Lemezen Balassagyarmat Dalai

Tizennégy „nóta” található azon a CD-gyűjteményen, amely nemsokára már mindenki számára elérhető, megvásárolható lesz. Rajta pedig a sokak által „lúdbőröztetően izgalmasnak” ítélt Balassagyarmat Dala, Horváth Ádám szerzeménye.

A lemezt Civitas Fortissima Napján mutatták be, egyelőre még csak a sajtó képviselőinek. A Városházán tartott tájékoztatón Medvácz Lajos polgármester elmondta, eleinte meglepődött, hogy készül a dal, de meghallgatva rendkívül jól esett számára, hogy ilyen remekül sikerült alkotással gazdagodott a város zenei művészete. Így nem csupán azt mondhatják el a gyarmatiak, hogy a múltban milyen jó pop – rock muzsikusok munkálkodtak itt, hanem a jelenkor nemzedékében is akad bőven könnyűzenei tehetség. Nem mellékesen pedig a feltörekvő fiatalsághoz is sugározhatják a közösséghez tartozás, a lokálpatriotizmus szellemiségét.

A CD-lemez összeállítója, szövegírója és zeneszerzője, Horváth Ádám – aki egyébként a dobok mestere – hozzátette, az Óváros téren, szeptember huszadikán több mint ezer fős közönségnek előadott Balassagyarmat Dala „ősbemutatója” adta az ötletet, hogy az ebben közreműködők segítségével egy teljes albumot készítsenek el. Szerencsére a zenésztársak teljesen partnerek voltak, így stúdióba vonultak, amelynek itt az eredménye. Igaz, hogy most még csak a mintapéldányt hozta el a sajtótájékoztatóra, de némi finomítás, hangszerelési kiegészítést követően a moziban, illetve a művelődési központ információjánál már beszerezhető lesz a CD.

Az albumon Horváth Ádám mellett többek között olyan ismert zenésztársak énekelnek, mint Perjési Zsófia, Rózsás Viktória, Gere Péter, Homuth „Öcsi” János, Nemesvári Norbert, Pálmai Krisztián és még sokan mások.
H.H.

Legbátrabb Városnak tisztelgett a megyei közgyűlés

Civitas Fortissima napján, a Legbátrabb Városnak tisztelegve Balassagyarmaton tartotta kihelyezett ülését csütörtökön Nógrád Megye Közgyűlése.

Mint ismeretes, országos vita kerekedett abból, hogy a megyei közgyűlés előbb határozatilag áttette székhelyét Salgótarjánból Balassagyarmatra, majd miután az Országgyűlés ehhez nem járult hozzá, minden maradt a régiben. Most, ez a kihelyezett tanácskozás tehát nem csupán a város ünnepének szólhatott, hanem a közelmúlt tekintetében gesztusértéke is volt.

Az ülés elején Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke egy nagyméretű, a város és a megye címerét ábrázoló, díszszalaggal átkötött tablót adott át Medvácz Lajosnak, Balassagyarmat polgármesterének. Aki Civitas Fortissimára, azaz 1919. január 29. dicső napjára utalva elmondta, óriási politikai jelentőséggel bírt akkor, hogy a vasutasok szociáldemokrata vezetője, és a vármegye konzervatív főjegyzője kézfogással pecsételte meg együttműködését a cseh csapatok kiverése érdekében – mondván: a haza mindenek előtt. Ez legyen példa arra, hogy a két önkormányzatnak, megyeinek és városinak össze kell fognia ahhoz, hogy Nógrád előre léphessen.

A kihelyezett ülés napirendi témái között szerepelt az előző tanácskozás óta eltelt teendők ismertetése, amelynek során Skuczi Nándor kiemelte, megkeresést kapott a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjától, amelyben egy innovációs együttműködési lehetőséget villantottak fel a két partner között. Boldvai László képviselő (MSZP) hozzátette, ehhez csak abban az esetben lehet hozzájárulni, ha Nógrád megyének konkrét előnye származik a kapcsolat felvételétől, Barna János alelnök erre ráerősítve közölte: ha csak arról van szó, hogy a fővárosi professzorok profitálnak a nógrádi tudományos eredményekből, felesleges minden erőfeszítés.

Következő napirendi pontként a közgyűlés 2015-ös költségvetésének elfogadása került terítékre, amellyel kapcsolatban Barna János megjegyezte, ez a közel háromszáz-millió forintos előirányzat voltaképpen épp csak elég a feladatok ellátására, a működés és működtetés szempontjából sok mozgásterülete nincs tovább az önkormányzatnak. Borenszki Ervin képviselő (MSZP) szót kérve megjegyezte, ő úgy tudja, hogy például a balassagyarmati Szent Imre Iskola is hasonló pénzösszegből gazdálkodik, ami voltaképpen semmi, annyi minden feladatot és hatáskört elvontak tőlük központilag. Némi politikai eszmefuttatásba kezdett, ennek során a központi kormányzat centralizációs törekvéseit ecsetelte, amelynek szerinte a vidéki intézmények, mint például a gyarmati kórház lesznek a kárvallottjai. Barna János „replikázott”: a háromszáz millión felül azért 41 milliárd forintos fejlesztési forrás elosztásáról dönt a testület, vagyis nagyban meghatározhatják bizonyos területeken a térség fejlődését. Skuczi Nándor hozzátette: ez a 41 millió forráselosztási feladatvállalás elég komoly hatáskör, amelyre oda kell figyelni. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy az állami támogatás összegének emelését Nógrád megye irányában mindenképpen ki kell lobbizni, mert például Pest megye, hasonló feladatkörrel, kétszer annyi támogatásban részesül az államtól – el is fogadták a képviselők a határozatot, hogy pótlólagos forrást igényelnek a kiegészítő állami támogatásból.

A testület a továbbiakban a 2015-ös feladatok sorrendjét jelölte ki: prioritásként vetítették előre a terület – és vidékfejlesztési tevékenységet, az azzal kapcsolatos feladatok összehangolását a különböző szereplők (közgyűlés, kormányzat, önkormányzatok, gazdasági élet szereplői) között, illetve kiemelt célként határozták meg a nógrádi identitás erősítését, elsősorban a rendezvénykínálat szélesítése, a programsorozatok bővítése érdekében.

H.H.

Kitárta kapuit a Civitas Fortissima Múzeum

Csütörtökön délelőtt alig ütötte még el a tízet a balassagyarmati Nagytemplom órája, amikor egyre többen gyülekeztek izgatottan a Széchenyi és Ady utcák sarkán. Az egykori Huszár-villában kialakított Civitas Fortissima Múzeum – bár még csak egyfajta „próbaüzemben” működve – megnyitotta kapuit a látogatók serege előtt.

Amikor ifj. Tóth György, a Magyar Rádió riportere társaságában megérkeztünk a villához, éppen egy népes társaság ballagott a bejárati lépcsőn felfelé, köztük például Balla Mihály országgyűlési képviselő és dr. Szakács Zoltán a Civitas Fortissima Kör elnöke. Nyomukban kisvártatva „befutott” Medvácz Lajos, a város polgármestere. Benn már megkezdődött az alkalmi tárlatvezetés. Harth Tamás muzeológus buzgón kapcsolgatta a távirányítót, ujjai nyomán az aulában felállított képernyőn sorra jelentek meg a korabeli film – és fényképfelvételek, bejátszások, amelyhez rövid magyarázatok is elhangzottak. A terem közepén egy első világháborús géppuskát szemlélhettek meg a látogatók – ehhez hasonló fegyverekkel is lőtték annak idején Vizy Zsigmond százados katonái a kaszárnyába befészkelődött cseheket.

Az egyik belső teremben Matúz Gábor, a múzeum alapítója buzgón nyilatkozott Olicsek Ádámnak, az Ipoly TV riporterének, mellettük a vendégek a kiállítási tárgyakat vizsgálgatták. Néhányan a mai is meglévő (a Kossuth utcában most az idegenrendészeti szálló lakóinak „otthona”) egykori laktanya makettjét járták körbe, ami, mint kiderült, nemrégiben készült el. A falon a harcokban részt vevők neveit olvashatták az érdeklődők, a Civitas Fortissima Kör ötletgazdájának, Kamarás Józsefnek a fia, Kamarás Sándor pedig az üvegbúra mögötti plakátok feliratait olvasgatta. De sokan álltak meg a vasutas egyenruha, vagy a régi vasútállomás képét elénk táró makett előtt is, aki pedig akarta, egy korabeli vasúti váltót is megmarkolhatott.

A legbelső, harmadik kiállító helyiségben egy 1919-es szoba tárult elénk, nagy szekrénnyel, fotellal, az íróasztalon egy ősi Remington (?) típusú írógéppel. Itt szólítottuk meg a tévés interjú végeztével Matúz Gábort, hogy mit is jelent voltaképpen a „próbaüzem” kifejezés.

- Saját meglátásom szerint most mintegy hatvan százalékos berendezettségi állapotban van a Civitas Fortissima múzeum – mondotta. – Akad még néhány pótlandó használati tárgy, például szőnyeg, néhány falra is kerülnek még vitrinek, plakátok, de az igazi érdekességek még váratnak magukra. Szeretnénk még inkább „interaktívvá” tenni a kiállítóhelyet, hogy ne csupán az emlékek között sétálhassanak a látogatók, hanem kis programokat is szervezünk majd számukra. Megsúgom, már készül az a Benes, volt csehszlovák elnököt ábrázoló portré, amelyet majd puzzle-darabokból lehet kirakni, de egyéb különlegességekkel is készülünk.

Nemsokára, a tárlat megtekintésének szinte csúcspontján ismét az alapító kért szót – a látogatókhoz fordulva. Mivel eljött Medvácz Lajos és Balla Mihály is, hát szóljanak a vendégekhez. Mi több, a polgármester gyorsan magára öltött egy első világháborús honvéd zubbonyt – közben rászólt valaki, hogy a nyaknál is gombolja be -, magára csatolta az övet, kezébe vett egy puskát – Balla honatya tréfásan odavetette: ne felé fordítsa a csövet -, fejére húzott egy sisakot és hozzákezdett rövid beszédéhez.

-        Nagyon jó érzés, mondhatni repes a szívem most, hogy azon a helyen, ahol egykor Huszár Aladár, Balassagyarmat városparancsnoka lakott, most egy múzeumot nyithatunk ki. Egy olyan kiállítóhelyet, amelynek megtervezése, kialakítása, berendezése mind-mind hűen mutatja azokat az értékeket, amelynek szellemében 1919-ben elődeink harcoltak – vitézség, hazaszeretet, összetartás, és mérhetetlen lokálpatriotizmus.

Az országgyűlési képviselő, pedig átvéve a „gondolati fonalat”, köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a múzeum megteremtésében. Kiemelte az Ipoly Erdő Zrt. szerepét, hangsúlyozva, hogy a gazdasági élet szereplői a kultúra terén is mecénássá léphetnek elő, ezzel gazdagítva a történelmi várost, ápolva a múlt értékeit. Örömét fejezte ki, hogy széles együttműködés keretében, színvonalas kiállítóhelyet alakítottak ki Balassagyarmat legfényesebb napjának tiszteletére.

A meglepő alkalmi megnyitót követően még jó ideig elidőztek a vendégek a kilencvenhat esztendővel ezelőtti események relikviáit szemlélve – és reméljük, mihamarabb immár a teljes tárlati anyagot megtekintheti a közönség.

Hegedűs Henrik

Civitas Fortissima napján

Sokrétű programsorozattal ünnepelte csütörtökön a Legbátrabb Város közössége, hogy kilencvenhat esztendővel ezelőtt az elődök kiűzték a cseh betolakodókat és egy darabnyi földet megmentettek a hazának.

Reggel kilenc órakor a temető katolikus ravatalozójánál didergős, fagyos időben kezdődött az események sora. Itt a Balassi Bálint Gimnázium tanulói adtak elő műsort. Fellépett az intézmény énekkara, a tizenegyedik és tizenkettedik osztályos diákok pedig verses-prózás formában elevenítették fel a korabeli történéseket. Borenszkiné Imre Éva igazgató gondolatait a diákönkormányzat elnöke, Nagy Anna Eszter tolmácsolta a hallgatóságnak. A szónok párhuzamot vont Balassi Bálint korának törökellenes küzdelmei és a balassagyarmatiak honmentő harcai között, azzal a különbséggel, hogy míg a törökök elől sok helyen megfutottak, elmenekültek az emberek, addig az Ipoly-parti város védelmében összefogtak a polgárok, vasutasok, katonák – és győzelemmel vívták meg a létfontosságú ütközetet. Az őket segítő diákok sorában pedig később híressé vált személyiségek, így Horváth Endre grafikusművész és Ligeti Lajos orientalista is vezérszerepet vállaltak a fiatalok irányításában.

Délután egykor, a MÁV állomáson, a két vasutas hősi halott, Rózsa András és Petrovics József márványtáblájánál a Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulói emlékeztek. Igazgatójuk, Fábián Gábor „végigfutott” a cseh betöréstől a betolakodók elkergetéséig eltelt két hét főbb fejleményein, és idézett például Horváth Sándor egykori polgármester gondolataiból, kifejezve, hogy a két világháború közötti korszakban mekkora becsben tartották a gyarmatiak, a nem is olyan távoli múlt tetteit.

A központi ünnepségen, a főtéren lévő Civitas Fortissima szobornál előbb Majer Zsolt adta elő gitáron ez alkalomra írt hazafias dalát, majd Fábri István szavalta Remenyik Sándor magyarságtudattal „átitatott” költeményét, illetve énekelt a Balassagyarmati Dalegylet is. Medvácz Lajos polgármester beszédében hangsúlyozta, az első világháború forgatagát követően három radikális rendszerváltás is történt Magyarországon, amelyet hazánk legnagyobb történelmi tragédiája, Trianon tetőzött be. Ebben a vészes időkben mutatták meg a balassagyarmatiak hazaszeretetüket, amikor összefogtak azért, hogy a város magyar maradjon. Ennek az összefogásnak méltó példája az a kézfogás, amellyel a szociáldemokrata vasutas vezető Schuch István, és a vármegye nevében a konzervatív politikus Pongrácz György 1919. január 27-én megpecsételte az együttműködését a csehek kiűzése érdekében. A polgármester megemlítette a harcok első halottjának, Czakó Balázsnak utolsó szavait is, amelyben családjának üzen, hogy szereti őket, de édes hazáját még jobban szereti. Medvácz Lajos emlékeztetett arra, hogy a gyarmatiak minden évben felállítják a vitézség kapuját, amikor megidézik Civitas Fortissima dicső napját. Külön kitért Kamarás József szerepére: a „csehkiverést” gyermekfejjel átélő férfiú a rendszerváltás idejétől haláláig vezéralakja volt a Legbátrabb Város hőseinek emlékét megőrző mozgalomnak.

A központi ünnepség végén az önkormányzatok, a civil szervezetek, a rendvédelmi szervek és a különböző intézmények képviselői megkoszorúzták a Városháza falán lévő emléktáblát.

Dr. Csekey László az új díszpolgár

Miután az enyhe hóesésben elázott, fázó tömeg részt vett a Civitas Fortissima téri központi ünnepségen, és a városházi emléktáblánál megtartott koszorúzáson, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ felé vette az irányt, ahol a Legbátrabb Város idei díjait adták át.

Az intézmény nagytermében előbb Medvácz Lajos polgármester végezte el a kötelező feladatokat – hiszen az esemény egyben képviselő-testületi díszülés is volt, azaz ellenőrizte a határozat-képességet -, majd dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke szólt a megjelentekhez. Felelevenítette azokat a még suttogva folytatott beszélgetéseket, amelyeken a kórházi ebédlőben Kamarás József beszélt neki 1919. január 29-éről, aztán a rendszerváltás után már együtt dolgozhattak a kör munkájában. Úgy értékelte, hogy a huszonöt esztendővel ezelőtt elvetett mag termékeny talajba hullott, és a cserje egyre jobban terebélyesedik. Hozzátette, annak idején két fő célt tűzött ki a kör: minden évben megemlékezni a dicső elődökről, immár az eredeti emléktáblánál (hiszen az önkényuralmi rendszerben megfordították a márványlapot, és egy leegyszerűsített, semmitmondó szöveggel látták el), illetve hogy parlamenti jóváhagyással viselhesse Balassagyarmat a Civitas Fortissima rangot. Mára mindkettőt sikerült elérni, de nem lehet bevégezni a munkát, hiszen az örökség méltó őrzésében mindig vannak újabb és újabb feladatok, például az ifjúság nevelése, az eszme fiatalok körében történő mind mélyebb „elplántálása” érdekében, hogy az a bizonyos fa sohase száradjon ki.

Ezután következtek a díjátadások. Az Ipoly Televízió munkatársa, Klagyivik Klaudia olvasta fel a Pro Urbe elismerések méltatásait. Először dr. Kiss Tamás került sorra. Őt aligha kell bemutatni Nógrád megye olvasótáborának, hiszen a szegedi egyetemisták egyik vezére volt az 1956-os forradalomban, ami miatt meghurcolták, és csak 1976-ban kaphatta meg diplomáját. Balassagyarmatra családi kapcsolatok révén 1962-ben került, ahol először fizikai munkásként, később üzemi jogtanácsosként dolgozott. A város első szabadon választott önkormányzatában 1990-94 között dr. Németh György polgármester mellett alpolgármesterként tevékenykedett. Ehhez az időszakhoz köthetőek olyan vívmányok a városban, mint a demokratikus átmenet zökkenőmentes biztosítása, a gáz – és ívóvízhálózat kiépítése, a szennyvízcsatorna-beruházás megindulása, vagy a strand újbóli megnyitása. Az idős férfiú még ma is vállal közéleti szereplést, elsősorban az ’56-os forradalommal kapcsolatos megemlékezésen felszólalva, az eseményekre emlékezve.

Dr. Hausel Sándor főlevéltáros szintén a „Városért” kitüntetést kapta. A tállyai születésű, eredetileg történelem-orosz középiskolai tanári végzettséggel rendelkező férfi figyelme hamar a honismereti, helytörténeti kutatások felé fordult. A múltban dolgozott többek között a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatójaként is, jelenleg pedig a Nógrád Megyei Levéltár balassagyarmati „részlegének” munkatársa. Az elmúlt évtizedekben számos írásában, publikációjában, dolgozatában, sőt önálló kiadványaiban mutatta meg elkötelezett szeretetét Balassagyarmat iránt. Írt többek között a törökdúlás utáni újjátelepítésről, a görögkeleti közösség életéről, a civil szervezetek történetéről, és a gyarmati köztéri alkotásokról is. Társszerzője volt a közelmúltban újra kiadott Civitas Fortissima kötetnek.

Az ugyancsak „Balassagyarmatért” emlékéremben részesült Horthy Istvánt elsősorban egyházközségi szerepvállalásairól ismerhetik az emberek. A Memento Mori Temetői Alapítvány kuratóriumi elnökeként nagy része volt abban, hogy a város sírkertje az utóbbi években hosszú idők óta nem látott megújuláson, megszépítésen, korszerűsítésen (pl. a kerítés építése, parcellák rendbe tétele) esett át. Szintén komoly szerepet vállal a katolikus világi egyházközség munkájában, így a nagytemplomi Szent Anna festmény restaurálásának megszervezésében. 

Az idei negyedik Pro Urbe díjas: Herczeg Hajnalka. A közgazdász asszony jelenleg a Balassagyarmati Fegyház és Börtön gazdasági vezetője, de korábban, 1998-2002 között alpolgármesterként szolgálta a város ügyét. Közéleti tevékenysége igen széles körű: a Gondoskodás Közhasznú Egyesület elnökeként szociális területen dolgozik, míg például a Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriumi elnökeként kulturális pályázatokat bírál el, és szervez eseményeket.

Végül a díszpolgári cím jutalmazottját szólították színpadra. Dr. Csekey László, a dr. Kenessey Albert Kórház pszichiáter osztályvezető főorvosa kapta idén ezt a kitüntető elismerést. A tősgyökeres balassagyarmati származású doktor 1972-ben diplomázott az orvosi egyetemen, majd a szakvizsgáját követően egészen 1983-ig Budapesten végezte gyógyító tevékenységét. Ekkor tért haza szülővárosába, és az itteni kórházba került, amelynek pszichiátriai osztályát 1986 óta irányítja. Balassagyarmat politikai életébe közvetlenül a rendszerváltás előtt kapcsolódott be: 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének alapító tagjai között találjuk, és ő lett a városi elnök is. 1994-től 2014-ig, egy ciklus kivételével végig az önkormányzat képviselő-testületébe választották, ahol az egészségügyi bizottság elnöke volt. Tavaly visszavonult a nyilvános politikai élettől, de külsős bizottsági tagként még segíti az önkormányzat munkáját.

A díjazottaknak és házastársuknak Medvácz Lajos polgármester és Csach Gábor alpolgármester nyújtotta át a kitüntetéseket és virágcsokrokat, Varga Ivett és Simon Gergő ifjú énekművész-jelöltek pedig színvonalas produkcióval köszöntötték a város idei jutalmazott személyiségeit.

(A Legbátrabb Város további programjaira – múzeum-megnyitó, CD-sajtóbemutató – külön írásban később visszatérünk.)

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Gyurkó Péter

Tisztelgés a 16-os gyalogezrednek

Civitas Fortissima Napjának felvezetéseként – ahogy Balassagyarmat város honmentői harcai is elszakíthatatlanok az első világháború eseménymenetétől – emlékeztek meg a Galíciában és később az Isonzó mentén bátran helytálló 16-os honvéd gyalogezred katonáiról.

A Hősök terén található, nemrégiben felújított és „kicsinosított” 16-os szobor ünnepélyes átadásán Tóth Miklós trombitajátékát követően Csach Gábor alpolgármester mondott beszédet. Miután néhány mondattal történelmi kitekintőt tett a dualizmus, hazánknak komoly fejlődést és gazdagodást hozó korszakára, illetve Trianon tragédiájára, arra utalt, hogy a magyar köztéri szobrászat éppen az első világháborút követően jelent meg igazán a vidéken, amikor sorra létesültek a harcok áldozatai előtt tisztelgő emlékművek. Balassagyarmaton ilyen volt az 1929-ben emelt, úgynevezett „oroszlános” szobor, amit előbb a régi Vármegyeháza nyugati oldalában helyeztek el, de Madách szobrának elkészültét követően átkerült a Palóc ligetbe. A szónok a 16-os honvéd emlékműről kijelentette, hogy a város legnagyobb köztéri alkotása, és elkészítője, Körmendi Frim Jenő szobrászművész a hazai „art deco” kiváló képviselője. A kompozíció központi alakja, a sisakos katona, és mellette az anya, és a címert tartó kisfiú az „isten-haza-család” elválaszthatatlan hármasságát jelképezi - mintha csak egy kisgazda jelszó lenne. Csach Gábor említést tett a felújítás menetéről is: az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával megvalósult korszerűsítéseket megelőzően, az állagfelmérések során meglepően tapasztalták, hogy a hármas szoboralak valódi carrarai márványból készült. Pájer Károly restaurátor nagy műgonddal végezte a helyreállítást, és a kivitelezők is időben végeztek a munkálatokkal. A szobor szélesebb talapzatot kapott, és a megvilágítását is modernebb készülékekkel oldották meg. De ezzel nem fejeződött be minden: ebben az évben a környezetét is rendbe teszik, és láncsorral körbe is veszik.

Az esemény ezután Városháza dísztermében folytatódott, ahol Gere József helytörténész bensőséges hangulatban tartott előadást a 16-os honvéd gyalogezred történetéről. Felelevenítette, hogy a besztercebányai központú alakulatot 1868-ban hozták létre, ennek második zászlóalja állomásozott Balassagyarmaton. A Kossuth Lajos utcai kaszárnya 1884-ben épült, tíz évvel később pedig Ferenc József császár és király személyesen tekintette meg a hadgyakorlatukat. Az első világháború kárpáti frontjára 1914. augusztus 17-én indultak el a katonák, a második zászlóaljat Kőszeghy Ödön őrnagy vezette, és parancsnokai között ott volt a később a „csehkiverésben” híressé váló Vizy Zsigmond főhadnagy. A 16-os gyalogezred szinte azonnal átesett a tűzkeresztségen, ráadásul a komarowi csatában súlyos veszteségeket szenvedtek: az 1068 honvédból 320 ott maradt holtan a csatatéren – a hír hatására Balassagyarmat gyászba borult, hiszen csak néhány hét telt el azóta, hogy az emberek, a családtagok szeretteiktől búcsút vettek.

Gere József kitért arra is, miként lehetséges, hogy ezek kilométerrel a frontvonal mögött több száz fejfát számláló hősi temető van Gyarmaton. Úgy, hogy az első világháború során menekültek ezrei érkeztek a városba, és a sebesülteknek egy tábori kórház is létesült. Itt azonban kolerajárvány tört ki, ezért nyitották meg a vasúthoz közel lévő részt temető számára.

A helytörténész szólt még arról, hogy a bolsevik hatalomátvételt követően a keleti fronton már nem volt szükség a 16-os gyalogezredre, így négy hónapos pihenő után áthelyezték a hadtestet az olasz hegyekbe, itt érte őket 1918. november 3-án a paviai fegyverszünet, a harcok vége.

A 16-os honvéd szobra felállításának kezdeményezése pedig éppen ennek az alakulatnak a bajtársi szövetségétől eredt. Amint az előadó említette, közadakozásból teremtették elő erre a forrást, és mire 7500 pengő összegyűlt, 1936 októberében felkérhették a szobrászt műve megalkotására, azzal a kitétellel, hogy ne „sablon” legyen. Így készült el Körmendi Frim Jenő kompozíciója, amelyet 1937. október 19-én díszes ünnepség keretében avattak fel. Sajnos a szobor nem kerülhette el a történelem viharait. A kommunista városvezetés 1967-ben a Palóc ligetbe, egy eldugott helyre szállítatta a hármas alakot, és egészen 1990-ig ott állt, míg a Hősök terén a szovjet hősi emlékmű „ékeskedett” alatta a második világháborúban elesett „ruszki” katonák maradványaival. 1990-ben jött el a pillanat, amikor az alkotás visszakerülhetett a Hősök terére. Itt helyezték el 1993-ban a második világégésben harcoló 23. honvéd gyalogezred emléktábláját, de csak addig, amíg önálló emlékmű nem készül – ezt az egykori Csendőrpalota elé tervezi a város, a Bajcsy és Ady utcák kereszteződésébe.

Gere József kifejtette még, hogy Hausel Sándor levéltáros az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményében rengeteg adatot és iratot lelt meg a 16-os gyalogezredről, ami a jövőben akár Balassagyarmatra is kerülhet, kiállításra.

H.H.

Kacagtató Mosolyforgácsok

Harsogott a hatalmas nevetésektől a gyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ múlt szombaton délután. A Gyarmati Színkör kacagtató sikerrel mutatta be Mosolyforgácsok című, kabaréjelenetekből álló színdarabját.

A telt ház, mintegy kétszázötven érdeklődő előtt bemutatott előadáson a két világháború közti rendkívül termékeny magyar humor-irodalom remek alkotásai kerültek a közönség elé. A városban más területeken közismert egyéniségei tűntek fel amatőr színjátszóként. Így például a triatlon sportág helyi szervezője és mindenese, Sztancsik József tiroli vadász-népviseletben toppant a színpadra, és a vendéglátó szakmában „mesterkedő” Sínágel József is ott mosolyogtatott a világot jelentő deszkákon.

A jelenetek közül „A nyúl” című darabban fura helyzetbe kerül a felesége előtt lóverseny-szenvedélyét vadászó mesével palástolni akaró férfi, aki viszont még a fogolymadarat sem tudja megkülönböztetni a nyúltól, mondván utóbbi húsát még csak étkezőasztalon látta. A másik, Herkules bonbon című tréfában pedig az egyszerű, „mezei” édességet összetévesztik a szexuális étvágyat fokozó bonbonnal, amelyből aztán pikáns fejlemények sora keletkezik.

A szervezők közlése szerint a nagy sikerrel való tekintettel a Gyarmati Színkör a jövőben is színpadra visz majd hasonló, humoros összeállításokat.

H.H.

Kép: facebook

Szépen szavaltak a diákok

Immáron huszonötödik alkalommal rendezte meg a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Középiskola a Madách-Mikszáth vers – és prózamondó versenyét. A régi vármegyeháza nagytermében a rangos megmérettetésen igazán nívós előadásokat hallhattak az érdeklődők.

A kétnapos program során az első estén a Velencei Trió (Draskóczy Lídia, Pálmai Krisztián, Ember Péter) szalonzenével szórakoztatta a résztvevőket, a házigazdák és vendégeik pedig visszatekintettek az elmúlt negyedszázad legérdekesebb pillanataira. A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium pécsi diákjai is adtak egy kis műsort.

A Dallamos együttes fellépése

Másnap a verseny Medvácz Lajos balassagyarmati polgármester és Vágvölgyiné dr. Bene Orsolya, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ salgótarjáni tankerületének köznevelési referense jelenlétében zajlott. Az ünnepélyes megnyitón a rendező intézmény Dallamos együttese és Balla Béla, az iskola kilencedikes tanulója is fellépett, míg Lavaj Árpád, a Mikszáth Kálmán Középiskola igazgatója emlékplaketteket nyújtott át a házigazdákkal régóta együttműködő és itt is jelenlévő intézmények képviselőinek.

 A győztes: Matyók Annamária Pécsről

A zsűrinek (amelynek tagjai Kiss László, a Magyar Versmondók Szövetségének alapító elnöke, Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség tagja és Oláh Zoltán, a Mikszáth egykori tanulója voltak) nehéz dolga akadt, amikor a szabadon választott művet és egy huszadik századnál nem régebben íródott verses, avagy prózai művet előadó diákok produkcióját értékelte. Végül úgy döntöttek, hogy az első díjat Matyók Annamáriának (aki tavaly is nyert), a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium tanulójának ítélte oda. Második lett Ágoston Cristian a zilahi Silvania Főgimnáziumból, harmadik pedig Bánki Benjámin, szintén a pécsi gyakorló gimnáziumból. A magyarul legszebben beszélő versenyzőnek a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulóját, Kovács Diánát választották, míg a közönségdíjat Pásztor Csaba a rendező Mikszáth Kálmán Középiskola diákja érdemelte ki.

A szavalóversennyel párhuzamos kiírt, „Egyén és közösség viszonya a hálózatok világában” címet viselő szépirodalmi pályázaton a legtökéletesebb, legszebben fogalmazott alkotásnak a váci Lédermayer Regina dolgozatát találták a bírálók, itt a második és harmadik helyen a salgótarjáni Török Péter és a kisvárdai Szendrőy Vivien végzett.

A viadal végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el a régi Vármegyeháza előtt található Mikszáth-szobornál.

Az Ipoly-menti Panoráma beszámolója alapján írta: Hegedűs Henrik

Alpakákat öltek a kóbor kutyák Balassagyarmaton

A család szeme-fénye volt a két alpaka. A háziasított dél-amerikai származású tevefajták egy balassagyarmati, Szügyi úti kis farmon nevelkedtek. Egészen múlt csütörtök reggelig, amikor gazdáik vérbe fagyva találtak rájuk az udvaron. Kiderült: kóbor kutya végzett az állatokkal.

Szabó Attila és családja néhány éve lett szerelmese ezeknek az egzotikus, szelíd emlősöknek. Évek óta tenyésztették az alpakákat, és sikeresen szaporították őket, például Miskolcra, egy alapítványhoz is került egy példány, amely az ott élő sérült embereknek nyújt terápiás segítséget. Az állatok nagyon jól érezték magukat, a családfő felesége és lánya gondozták a Gyarmaton maradt két alpakát.

-        Január 22-én, csütörtökön reggel sírva hívott fel a lányom: „apa, szörnyű hírem van, mind a két alpakát megölte valami, valószínűleg egy kutya” – számolt be a szomorú eseményekről Szabó Attila. – Azonnal odasiettem, ahol borzasztó látvány fogadott: szegény állatok ott voltak kiterülve, élettelenül a „kifutóban”. Értesítettem a rendőrséget, a járőrök kijöttek. Vettek vérmintát a harapásnyomokból, de többet nem tehettek, hiszen ez nem bűncselekmény. Megtaláltuk azt a helyet is, ahol elég durva módon a kutyák átszakították a kerítést. Nagyon, de nagyon szomorú vagyok, elkeseredett, hogy ilyen megtörténhetett. Legalább nyolcszázezer forintos a kárunk, de nagyobb baj, hogy olyan az érzésünk, mintha családtagokat vesztettünk volna el.

A tulajdonos hozzátette, sejti, kié lehet az eb, aki ezt a vérengzést elkövette, de alaptalanul vádaskodni nem akar. De azért kíváncsi lenne arra, ha esetleg a kutya gazdájának valahogy a fülébe jut a hír, esetleg észreveszi rajta, hogy „gyilkolt”, lesz-e mersze vállalni a felelősséget, esetleg a kárt vagy annak egy részét megtéríteni.

- Nem kívánok fantáziálni, de az eset történhetett volna nappal is, amikor, mondjuk kisgyermekek simogatják ezeket a szelíd alpakákat. Akkor mi történik, ha rájuk ront egy kutya? Persze egy kisgyermek vagy felnőtt menekülve elfuthat, de a védtelen alpaka nem tud. Őszintén remélem, hogy a Kormányhivatal a megfelelő komolysággal vizsgálja majd az ügyet, s abban is bízom, hogy ez intő példa lehet másoknak: nagyon vigyázzanak a kedvenceikre – mondotta el még Szabó Attila.

Érdeklődésünkre Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőrkapitányság sajtóreferense megerősítette, hogy mivel nem történt bűncselekmény, az alpakák elpusztításának ügyét közigazgatási eljárás keretében a Nógrád Megyei Kormányhivatal vizsgálja.

***

Mit kell tudni az alpakáról

Az alpaka (latin nevén: Vicugna pacos, régebben Lama pacos) háziasított, rendkívüli finomságú gyapjáról ismert dél-amerikai teveféle állta – hasonlít a lámához. Legközelebbi rokona, és valószínűleg őse a vadon élő vikunya. Az alpaka Andokban élő, vad ősét az inkák háziasították közel kétezer évvel ezelőtt, ahol különleges tiszteletnek örvendett: gyapjából készült a királyi öltözék, és számos vallási szertartásban részt vett, mint az „istenek ajándéka”. Már ekkor komoly gondot fordítottak a vérvonalak „tisztaságára”, a szakszerű tenyésztésre. A spanyol konkvisztádorok eleinte nem ismerték fel a jelentőségét, inkább a merinói juhok tartását részesítették előnyben, de később, a 19. században felismerték, hogy az alpaka szőre sokkal erősebb a juhok gyapjánál, így elindult a textilipari hasznosítása. A világ alpaka-állományának közel száz-százaléka ma is Peru, Bolívia és Chile magashegyi területein él, de mivel elviseli az ennél kedvezőbb éghajlati viszonyokat is, és felettébb jámbor a természete, a Föld más tájain is népszerűvé vált. Balassagyarmaton, a Nyírjesben lévő Vadasparkban is látható két alpaka.

H.H.

Fotó: facebook

„Hasznos” nyeretlenség a Dobó Kupán

Kétnapos tornával folytatta felkészülését az egyre közelebbi, február eleji bajnoki rajtra a Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda csapata. Bár az egri Dobó Kupán nem kísérte szerencse a társaságot, a nyeretlenség és az utolsó hely ellenére Molnár Ferenc vezetőedző hasznosnak értékelte a hevesi kirándulást.

A Heves Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett eseményen a nyolc résztvevő csapat két csoportban kezdte meg a küzdelmeket. A szombati játéknapon a gyarmatiakra először az NB I/B Nyugati Csoportjában jelenleg negyedik helyen álló Tatai AC gárdája várt, és szoros mérkőzésen négygólos vereséget szenvedtek Szabó Tamásék. Következő összecsapásukra jó öt órai „pihenő” után a nap zárásaként került sor. A román másodosztályt tavaly megnyerő, de a feljutást nem vállaló CMS Oradea (Nagyvárad) ellen az első félidőben jól tartották magukat az Ipoly-partiak, de aztán szünet után elhúzott és biztosan nyert a rivális. Vasárnap délelőtt az NB I-ben a kiesés elkerüléséért küzdő PLER-Budapest együttesével szemben szintén harminc percnyi jó játékot nyújtott a Kábel, de itt is a második félidőben kapcsolt nagyobb sebességre a vetélytárs.

A helyosztókon így a hetedik pozícióért szállt szembe a balassagyarmati csapat, amikor Molnár Ferenc már pihentette néhány kulcsjátékosát, így szoros meccsen a füzesabonyiak győztek. A Kábel SE vezetőedzője azonban cseppet sem volt elégedetlen a teljesítménnyel:

- A felkészülésünket nagyon jól szolgáló újabb tornán vagyunk túl. Igen erős ellenfelekkel szemben mérhettük le, hol tartunk a felkészülésben, mik azok, amiben javulnunk kell. A Tata és a Nagyvárad ellen volt esélyünk a jobb eredményre, és a PLER-t is megizzasztottuk, hiszen az első félidő után csak négy góllal vezettek. Kiváló iramú mérkőzéseket játszottunk, ahol több taktikai felállást kipróbáltunk, egyre jobban látom, kire lehet nagyobb terhet rakni, kire lehet jobban számítani. Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, bár meg kell vallani, egy ilyen erősségű tornát képtelenség egyenlő erőállapotban kilenc-tíz kézilabdázóval végig küzdeni. Sajnálom, hogy Albert-Tóth László betegség miatt nem jöhetett velünk Egerbe, ám szeretném kiemelni Danisovszki Eriket, aki a nagyváradiak ellen kiváló produkciót nyújtott, ami kifejezetten biztató a jövőre nézve – értékelt a szakvezető.

A Kábel SE eredményei:

- Tatai AC 22-26

- CSM Oradea 21-27

- PLER Budapest 15-25

- Füzesabonyi SC 21-24

 A tornát a házigazda SBS Eger-Eszterházy SZSE csapata nyerte, amely a második félidőben fordítva, 25-24-re diadalmaskodott a PLER ellen. Az eredményhirdetéskor pedig kiderült, hogy a két napos mérkőzéssorozat gólkirálya 22 találattal a Kábel SE irányító-átlövője, Szabó Tamás lett.

Kanyó Ferenc (Nógrád Megyei Hírlap) tudósítása alapján írta: Hegedűs Henrik

Bereczky-gyűrű Romhány szolgálatáért

Több szálon futó rendezvénysorozattal emlékeztek nemrégiben a Rákóczi-szabadságharc utolsó, Romhány közelében vívott csatájára. A község közössége koszorúzott, kiemelkedő személyiséget jutalmazott Bereczky-gyűrűvel, és emlékfutás is szerveződött az ünnep köré.

 „Pro Patria et Libertate”, azaz „A hazáért és a szabadságért!” – volt a fölirata II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem zászlajának. Hét kemény éven át verekedtek a kuruc csapatok a szabadságért, míg elkövetkezett a vég: a szatmári síkon kényszerültek letenni a fegyvert. A kurucok szétszéledtek, a fejedelem menekült.

De e tragikus bukás előtt még egyszer megkísérelték megfordítani a hadi szerencsét: 1710. január 22-én egymásba botlott a két sereg Romhány határában, Rákóczi kurucai lengyel és svéd segédcsapatokkal és Sickingen osztrák generális labancai. Ez az ütközet – mint a legtöbb a magyar történelemben – nem győzelemmel végződött. Igaz, nem is vereséggel, amolyan „sem-sem” megoldás született: mindkét megmaradt katonaság – bár az osztrákoknak jelentősen nagyobb embervesztesége volt – elvonult. Ez volt a Rákóczi-szabadságharc utolsó, jelentősebb csatája. Erre az eseményre emlékeznek hagyományosan minden évben, a Romhányban 1932-ben felállított emlékműnél – ahogy itt nevezik: a Turulnál.

Szitáló esőben állt az a körülbelül 25-30 megemlékező az emlékműnél, akik dacolva a novemberi jellegű januári időjárással, fejet hajtani szerettek volna a csatában elesett hősök emléke előtt, legyenek azok magyarok, lengyelek, svédek, osztrákok. Háborúban haltak meg,  s mindegy, melyik oldalon. A romhányi Vérhegy ennek a megmondhatója, ahol egymás mellett pihennek kurucok és labancok, brigadéros és talpasok. Fölöttük tárja szét áldón és óvón karjait a vörös kőkereszt, emlékeztetve minket, kései utódokat arra, hogy a háború kegyetlen és értelmetlen.

Nem a csata napján történ e megemlékezés, hanem egy nappal később: január 23-án. Hogy miért? Vezér Attila, Romhány polgármestere elgondolkodtató magyarázatot adott erre a kérdésre a koszorúzást követő ünnepi testületi ülésen a Művelődési Házban. 

- Más üzenete is van – mondta – mint az, hogy ez volt a Rákóczi-szabadságharc utolsó, jelentősebb ütközete. Azokról a romhányi családokról szól, akik másnap előjöttek erdei búvóhelyeikről, eltemették a halottakat, ápolták a még élő sebesülteket, kalákában nekiálltak kijavítani a háborúban megromlott házaikat. Megtisztították a csatamezőt, hogy majd tavasszal szántani tudjanak, vetni; és újra kezdhessék az életet. Ne a végét ünnepeljük egy lezárt kornak, hanem az újrakezdést. Az új napot, ami megvirrad a háború sötétje után. A jövőbeni új kenyeret. Emlékezzünk azokra a családokra, akik évszázadokon át ezt a vidéket választották otthonukul, naponta újra s újra kezdtek, hogy Romhány még 2015-ben is Romhány legyen! Az ő példájukra és megmaradásunkért mi is naponta újra kezdünk közösségünkért, családunkért. Ezt ünnepelünk a romhányi csata másnapján.

Hagyományosan ekkor tünteti ki Romhány közössége, tehát a képviselő-testület azt a helyi polgárt, aki jelentősen sokat tett a közösségért, a 2003-ban Molnárné Paulovits Klára javaslatára alapított Bereczky-gyűrűvel. Idén Kovács Istvánné (Kiss Anna), az ittenieknek Nusika, vagy Nusi néni, esetleg Nusi mama (életkortól függően) kapta az elismerést. Ahogy méltatói az emlékgyűrű átvétele előtt elmondták, mind Balassagyarmaton, ahová középiskolába járt, mind Romhányban, ahol hosszú évtizedeken át élt és dolgozott, a közösség motorja volt. Soha nem szűnő energiával, elpusztíthatatlan vidámsággal, empátiával vonzotta magához mind saját korosztályát, mind az idősebbeket és a fiatalokat. Szervezte a kirándulásokat, ország és világjárásokat, gyűjtötte és megőrizte a romhányi hagyományokat, „autentikus” viseletet. Minden magánéleti nehézség ellenére (azért a 70-es, 80-as években nem volt könnyű az élet Magyarországon) nevelte szép, okos és tehetséges lányait, és most már dédunokát ringat a térdén – kiérdemelte szülőfaluja megbecsülését.

Kovács Istvánnét nagy szeretettel köszöntötte mind a Hornyákné Bulejka Krisztina vezette Dallamkórus, (melynek ő is oszlopos tagja), mind az Asszonykórus, melyet ő hívott életre. 

***

Nusi mama

Összesen kilenc év korkülönbség van közöttünk, így nem is indokolt a „mama” megszólítás, de mégis így szólítom Nusit, tréfásan, évődve. 1980 augusztusában kerültünk Romhányba Horpácsról, ahol a nevelőotthonban dolgoztunk. Hogy miért kényszerültünk odahagyni azt a barátságos, kedélyes falucskát, és cseréltük föl a poros, zajos Romhányra, nem térek ki, nincs is jelentősége. Egy szó, mint száz: Romhányba költöztünk, és falszomszédok lettünk Nusiékkal. Falszomszédok egy tizennyolc lakásos bérházban, de nem azonos lépcsőházban. Az ismerkedés, barátkozás hamar megtörtént, hiszen Nusiék is, mi is kellően extrovertáltak voltunk (vagyunk). Átbeszélgetések az erkélyekről; trécselés a ház melletti boltban vagy előtte, esti dumapartik sörözéssel egybekötve a bérház előkertjében – szóval így valahogy. Nusi férjével, Tedommal – ma sem tudom, miért volt ez a beceneve Kovács Istvánnak – is igen hamar összeszűrtem a levet, mivel gyakori látogatói voltunk a Jánoska híd melletti „Bulejkának”. Szóval, gyorsan ment az „összeboronálódás”.

Nusi víg kedélyű, jókat nevető asszonyka volt – ma is az! – ám vehemensen tudta szidni a gyár vezetőségét, ahol akkoriban dolgozott. Ugyanakkor kihasználta a munkahelye adta lehetőségeket, mivel a Gyár nem volt szűkkeblű sem dolgozói, sem a falu felé. Bizonyítja ezt akár a Sportcsarnok, akár a több száz embert ellátó-kiszolgáló étkezde, ahol jókat és bőségeseket lehetett ebédelni olcsó pénzen. (Hiába, a szocializmusnak is megvoltak a fényesebb oldalai!) Népdalkört hívott életre, buszt szerzett a gyártól, és hordozta a tagokat, akár a véres kardot, szerte az országban, de külföldre is. Ma is emlegetik az asszonyok a bécsi kirándulást, a gyulai strandfürdőt, a balatoni lubickolást, a tatai várat. S hogy az énekesek ne szedett-vedett göncökben álljanak színpadra, járta a falut és kutatta föl a dohos sublótokból a fölsőszoknyákat, szakácskákat, féketőket. Ki is stafírozta a tagokat romhányi viselettel, ami ugyan nem sokban különbözik a környező falvak viseletétől, de mégis romhányi.

Színpadon is gyakran szerepelt. Szépen szavalt, mondhatnánk, de én inkább így fogalmazok: szépen mondott verset. Túlzó gesztusok nélkül, visszafogottan, érzőn és értőn. Nem, költő nem volt – én legalábbis nem olvastam tőle semmi ilyesmit – de értette és szerette a verset. Sokszor felemlegettük Babitsot, Kosztolányit, Adyt, Radnótit. Vagy akár Karinthy Frigyest. Gyakorta átmentem hozzá – Tedom akkor már nem élt, a lányok is kirepültek – egy kis szócséplésre könyvekről, versekről, vagy éppen aktuális dühöngéseim kibeszélésére. Mert Nusi ebben is jó volt, jó hallgatóság, aki nem botránkozott meg egy-egy ízesebb, markánsabb kifejezésen.

Nem, tévedés ne essék, nem azért használom a múlt időt, mert ezek a dolgok már elmúltak volna, dehogy! Egyszerűen távolabb kerültünk egymástól, már nem vagyunk falszomszédok. Én elköltöztem, Nusi meg dédunokát dajkál. De visszatekintve az elmúlt évtizedekre, okkal állítom: Nusi, nem került méltatlan ujjra az a Bereczky-gyűrű!
Sztranyovszky Béla

Bővülő múzeumi fotótár

Tovább bővül a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma fotótára. Az intézmény különböző központi források jóvoltából lehetőséget kapott, hogy a teljes pozitív – és negatív fényképgyűjteményt digitalizálja, és a nagyközönség elé tárja. A részletekről a minap Harth Tamás történész, főmuzeológus számolt be.

A szakember előadásában hangsúlyozta, hogy az 1930-as évektől napjainkig a Palóc Múzeum valamennyi szakterületén – főként néprajzi, helytörténeti, irodalomtörténeti és régészeti „vonalon” – több mint 21 ezer, digitalizálandó felvétel keletkezett, amelyek döntő többsége „negatív”, illetve diakép. Munkatársaival 2012-ben kezdték meg a munkát, amelyet tavaly folytattak. Eddig valamivel több, háromezer darabot sikerült ebből az állományból elektronikus formában is megjeleníteni, amelyek már láthatóak is az intézmény honlapján. De nem állnak le, pályázatok jóvoltából, illetve a kulturális közfoglalkoztatott munkatársak segítségével még ebben az évben elkészülnek a további, mintegy 18 ezer kép utómunkáival.

Az érdeklődők az előadás keretében egyrészt bepillanthattak azokba a folyamatokba, ahogyan a képek elektronikus „átvitele” a gyakorlatban zajlik, másrészt rövid történeti áttekintésben néhány korabeli felvétel is feltűnt a vetítőn. Így például láthattuk a múzeum egykori igazgatójának, Fényes Dezsőnek 1930-as években készült fényképeit bánki menyecskékről, dejtári parasztlányokról és legényekről. Manga János, aki az ötvenes években volt igazgató, megörökített például egy cserhátsurányi malac-ivartalanítást, ahol a mester még a fogait is igénybe veszi a „miskárolás” alkalmával. Kapros Márta muzeológus a hetvenes esztendők elején egy őrhalmi menyecske-öltöztetést követett nyomon a frizura kialakításától kezdve az utolsó szoknya felkerüléséig. De akadnak képek a termelőszövetkezetek életéből, a gyarmati Óváros téri vásárokból, épületekről, régészeti feltárásokról és még sorolhatnánk.

Ha a digitális gyűjtemény teljessé válik, valóban ne szalasszák el az alkalmat a palócság mindennapjai iránt érdeklődő emberek, és keressék fel a www.palocmuzeum.hu internetes oldalt, ahol tematikusan is böngészhetnek a különféle, pótolhatatlan értékű felvételek között.

H.H. Kép: Palóc Múzeum honlapja

Sokrétű városnapi programsor

Igencsak komoly „lóti-futi” munkát kell kifejtenie annak, aki az idei, balassagyarmati Civitas Fortissima ünnepségsorozat mindegy egyes eseményére szeretne eljutni. Január 28-án szerdán, és 29-én, csütörtökön több mint egy tucat rendezvény emlékezik az 1919-ben történt, kilencvenhat évvel ezelőtti városmentő harcokra.

Szerdán délután négy órakor a Hősök terén található, nemrégiben felújított 16-os honvéd szobornál indulnak a programok. Itt Csach Gábor alpolgármester mond beszédet, közreműködik Tóth Miklós trombitaművész. A megemlékezők innen átvonulnak a városháza dísztermébe, ahol öt órától Gere József helytörténész tart előadást „ A 16-os honvéd emlékmű megpróbáltatásai és a történelem” címmel.

Csütörtökön, a „Csehkiverés” emléknapján reggel kilenckor az egykori harcokban elesett hősök sírjánál Borenszkiné Imre Éva, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója emlékezik, és ugyanekkor kezdődik a városháza dísztermében a diákok számára kiírt Civitas Fortissima vetélkedő is. Pontban délelőtt tízkor nyitja meg kapuit a látogatók előtt az Ady és Széchenyi utca sarkán található Huszár-házban a nemrégiben berendezett Civitas Fortissima Múzeum. Ugyancsak tíztől indul a Legbátrabb Város című film ingyenes vetítése a moziban, amelyet kétóránként, egészen este nyolcig megismételnek.

Tizenegy órától Nógrád Megye Önkormányzata tartja kihelyezett ülését a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, délben pedig a polgármester városházi dolgozószobájában lesz a Balassagyarmat Dalai zenei CD lemez sajtóbemutatója. Délután egykor a vasútállomásra lehet kilátogatni, ahol a hősi halált halt vasutasok emléktáblájánál Fábián Gábor, a Szabó Lőrinc Általános Iskola igazgatója eleveníti fel a korabeli eseményeket.

Negyed kettőkor a városháza dísztermében Fráter Olivér történész tart előadás Civitas Fortissima napjáról és annak előzményeiről, míg háromnegyed kettőkor a központi ünnepséget rendezik a Civitas Fortissima téren: Medvácz Lajos polgármester lesz a szónok, és a műsort az Ember Csaba vezette Városi Egyesített Kórus adja. Az ünnepi képviselő-testületi ülés, ahol a díszpolgári cím és a Pro Urbe díj kitüntetettjei veszik át elismeréseiket, három órakor kezdődik a művelődési központ nagytermében.

A Legbátrabb Város január 29-i eseménysorozatát este hét órától a Lombos El Marci és Juhász Attila Jazz Quartet koncertje zárja, ugyancsak a művelődési központban.

Málnaünnep a Börzsöny lábánál

Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk. Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük, másokban is kellemes emlékeket idézünk.

 

Amikor véget ért a szüret, és az utolsó szem gyümölcs is a kosárban landolt, a tömött málnás ládák pedig a hűtőházban várnak további sorsukra, nos akkor már van mit ünnepelni. Mint ahogy Berkenyén tették a kétnapos Málnafesztiválon.

A község központjában, ezen a vasárnap kora délutáni órán igen nagy nyüzsgés fogadja a látogatót. A fogadó tőszomszédságában sátrak sorakoznak, alattuk különböző portékákat kínálnak serényen az ideérkező vendégeknek. Szemközt, a színpadon a műsor kezdődik.  Az elmúlt hetek folyamatos falujárása során tapasztalt magyar népzene után üdítőleg hat ránk a német nemzetiségi muzsika. A verőcei Őszikék néptáncegyüttes hölgytagjai gyönyörű kék ruhában mutatják be a hagyományos sváb táncot – később férfiak is csatlakoznak hozzájuk. Míg a műsort csodáljuk, odalép mellénk Schmidt Józsefné, a házigazda polgármester, aki mondja, a német tradíciókat Nógrád megyében már csak Berkenyén és a szomszédos Szendehelyen őrzik. Lám, ahogy elhangzik a mondat, a bemondó máris a szendehelyi kórust kéri fellépésre. Harmonikaszóra zeng a „sramlidal”, a közönség pedig, mintha csak egy bajor vásárban lennénk, vállvetve ring a ritmusra, balra és jobbra: „Sag dankeschön mit roten rosen” éneklik, s valóban hálás köszönet a szép előadásért.

A hőség egyre elviselhetetlenebb, az egyre gyarapodó közönség nagy többsége az árnyékba húzódik. Innen szemlélik előbb a vácrátótiakat, majd mosolyogva azt az alpesi szerelmi évődést, amit a verőcei csoportból mutat be egy idős pár – nemsokára megtapasztalhatjuk, a kor végképp nem akadály, ha jókedvre kell deríteni az embereket, hiszen a hetvenhét éves (!) táncos úr úgy ropja, mint egy hetyke legény, a botot sebesen pörgetve teste körül.

A következő szám a málnaszedés pillanataiba ad betekintést. A berkenyei vegyeskórus málnával díszített egyenpólóban mulat és mulattat a színpadon. Vége a munkának, lehet nótázni bátran, s ezt teszik a vendéglátók fiatalabbakból álló csoportjának tagjai is. Aztán ismét a verőceiek következnek: gyors átöltözés után fergeteges cigány-produkciót mutatnak be – természetesen a fentebb említett pergő lábú bácsi főszereplésével.

A nagy melegnek hamar vége szakad, mire a nagymarosi, legalább negyvenfős fúvószenekar zenélni kezd, egyre feketébb felhők gyülekeznek a falu fölött, és félő, hogy hamar leszakad az ég. Az eső áldását nem is ússzuk meg – jól időzítve, a színes felvonulás kezdetére érkezik meg a kiadós zápor. Villámgyorsan fut be a hosszú, gumikerekű turista-vonat fedett része alá a nép, a felvezető traktorok bakján ülők esernyőt nyitnak, csak szegény lovasok áznak, de ők megszokták ezt. Így megy a menet egyik utcából a másikba, üdvözölve azt, hogy idén is jó termést szüreteltek, akadt bőven a Börzsöny alján ebből az ízletes málnából.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla

 

 

Faluházat is avattak a százszínű szentei forgatagban

Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk. Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük, másokban is kellemes emlékeket idézünk.

Szente – Sokszínű programokkal csábították a vendégeket múlt vasárnap a község közösségi terére és környékére. Termelői vásár, sütés-főzés, mesejáték-előadás és tájházavató ünnepség jól megfért egymás mellett – a késő-délutáni, esti fergeteges koncertekről már nem is beszélve.

Fura látvány fogadott bennünket, ahogy a hatalmas hőségben odaérkeztük a szentei közösségi térhez. Egy traktorszerű jármű éppen kiszabadított egy sár fogságába esett furgont – amelynek sofőrje ügyet sem vetett a sárga-piros szalaggal elkerített „tiltásra”. Illés Kálmán, a házigazda polgármester fejcsóválva figyelte az eseményeket, de hamarosan jobb lett a kedve, amint az aznapi programokat ecsetelte. Az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesületének néhány munkatársa kíséretében kisvártatva elindultunk a „szomszédságba”. Fahídon áthaladva értünk a tájházhoz, ahol az udvaron már helyi fiatalok, népviseletbe öltözötten gyülekeztek. Miután megérkezett Balla Mihály országgyűlési képviselő, kezdetét vette az átadóünnepség. Felvezetőként furulyajáték szólt, majd Illés Kálmán számolt be arról, milyen forrásokból „csinosították” ezt a régi parasztházat és szerezték meg a berendezéseket, a kiállítási tárgyakat. Segítettek ebben az uniós pályázatok, de kiemelte a helybéliek jótékony adakozókedvét is. Balla Mihály személyes példákkal szolgált arra, milyen fontos a mai, üzletlánc-termékeken felnőtt nemzedéknek az elődök értékeinek megőrzése, a hagyományok ápolása. Egy-egy százéves komód, egy-egy régi-régi szerszám, amit utoljára talán nagyapáink használtak a mezőn a széna összehordása közben, milyen hatalmas kincs az utókornak. Urbán Gábor, a térségfejlesztő egyesület nevében végül örömét fejezte ki, hogy a tájház létrehozásában ők is közreműködhettek.

A szalag átvágása után, benn az épületben kellemesen üdítőleg hatott a kintinél jó pár fokkal alacsonyabb hőmérséklet. A búbos kemencén csuprok és fazekak sorakoztak, meg is jegyezték néhányan, milyen finom is az ilyen cserépedényekben készült jófajta töltött káposzta. A konyha után nézelődtünk kicsit a tisztaszobában, majd visszatértünk a hőségbe. Először a szabadtéri kemence környékén „szaglásztunk”. Tejfölös-hagymás kenyérlángos készült éppen – meg is indultak a pavlovi reflexek. Nem messzire innen palacsintasütő asszonyok sürgölődtek, s ha már ez a mértéktelen majszolásra ingerlő édesség került fókuszba, hát a közösségi ház előtti színpadon is az ízletes étek került szóba. A „Palacsintás király” című mesejátékot adta elő a mihálygergei amatőr színtársulat – palóc tájszólással vegyítve. Az asszonyok humoros produkcióját kacagva nézték az apróságok és szüleik.

Sétánk során még röpke szemlét tettünk a helyi portékák kirakodó vásárán, de a fő műsorszámokat, amelyre majd a nagy tömeg befutott, már nem vártuk meg – este a Hooligans zenekar fellépésén százak és százak „csápoltak”.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla