válogatottban 2010. október 12-én, a Helsinkiben 2-1-re megnyert finnek elleni Eb-selejtezőn debütált, míg a tizennyolcadik, eddigi utolsó meccsét 2015. március 29-én a Magyarország-Görögország (0-0) Eb-selejtezőn játszotta a nemzeti színekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése