Zápor áztatta a nyugat-nógrádi tájat vasárnap délután. Ám
amint elindult Bánkon az egy híján ötvenedik Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozó
díszes felvonulása, kivirult az égbolt, így már ideális körülmények között
rendezhették meg a hazánkban élő szlovák ajkúak egyik legnagyobb éves ünnepét.
Kövér esőcseppek koppantak az autó szélvédőjén, míg elértük
a bánki körforgalom után a falu felé vezető bekötőutat. Amikor röviddel három
óra előtt a polgármesteri hivatal épületének szomszédságában kiszálltunk a
járműből, még esett némi égi áldás, de a Nap már kikukkantott a felhők közül,
pár perc múlva aztán verőfény köszöntött be – igaz, az időjárás eme gyors
feljavulása magával hozott némi párát és fülledtséget is.
Az evangélikus templomba sorra sétáltak be a szebbnél-szebb
népviseletbe öltözött atyafiak és honleányok. Itt-ott szlovák beszéd ütötte meg
fülünket, a szófoszlányokból azt vettük ki, bizony most az időjárás a téma, és
mindenki örül a „kivirulásnak”. Aztán dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a
Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke, a találkozó főszervezője toppant
elénk, és „pocsi, pocsi”, szavakkal ösztökélte gyorsabb haladásra az érkezőket,
mondván kezdődne benn az istentisztelet. Természetesen ilyen alkalmakkor nem csupán
az igehirdetés kerül a középpontba, hanem a templombelsőből vidám ének is
kiszűrődött, a felvidéki, Dobra Niva-i küldöttség egy érces hangú képviselője
pedig kedvenc hangszerét, a tátrai vidékre oly jellemző fujarát is megszólaltatta.
Míg tartott az istentisztelet, tettünk egy kört a tóparton.
Egyre nagyobb nyüzsgést tapasztaltunk, a zápor után már kimerészkedtek az
emberek. Egy sokszoknyás asszony a horgász mellé telepedve, a stég bakján
tekintett a víztükörre, odébb padokon tereferéltek a nemzetiségi találkozó
résztvevői, kávét hörpintettek, és a sátrak alatt finom ételek készültek. A
színpadon a hangfalakat védő takarókat vették le, és egyre inkább benépesült a
domboldalban lévő tágas nézőtér.
Amint véget ért a rendezvény egyházi része, a faluközpontban
egyre-másra gyülekeztek a vendégek. Megérkezett Balla Mihály országgyűlési
képviselő is, és a több mint két méterre nőtt nézsai polgármesterrel, Styevó
Gáborral arról beszélgettek, ugyan hol is lehet beszerezni méretes, egyedi,
lábra „öltött” csizmát, mint amelyet a polgármester most visel. Mindeközben a
házigazda község vezetője, Ivanics András már sorba terelgette a felvonulás
szereplőit. Elöl egy kislegény, párjával kart karba öltve hordozta a „Bánk”
feliratú táblát. A menetben minden korosztály képviseltette magát, a karon ülő
apróságoktól a nyugdíjasokig. A nógrádiak a tópartra érve azonnal rázendítettek
egyik kedvenc nótájukra, és amint jött a refrén, még hangosabban kiáltották: „Od
večera do rána, muzika nám vyhrává, a já píjem, pijem, pijem, pijem, len z mého
pohára”, ami szabad fordításban annyit jelent: „estétől reggelig, amíg a zene
szól, iszunk, iszunk, iszunk, míg a kupa ki nem fogy”. A Felvidékről érkezett
csoportok tűntek a legtarkábbnak: nem csupán a különböző élénk színekben
pompázó ruhájuk vonzotta a tekinteteket, a hajukból lógó tűzpiros és zöld
pántlika még ékesebbé tette egyéniségüket, és persze boldogan muzsikáltak,
szólt a hegedű és a harmonika.
Bő negyedórába telt, míg mindenki felért a színpad előtti
térig, és miután a tarkabarka sereg elfoglalta helyét a nézőtéren és annak
szomszédságában, a hivatalos köszöntőket követően megkezdődött az estébe nyúló
mulatság, sok-sok fellépővel, sok tájegység dallamaival…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése