2015. augusztus 30., vasárnap

Gombócok minden mennyiségben



Gőzölgő üstök és kondérok, bennük a forráspontig hevített vízben vidáman úszkáló gombócok. Aztán tálalás különféle íz-képletek alapján, lekvárosan-cukrozottan. Szombaton ez a kép volt jellemző a kétbodonyi művelődési ház parkjában – a Szilvaszombatra messzi tájakról is érkeztek palóc falatok után vágyó vendégek.

Mi tudjuk jól, a kis cserháti faluban merre vezetnek a rejtekutak, így aztán elkerülve a legnagyobb forgalmat és torlódást, a „kertek alatt” közelítjük meg azt a csendes kis parkolót, ahol lerakhatjuk az autót, míg széttekintünk a kétbodonyi szilvás kavalkádban. Innen csupán pár perces gyaloglás, és célhoz érünk, ráadásul séta közben kedves útitársunk akad: Réti Lajos bácsi, Érsekvadkert helytörténeti kutatója, aki semmi esetre sem hagyná ki a tíz kilométeres „szomszédságban” lévő kiemelkedő eseményt.

Amikor odaérünk, már javában tart a folklórműsorral vegyített „főzőcske, de okosan”. A hátsó bejáratnál toppanunk be az árnyat adó fákkal körülvett ligetbe, ahol egy kisebb utcácskában sorakoznak balra és jobbra a különböző gombóckészítő csapatok sátras bázisai. A rétsági Kereplő „társulatánál” legalább húszan serénykednek, gondos munkamegosztásban, és hangulatfelelősük is akad, ördögszarvakkal a fején egy szakállas férfiú, és a görög nemzeti dallamok szirtaki-ritmusára még néhány kollégáját is közös táncba hívja. Odébb, régről ismert szép, kék egyen-kosztümjükben a becskei asszonyok munkálkodnak, vezetőjük, a harmonikát egyébként kiválóan kezelő, „Csülök” becenévre hallgató férfiú most a fakanál mestereként ügyeskedik, míg kötényén tízhónapos kisunokája képét viseli, de nemsokára már fekete pólóban feszít, rajta a német felirat, amely valahogy így hangzik: „nem vagyok én öreg ám, hanem egy igazi klasszikus”. 

Megyünk tovább a forgatagban. A következő hely, ahol ismerősökbe botlunk, a pataki hagyományőrzők gárdája, ők is sokan „legyeskednek” a kondérok körül, ki a gombócokat gyúrja, ki már a készre főtt finomságokat rendezgeti. Hasonlóképpen a felsőpetényiek is, ahol igazán családias a hangulat. A szécsénkeieknél azonnal felfedezzük csinos, kék ruhájában a polgármester asszonyt, Hevér Boglárkát, aki szinte azonnal heves kínálgatásba kezd, és a szilvát folyékony formájában is  - kupicába töltve -  nyújtja felénk. De itt vannak még a mohoraiak, keszegiek, kerepesiek, romhányiak és persze a házigazdák, a kétbodonyiak is. 

Szemrevaló teremtésekből sincs itt hiány, népviseletes lányok buzgólkodnak, gyúrnak-dagasztanak. A messziről jött vendég pedig megáll, szemlél, figyel, kérdez, mit hogyan készítenek, milyen ízesítéssel, milyen furfangos módon, ami által még a szilvásgombócnak is hamisítatlan „palóc bukéja” lesz.
Az augusztus végi nyárzáró forróságban bizony egyáltalán nincsenek irigylésre méltó helyzetben a színpadra lépő táncos csoportok, hiszen a nap éppen oda, középre világít, mit világít, tikkasztóan süt, de az éppen kevélyen forgó-ropó diósjenőiek, kalapban, mentében, a hölgyek sokszoknyában, fittyet hánynak a körülményekre, lankadatlanul szórakoztatnak. Nemsokára a fiatalabb korosztály képviselői lepik el az emelvényt, a kies nógrádi vidék mindenféle táncfajtája bemutatkozhat. 

Kis kerülőt teszünk, hiszen a vásárosok közt is el kell vegyülni, megcsodálni ezernyi portékájukat. Mielőtt még az ő, kerítésen túli világába csöppennénk, váltunk egy pár szót a „sugárkankalinosok” Ipoly-völgyi turisztikai vezetőjével és mindenesével, Pásztor Ildikóval. Úgy látszik, itt valóban az egész nyugat-nógrádi tájegység színe-java felvonult. A vásárosoknál szintén remek a hangulat. Emitt sajtot kínálgatnak, amott kolbászok és szalonnák függnek egy rúdról, odébb a kézművesek között barangolhatunk. Krasznai (Karaffa) Gyulával, nagyoroszi bőrdíszműves-iparművésszel is szóba elegyedünk, aki büszkén emlegeti, bizony kelendőek az áruféleségei, egy kislány előttünk éppen egy nyakbavaló medált választ magának.

A műsorvezető szava perceken belül „visszaparancsol” bennünket a színpad közelébe, hiszen az egész nap egyik legérdekesebb látványossága következik: a gombócevő verseny. Először még nem számít az idő, a tíz lelkes versenyző jóízűen majszolgatja a gombócokat, csak úgy suhan le a torkokon, de minden falat után jókorát kortyolnak az ásványvizes palackból. A végére már csak hárman maradtak. Két, jól megtermett legény – naná, ők aztán bírják bőven teli hassal –, mellettük egy vékonyabb vetélytársuk is bejutott a dobogósok táborába. Tehát nem számít a termet, csak „félretoljuk az ádámcsutkát”, és már gurulnak is le a kövér gombócok a gyomor kapuin át. Egyetlen perc a hajrá: hat másodpercenként egy nagy falat, és a győztes meg sem áll a tízig. Megérdemli jutalmát.
Lassan mi búcsúzunk a szilvás-édes fergetegtől. Még meghallgatjuk Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntőjét, aztán a polgárőrök rajának útmutató karlendítései segítségével Romhány felé kigurulunk Kétbodonyból.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése