Gőzölgő üstök és kondérok, bennük a forráspontig hevített
vízben vidáman úszkáló gombócok. Aztán tálalás különféle íz-képletek alapján,
lekvárosan-cukrozottan. Szombaton ez a kép volt jellemző a kétbodonyi művelődési
ház parkjában – a Szilvaszombatra messzi tájakról is érkeztek palóc falatok
után vágyó vendégek.
Mi tudjuk jól, a kis cserháti faluban merre vezetnek a
rejtekutak, így aztán elkerülve a legnagyobb forgalmat és torlódást, a „kertek
alatt” közelítjük meg azt a csendes kis parkolót, ahol lerakhatjuk az autót,
míg széttekintünk a kétbodonyi szilvás kavalkádban. Innen csupán pár perces
gyaloglás, és célhoz érünk, ráadásul séta közben kedves útitársunk akad: Réti Lajos
bácsi, Érsekvadkert helytörténeti kutatója, aki semmi esetre sem hagyná ki a
tíz kilométeres „szomszédságban” lévő kiemelkedő eseményt.
Amikor odaérünk, már javában tart a folklórműsorral
vegyített „főzőcske, de okosan”. A hátsó bejáratnál toppanunk be az árnyat adó
fákkal körülvett ligetbe, ahol egy kisebb utcácskában sorakoznak balra és
jobbra a különböző gombóckészítő csapatok sátras bázisai. A rétsági Kereplő
„társulatánál” legalább húszan serénykednek, gondos munkamegosztásban, és
hangulatfelelősük is akad, ördögszarvakkal a fején egy szakállas férfiú, és a
görög nemzeti dallamok szirtaki-ritmusára még néhány kollégáját is közös táncba
hívja. Odébb, régről ismert szép, kék egyen-kosztümjükben a becskei asszonyok
munkálkodnak, vezetőjük, a harmonikát egyébként kiválóan kezelő, „Csülök”
becenévre hallgató férfiú most a fakanál mestereként ügyeskedik, míg kötényén
tízhónapos kisunokája képét viseli, de nemsokára már fekete pólóban feszít,
rajta a német felirat, amely valahogy így hangzik: „nem vagyok én öreg ám,
hanem egy igazi klasszikus”.
Megyünk tovább a forgatagban. A következő hely, ahol
ismerősökbe botlunk, a pataki hagyományőrzők gárdája, ők is sokan
„legyeskednek” a kondérok körül, ki a gombócokat gyúrja, ki már a készre főtt
finomságokat rendezgeti. Hasonlóképpen a felsőpetényiek is, ahol igazán
családias a hangulat. A szécsénkeieknél azonnal felfedezzük csinos, kék
ruhájában a polgármester asszonyt, Hevér Boglárkát, aki szinte azonnal heves
kínálgatásba kezd, és a szilvát folyékony formájában is - kupicába töltve - nyújtja felénk. De itt vannak még a
mohoraiak, keszegiek, kerepesiek, romhányiak és persze a házigazdák, a
kétbodonyiak is.
Szemrevaló teremtésekből sincs itt hiány, népviseletes
lányok buzgólkodnak, gyúrnak-dagasztanak. A messziről jött vendég pedig megáll,
szemlél, figyel, kérdez, mit hogyan készítenek, milyen ízesítéssel, milyen
furfangos módon, ami által még a szilvásgombócnak is hamisítatlan „palóc
bukéja” lesz.
Az augusztus végi nyárzáró forróságban bizony egyáltalán
nincsenek irigylésre méltó helyzetben a színpadra lépő táncos csoportok, hiszen
a nap éppen oda, középre világít, mit világít, tikkasztóan süt, de az éppen kevélyen
forgó-ropó diósjenőiek, kalapban, mentében, a hölgyek sokszoknyában, fittyet
hánynak a körülményekre, lankadatlanul szórakoztatnak. Nemsokára a fiatalabb
korosztály képviselői lepik el az emelvényt, a kies nógrádi vidék mindenféle
táncfajtája bemutatkozhat.
Kis kerülőt teszünk, hiszen a vásárosok közt is el kell
vegyülni, megcsodálni ezernyi portékájukat. Mielőtt még az ő, kerítésen túli
világába csöppennénk, váltunk egy pár szót a „sugárkankalinosok” Ipoly-völgyi
turisztikai vezetőjével és mindenesével, Pásztor Ildikóval. Úgy látszik, itt
valóban az egész nyugat-nógrádi tájegység színe-java felvonult. A vásárosoknál
szintén remek a hangulat. Emitt sajtot kínálgatnak, amott kolbászok és
szalonnák függnek egy rúdról, odébb a kézművesek között barangolhatunk.
Krasznai (Karaffa) Gyulával, nagyoroszi bőrdíszműves-iparművésszel is szóba
elegyedünk, aki büszkén emlegeti, bizony kelendőek az áruféleségei, egy kislány
előttünk éppen egy nyakbavaló medált választ magának.
A műsorvezető szava perceken belül „visszaparancsol”
bennünket a színpad közelébe, hiszen az egész nap egyik legérdekesebb
látványossága következik: a gombócevő verseny. Először még nem számít az idő, a
tíz lelkes versenyző jóízűen majszolgatja a gombócokat, csak úgy suhan le a
torkokon, de minden falat után jókorát kortyolnak az ásványvizes palackból. A
végére már csak hárman maradtak. Két, jól megtermett legény – naná, ők aztán
bírják bőven teli hassal –, mellettük egy vékonyabb vetélytársuk is bejutott a
dobogósok táborába. Tehát nem számít a termet, csak „félretoljuk az
ádámcsutkát”, és már gurulnak is le a kövér gombócok a gyomor kapuin át. Egyetlen
perc a hajrá: hat másodpercenként egy nagy falat, és a győztes meg sem áll a
tízig. Megérdemli jutalmát.
Lassan mi búcsúzunk a szilvás-édes fergetegtől. Még
meghallgatjuk Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntőjét, aztán a
polgárőrök rajának útmutató karlendítései segítségével Romhány felé kigurulunk
Kétbodonyból.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése