2017. február 20., hétfő

Pókok és sejkek a „vadnyugaton”

Különleges és meghökkentő jelmezekben egyaránt bővelkedett az Ipoly-parti város Dózsa György nevét viselő általános iskolájának farsangi bálja.
Az intézmény sportcsarnokában valóságos szín – és formakavalkád fogadta a betoppanó szülőket és vendégeket. Felvezetésként egy közös „flesmobbal” indult a program pa-dö-dö ritmusokra, majd a legapróbbaknál az alsó tagozatosok egyéni felvonulásában találkozhattunk a Csillagok háborúja című film szereplőivel, mesehősökkel és futballsztárokkal is. A másodikosoknál Miki és Minni egerek sajátos „rakenroll” táncát évezhették az iskolatársak és a pedagógusok, míg a harmadik „b”-sek igen ötletesen egy kukac-tánc produkciót adtak elő, ami mindenkinek különösképpen tetszett.

A felsősök között az egyik ötödikes osztályfőnök légynek öltözött, napközis kollégája volt a virág, akit aztán a gyerek-pókok lépésről-lépésre behálóztak, míg teljesen be nem fonták az egészet. A hatodikosok cirkuszt idéztek, bűvésztrükk, tréfás zenebohócok jelentek meg a színen, és láthattunk vízi balettet is „szárazföldön”. A hetedikesek az arab világ mindennapjait hozták a közönség elő, arab sejkekkel, „tevéken” ülő csadoros hölgyekkel, míg a másik osztály tagjai Gedeon bácsi fodrászüzletébe hívták a jelenlévőket pár perces dalos-táncos kiruccanásra. A nyolcadikosok a szokásokhoz híven komolyra vették a „figurát”, hiszen ők a közelgő szülők-nevelők báljára készülve, egyfajta főpróbaként adták elő keringőjüket. A tanárok sem adták alább, ők cowboy-kalapot, és vadnyugati szerelést öltve ragadtatták tapsra a tanítványokat.

A Dózsa iskola farsangját a fiatalok diszkója zárta.
H.H.

1 megjegyzés: