Új utakon indulva a médiában

 Bevallom, nagyon régen éreztem akkora elégtételt, mint kedden délután, nem sokkal négy óra után, amikor elsötétült a „királyi televízió”, az M1 képernyője és szinte meghatódva olvashattam a feliratot, amely azóta valósággal belevésődött az agyamba: „A közmédia nem hazudhat. Bocsánatot kérünk, amiért hosszú éveken át mégis ezt tettük! A közmédia most átalakul, hogy a jövőben független és hiteles legyen. A hírszolgáltatás átmenetileg szünetel. Maradjanak velünk!” Mennyei, éteri, sokak által várt, vágyott mondatok.

Számomra július hetedike mostantól legalább olyan fontos ünnepnap a magyar sajtó történetében és mai valóságában, mint március tizenötödike.

De! Miután néhány hangos kurjongatással, boldog, felszabadult kiáltással csillapítottuk, mit csillapítottuk, egyenesen elűztük szívünkből-lelkünkből az iszonyatosan hosszú ideje felgyülemlett fojtogató dühöt, amit az alázatosan alávaló „kollégáinkkal”, a Hírhamisítóval, a Pitbullal, és másokkal kapcsolatban joggal alakult ki bennünk, ideje lesz megnyugodnunk és gondolkodnunk. Most következnek az igazán lényegi feladatok, most kell összeszedettnek, megfontoltnak, okosnak és legfőképpen korrektnek lennünk, hogy a média – és nem csupán a közmédia – átalakítása úgy és akként valósuljon meg, amit a nagyközönség igénye, illetve a mi szakmai meglátásaink és megfogalmazott színvonalbeli követelményeink elvárnak. Lesz dolgunk bőven, nekünk, a megmételyeződést, a korrumpálódást elkerült, tenniakaró újságíróknak, riportereknek, operatőröknek, szerkesztőknek, vágóknak és megannyi munkatársnak, akiben a sajtó iránti tisztelet nagyfokú becsületességgel és valóban szakmai alázattal párosul.

Itt, vidéken is. Talán tényleg átélhetjük, hogy végre eljön a mi időnk, újra megmutatva, hogy tudjuk-értjük, kellőképpen tudatosan műveljük azt, ami a nagybetűs SAJTÓ, ami nem csupán mindennapos munkánk, hanem hivatásunk. Jómagam például kiváltképp óhajtanám a helyi redakciók, az ízig-vérig szerkesztőségek újjáéledését, ahova oldottan és büszkén mehetünk-járhatunk be, nem szívdobogva-félve, a mindenkori főnökök hatalmától rettegve, a fogunkat kocogtatva. Ahol megteremtődik az a szabad és lelkesítő légkör, ami a cikkírást, az interjúkészítést, a szerkesztést könnyedebbé teszi.

Gyerünk tehát előre, bízva az új éra áldásaiban!