Bevallom, nagyon régen éreztem akkora elégtételt, mint kedden délután, nem sokkal négy óra után, amikor elsötétült a „királyi televízió”, az M1 képernyője és szinte meghatódva olvashattam a feliratot, amely azóta valósággal belevésődött az agyamba: „A közmédia nem hazudhat. Bocsánatot kérünk, amiért hosszú éveken át mégis ezt tettük! A közmédia most átalakul, hogy a jövőben független és hiteles legyen. A hírszolgáltatás átmenetileg szünetel. Maradjanak velünk!” Mennyei, éteri, sokak által várt, vágyott mondatok.
Számomra július
hetedike mostantól legalább olyan fontos ünnepnap a magyar sajtó történetében
és mai valóságában, mint március tizenötödike.
De! Miután néhány
hangos kurjongatással, boldog, felszabadult kiáltással csillapítottuk, mit
csillapítottuk, egyenesen elűztük szívünkből-lelkünkből az iszonyatosan hosszú
ideje felgyülemlett fojtogató dühöt, amit az alázatosan alávaló „kollégáinkkal”,
a Hírhamisítóval, a Pitbullal, és másokkal kapcsolatban joggal alakult ki bennünk,
ideje lesz megnyugodnunk és gondolkodnunk. Most következnek az igazán lényegi feladatok,
most kell összeszedettnek, megfontoltnak, okosnak és legfőképpen korrektnek
lennünk, hogy a média – és nem csupán a közmédia – átalakítása úgy és akként
valósuljon meg, amit a nagyközönség igénye, illetve a mi szakmai meglátásaink és
megfogalmazott színvonalbeli követelményeink elvárnak. Lesz dolgunk bőven, nekünk,
a megmételyeződést, a korrumpálódást elkerült, tenniakaró újságíróknak,
riportereknek, operatőröknek, szerkesztőknek, vágóknak és megannyi
munkatársnak, akiben a sajtó iránti tisztelet nagyfokú becsületességgel és
valóban szakmai alázattal párosul.
Itt, vidéken is.
Talán tényleg átélhetjük, hogy végre eljön a mi időnk, újra megmutatva, hogy
tudjuk-értjük, kellőképpen tudatosan műveljük azt, ami a nagybetűs SAJTÓ, ami
nem csupán mindennapos munkánk, hanem hivatásunk. Jómagam például kiváltképp
óhajtanám a helyi redakciók, az ízig-vérig szerkesztőségek újjáéledését, ahova
oldottan és büszkén mehetünk-járhatunk be, nem szívdobogva-félve, a mindenkori
főnökök hatalmától rettegve, a fogunkat kocogtatva. Ahol megteremtődik az a
szabad és lelkesítő légkör, ami a cikkírást, az interjúkészítést, a
szerkesztést könnyedebbé teszi.
Gyerünk tehát
előre, bízva az új éra áldásaiban!









