Nyugat-Nógrádért élünk és teszünk

Fura világot élünk. Ebben a mi, kis nyugat-nógrádi közösségünkben folyamatosan szükség van a megújulásra. Rendre elgazosodik az előttünk lévő kitaposatlan út, amit újra és újra meg kell tisztítani, hogy lássunk magunk előtt egy csipetnyi jövőt.  Fontos, hogy az itt élő emberek mind jobban naprakészebbek legyenek az szűkebb pátria történéseiben, eseményeiben, lássanak programajánlókat, beharangozókat, múltidézőket, és persze rengeteg beszámolót a saját kis világuk mindennapjairól, amelyek a szélesebb nagyközönség számára talán kevésbé érdekesek, de helyben nagy a jelentőségük. A lényeg: a térség közösségét szolgáljuk, építő szándékkal, a három „É” betű jegyében: ÉRDEKES írásokkal szórakoztatni az olvasót, ÉRTÉKES tartalommal megtöltve, hogy ÉRDEMES legyen a Nyugat-nógrádi Napok blogra kattintani.

Január elsejétől naponta többször szeretnénk friss információkkal jelentkezni, ebben szeretnénk kérni mindenki segítségét, Honttól Borsosberényen át Berkenyéig, Szendehelytől Nézsán át Nógrádsápig, Galgagutától Becskén át Szügyig, nem feledve a két várost, Balassagyarmatot és Rétságot, illetve persze minden települést, ami e két járás területére esik. Várjuk a jelentkezéseket!

Hegedűs Henrik

főszerkesztő

***

Csodálatos természeti világtól körülvéve élünk itt. Barangolhatunk az Ipoly-réten, láthatunk gyönyörű madarakat, beleszippanthatunk a folyópart hamisítatlan illatfelhőjébe. Felgyalogolhatunk a drégelyi várromokhoz, a becskei sztúpához, a herencsényi kereszthez, vagy éppen a szandai hegyoromról tekinthetünk szét. Láthatjuk, miként kel fel a nap a berceli dombtető mögött, s nyugszik le a Börzsöny mögé bújva, és kellemeset sétálhatunk a bánki tópart sétányán, elnézve a vadkacsákat. Figyelhetjük, amint a százéves síneken kattogva zakatol a „Piroska”. Elidőzhetünk a történelem emlékein: januárban, Romhányban fejet hajthatunk Rákóczi emléke előtt, júniusban mulathatunk a Nógrádi Várjátékok forgatagában, júliusban a Schaffer-kúti tisztáson elvegyülhetünk a középkort idéző színes kavalkádban, miként ott tornyosul előttünk rengeteg büszke alak a múltból, akiket mind-mind ezer és ezer szál köt e vidékhez. Madách és Mikszáth emlékei Balassagyarmaton, Csesztvén és Horpácson, Szabó Lőrinc szeretett füzei az Ipoly árterében, Tolnay Klári emlékháza Mohorán, a kastélyok, amelyek régi, nagynevű családok, Prónayak, Almássyak, Huszárok dicsőségét idézik.

És a gasztronómiai, valamint hagyományőrző különlegességek: az ilinyi derelye, a pataki pampuska, a szécsénkei lecsó, a kétbodonyi szilvás gombóc, az őrhalmi népviselet, a dejtári varkocsos fejkendő, a galgagutai lyapuskás csepjec.

Bármennyire is kívül esik a fő idegenforgalmi utakon ez a kies vidék, bármennyire is bosszankodunk az alsóbbrendű úthálózat kiábrándítóan rossz minőségén, ez a táj a miénk, a mi szülőföldünk, amit szeretünk, és a föld is itt fog magába fogadni bennünket.

Igen, Nyugat-Nógrád a mi imádott szívünk csücske, amiért tenni kell és tenni érdemes.

Húsz éve írtuk (4.) – Életveszélyes játszótereken szaladgálnak gyermekeink

Leszakadt hinták, széttört padok, rozsdás mászókák. A csúszda már csak nevében az, aminek eredetileg építették. A homokozókban kutyák ürülékei. Aki elmerészkedik Balassagyarmat játszótereire, nem talál mást, csak rendetlenséget és életveszélyt. Márpedig pénz jelenleg nincs a kasszában a felújításokra.

- Nem merem leengedni a gyerekemet a közeli játszótérre – fakadt ki a Dózsa utcában lakó anya, aki két apró csemetéjét védi féltően. – Az maga a pokol! Mi lesz, ha éppen hintázni támad kedve és leesik? Olyan rozoga tákolmányt még nem láttam! Kész életveszély!

A hölgy félelme érthető. Bárki körülnézhet a város lakótelepein. Mindenütt hasonló, szomorú látvány fogadja. Ósdi szerkezetek állnak egymás mellett. Legtöbbet a rozsda marja. Az egyik hintát például leszaggatták. Az egyik ága csak lebeg ég és föld között, a másik ülőkéjén már csak a vas tartólemez maradt, a fapallókat lelopták. A műanyag csúszdának se híre, se hamva. Csak a mászóka része jelzi, onnan valaha lecsúszhattak gyerekek. A játszóterek zöldövezeti facsemetéi alig növekedtek a telepítésük óta. Nem véletlenül: már maga az ültetés hanyag munka volt, azóta senki sem locsolja őket, a támasztó karókat pedig aprófának használták fel leleményes emberek.

Majdán Béla önkormányzati képviselő – aki ugyancsak azon a lakótelepen él, mint az imént kesergő hölgy – szintén elégedetlen.

- Sajnos van egy szűk csoport a városban, melynek tagjai abban lelik örömüket, ha falra firkálhatnak, rombolhatnak – mondja a városatya. – Az más kérdés, hogy ennek a fajta viselkedésnek milyen társadalmi okai vannak. Nem hiszem, hogy egy-két év alatt tömegesen tönkre kellene menniük ezeknek a játszótéri eszközöknek, ha arra megfelelő módon vigyáznának használóik. Ám véleményem szerint az is igaz, ezekre a területekre nagyobb figyelmet kellene fordítania az önkormányzatnak is. Úgy gondolom, és ennek többször hangot adtam, a mai közállapotok mellett nem elég összesen két alkalmazott egy ekkora településen a közterületek felügyeletére.

A képviselő úgy látja, a kutyatulajdonosok is felelősek a játszóterek állapotáért. Ő maga is számtalanszor tapasztalta, hogy a szabadon engedett ebek a homokozókban végzik el a legszükségesebb dolgaikat. Aztán a gyerekek gyanútlanul odamennek játszani. Többször javasolta már a képviselő-testületnek, hogy a kulturált országokhoz hasonlóan, a kutyatulajdonosok sétáltatásra kötelezően vigyenek magukkal kislapátot és nylonzacskót.

- Úgy gondolom, a játszóterek rendben tartását is a lakosság és az önkormányzat együttgondolkodásával és közös cselekvésével lehetne megoldani.

Medvácz Lajos, az önkormányzat művelődési bizottságának elnöke úgy véli, vannak biztató jelek. Saját körzetében, a Madách-ligetben nemrég festették le a hintákat, mászókákat, de ez szerinte is kevés.

- A legjobb megoldás talán az lehetne, ha a jelenlegi vasszerkezeteket lecserélnénk fajátékokra – vélekedik -, ám komoly pénzforrások kellenének ehhez a munkához. A helyi fafaragók készen állnak, csak megfelelő mennyiségű anyag szükséges. Remélem, jövőre lakossági segítséggel ez az átalakítás megvalósulhat.

Pulay László képviselő szerint a felújításról apránként kell gondoskodni, de addig is fel lehetne hívni a polgárok figyelmét, hogy jobban vigyázzanak saját lakóhelyük környezetére. Nemrégiben egy lakossági fórumon is szó esett a játékok állapotáról, s ő is szorgalmazza, hogy a legkorábban tavasszal induljanak el a felújítási munkák.

Láng Mihály nem csupán a képviselő-testület tagja, hanem városunk kertbarát körének vezetője is. Kertészeti szakemberként szomorúan látja, hová jutottunk.

- Borzalmas, ahogy kinéznek a játszótereink – kesereg. – A padok ülőkéi leszerelve, a hinták fele hiányzik. Egyes mászókák mellett hatalmas üreg tátong, tele szeméttel. A fák kapálatlanok, nem öntözik őket. Úgy tűnik, mintha senki sem törődne ezekkel az értékekkel. Valóban igaz a mondás, nincs gazdája a városnak.

A Városüzemeltetési Kft. csoportvezetője, Hegedűs Józsefné is bevallja, szomorú a helyzet, de mit tegyenek, ha nincs pénz.

- Sok játszótéri szerkezet elavult, huszonöt éve építették – mondja. – De nem csak a rozoga állapot a legnagyobb gond. Képtelenek vagyunk megfékezni a lopásokat. Évente 10-15 hintakosarat visznek hétvégi telkekre, nyaralókba, a csúszdalapokról nem is beszélve. Pótlásuk pedig nagyon pénzigényes. Egy hinta hétezer, a csúszdalap húszezer forintba kerül manapság. Ha tehetjük, cseréljük az eszközöket, de hiába, mert újból elviszik. Én is szeretném, ha környezetkímélőbb fajátékok kerülnének a jelenlegiek helyére, ám tartok tőle, azok sem hosszú ideig húznák, elhordanák gyújtósnak.

H.H.
Gyarmati Újság - 1997. szeptember 12.

Húsz éve írtuk (3.) – Fülön csípett biciklitolvajok

Emberünk csupán egy kenyérért tért be a főutcai Kék ABC-be. Gondolván, az egész vásárlás csak egy perc, nem lakatolta le a hegyikerékpárját. Miután kilépett a boltból, hiába kereste a járgányát. A tolvajok már árkon-bokron túl jártak.

Ez az eset az utóbbi hónapokban többször megismétlődött. Ám a rendőrök hamarosan fülön csípték a kerékpárlopásra szakosodott csapatot.

Eleinte nem tudták a zsaruk, mire föl érkezik ennyi bejelentés a rendőrkapitányságra. Hol egy alig tizenegy esztendős fiú érkezett haragos mamájával, hol egy idősebb úr tette meg a feljelentést. Mindannyiukat a hegyikerékpárjától szabadították meg.

A leleményes tolvajok nem ismertek lehetetlent. Mit nekik a lakat! A számzár kinyitására nem fecséreltek időt. Két kattanás és máris nyílt. A kulcsosokkal se sokat bíbelődtek. Ha kellett, vittek szerszámot és levágták a zárat. Onnan már csak pár pillanat, és kereket oldottak. A tulajdonosok hiába szaladtak utánuk. A sarkon befordulva egyből átadta a zsákmányt a társnak, aki gyorsan behúzta a bringát egy kapualjba. Amikor aztán tiszta lett a levegő, továbbálltak. Volt olyan kerékpár, ami rövidesen Szlovákiában kötött ki. Potom pénzért adtak túl a járgányokon. A határőrök is felfigyeltek a naponta érkező bringásokra, akik gyalog tértek vissza.

A banda három helyszínen serénykedett. A Kék ABC mellett a Szontagh Pál utcában és a volt Április 4. lakótelepen léptek akcióba. A rendőrségen pedig egyre vastagodtak a dossziék. Szeptember első napjaira számuk harmincra nőtt.

A rendőrök még jobban figyelték a három helyet. Rövidesen forró nyomra akadtak. Egy háromfős csapat kezdett volna a buzgólkodásnak, amikor a járőr észrevette őket, s máris kattant a bilincs. A gyarmati trió a vallatáson nem tagadott, a fiúk elismerték tettüket. Azt is elmondták, hová vitték a bicikliket.

Rövidesen a zsákmány egy része előkerült, ám a nyomozás ezzel még nem ért véget. Tovább tart az orgazdák felkutatása, és biztosak a zsaruk abban, nem csak ez az egy tolvajcsapat tevékenykedett a városban. Az ügynek tehát folytatása következik.

Gyarmati Újság – 1997. szeptember 12.

Húsz éve írtuk (2.) – Fellendülhet a városkörnyéki turizmus

Az utóbbi években egyre kevesebb turista keresi fel városunkat és környékét, az Ipoly-völgyét. Ennek oka többek között a megfelelő programok és a felhívó propaganda hiányában keresendő. Ezen az állapoton kíván javítani a közelmúltban alakult munkacsoport, amely komoly terveket szó az idegenforgalom fellendítésére.

A csoport egyik tagja, Majdán Béla elmondta, a közelmúltban személyesen is meggyőződött, milyen népszerű hazánkban a falusi turizmus. A Balaton-felvidéken járva sok településen látott szépen felújított házakat, nyugati turistákat csalogató programok plakátjait. Több helyen a vendégeket lóra ültetik, hosszú túrákat tesznek meg, gulyás-partikra invitálják a messzi tájakról érkezetteket. Úgy véli, ez szűkebb pátriánkban is megvalósítható.

Alig egy hónappal ezelőtt, az Ipoly-parti Vásár folklórnapja is bebizonyította, vannak komoly népi értékek a környékünkön. Ám ezek iránt alig-alig érdeklődnek a külföldiek, igaz, nem is tudhatnak erről a környékről, elvégre elég nagy a szervezetlenség, nincs ötlet az idegenforgalom fellendítésére. Sajnos kevés a szálláshely, így nagyobb társaságokat sem a város, sem a környező falvak nem fogadhatnak.

- A munkacsoport, amely a Balassagyarmat és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány keretében, a napokban kezdte meg működését, kérdőívet és tervezetet készített, melyekkel a tagok felkereshetik a térség polgármestereit, és elbeszélgetnek az elképzelésekről. Arról faggatóznak majd, vajon milyen feltételekkel fogadhatják a vendégeket, rendelkeznek-e szállásokkal, van-e különleges látnivalójuk, sajátos helyi rendezvényük.

Majdán Béla szerint nem elveszett ügyön munkálkodnak. Ha mindenki komolyan gondolja az elképzeléseket, összeállíthatnak egy programfüzetet, melyet eljuttatnának az utazási irodákhoz, így a térség egészét jobban „eladhatnák”, hazánkban és más országokban egyaránt. Az érkező turistákat elvinnék falunapokra, palóc lakodalmakra, disznóvágásokra, Nógrádgárdony a lovasturizmus paradicsoma lehetne, Hollókő, Ipolytarnóc, Terény, Kétbodony és sok más település számos látnivalót és folklór eseményt kínál. A külföldieket megízleltethetnék a palóc tájjellegű ételekkel, a Nyírjes pedig igazi szabadidőközponttá nőhetné ki magát.  Persze ez még csak a távoli jövő, de a munkacsoport tagjai bíznak benne, jó úton járnak, hiszen pályázat útján elnyerték az Ipari Minisztérium támogatását is.

H.H.

Gyarmati újság - 1997. augusztus 29.

Húsz éve írtuk (1.)/ „Legyen végre normális piacunk!”

Ráfért már a felújítás Balassagyarmat piacára. Az árusok és a vásárlók télvíz idején bokáig sárban jártak, esőben a portékák is áztak. A napokban megkezdődtek a javítási munkák, ám jó néhány kereskedő elégedetlen. Az őstermelőket ugyanis „kilakoltatták” a Hunyadi utca egy üres házhelyére, ami sokaknak egyáltalán nem tetszik. Moór Mátyás, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője elismeri, késve értesítették az őstermelőket, de a többség türelemmel viseli a kellemetlenségeket.

Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a piacon. Teljesen méltatlan körülmények között dolgoztak a kereskedők. Az önkormányzat szinte havonta ígérte az árusoknak, gyógyírt hoznak a panaszaikra. Több alkalommal összehívták őket, ilyenkor aztán pattogtak a keresetlen szavak. Ki-ki hangoztatta a saját véleményét, a piacozók szerették volna minél előbb rendezni dolgaikat, míg a városvezetők nem rejtették véka alá: amint összegyűlik kellő pénz, máris megkezdődik a felújítás. Nos, a nyár közepére megoldódtak az anyagiak.

Máshova vándoroltak a milliók

- Korábban a piaci bevételek bekerültek a közösbe – mondta el Moór Mátyás -, de teljesen máshova vándoroltak a milliók. Három évvel ezelőtt a képviselő-testület döntött, ezentúl elkülönítik az összeget, a későbbi javítási munkákra. Ám hiába gyűltek a forintok, mindez még kevés volt. Épp időben jött a Tigáz-részvényekért kapott pénz, amiből ötmillió került a bevételek mellé. Ennyi már elegendőnek bizonyult, hogy meghirdessük a pályázatot. A terveket már előre elkészítettük, ezeket nyújtottuk át a győztes kivitelező cégnek.

Az önkormányzat úgy határozott, zárt, meghívásos pályázaton dönti el, kire is bízzák a munkákat. Elküldték hát a leveleket azoknak a cégeknek, amelyekről úgy vélték, szívesen vállalkoznának erre a feladatra. Végül a Karancs Épker Kft. tette a legkedvezőbb ajánlatot. Az a cég, amely az új iskolát és egyéb mást is felépített Gyarmaton.

- Mindent kutyafuttában csináltunk, épp ezért nem tudtunk értesíteni minden kereskedőt – ismeri el Moór Mátyás. – A munkák megkezdése előtt egy héttel szóltunk a pavilonos árusoknak, azonban az őstermelőket csak hirdetmények útján tájékoztattuk, azt is csupán pár nappal az építkezés augusztus 19-i megindítását megelőzően. Nagy nehezen találtunk ugyanis ideiglenes helyet nekik, a Hunyadi utcában. Igaz, ezzel az állatvásárt is el kellett költöztetnünk. Tárgyaltunk az ÁNTSZ-szel, hogy esetleg egy helyen legyenek a zöldség és gyümölcsárusokkal, ám erre nem adták meg az engedélyt. Jobb híján a baromfikereskedők a szomszédos parkolóba költöztek.

Csúszás várható

Az átszervezés miatt azonban némi csúszás keletkezett. A befejezés tervezett határideje szeptember harmincadika, ám könnyen előfordulhat, hogy csak október közepére lesz minden rendben. A műszaki osztályvezető szerint nem kizárt, hogy különböző pótlások, utólagos javítások szükségesek.

- Az őstermelői piacrész teljesen új tetőt kap – részletezi Moór Mátyás. – A most még fedetlen részeket is beborítják. Sőt, kérésünknek megfelelően az új felület átlátszó lesz. A régi, műkő asztalsorok helyett egységes, fémvázas fapadokat szerelnek fel, alul polcsorral, ahová a személyes holmikat rakhatják az árusok. A piac Thököly utcára néző felét aszfaltburkolattal látják el, méghozzá olyan folyóka-rendszerrel, amely tökéletesen megoldja a csapadékvíz elvezetését. Így aztán botlás – és csúszásmentessé, könnyen takaríthatóvá válik a kövezet. Mivel maradt még a tarsolyban némi pénz, arra is futja, hogy a fedett rész asztalsorai közé díszkő-burkolatot építsenek.

Ez persze még csak az első ütem. Folytatás akkor, ha újra összegyűlik pár millió a kasszában. A pavilonsor foghíjait szeretnék megszüntetni, a rossz kalyibákat lebontanák, a kavicsos felületet aszfaltoznák, és a sátrak helyét is pontosan felfestenék. A további munkák kezdésének időpontja azonban igencsak kétséges.

Bosszantják a körülmények

Több őstermelőt teljesen váratlanul ért a felújítás. Mari néni, aki zöldséget árul, az egyik reggelen megrökönyödve nézte, hogy ott, ahol naponta kirakja portékáit, épp bontják a padsort. Nem tehetett mást, fogta a holmijait és átcipekedett a Hunyadi utcába.

- Sajnos, ez a helyzet, aranyoskám! Ide kiküldtek minket, kevesebb a vásárló, alig adok el valamit. Jobb lett volna tavasszal átépíteni, tudja, a palánták miatt. Remélem, hamar visszahurcolkodhatunk, csak attól félek, többet kell fizetnem, mint eddig – fakad ki az idős asszony.

Erzsi néni ugyancsak elégedetlenkedik. Őt a mostoha körülmények bosszantják.

- Mondja meg, mi lesz, ha elered az eső? Mind eláznak a paradicsomjaim. Akkor meg már kinek kell? Ha meg rámjön a hasmenés, hová megyek? Nincs itt WC. Igazán építhettek volna egy alkalmi bódét. Azt ígérték, csak egy hónap. De mi történik, ha tovább tart? Akkor itt szenvedünk még késő ősszel is – kesereg.

Kár minden háborgásért

A szemközti asztalnál áruló férfi már higgadtabban fogalmaz. Szerinte könnyen átvészelik ezt az időszakot.

- Semmit sem tehetünk – vélekedik -, kár minden háborgásért. Törődjünk bele, azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen. Igaz, egy hete nem volt forgalom, de most már jönnek szépen a vevők.

Szomszédja nem éppen szűkszavú, csak úgy árad belőle a szó.

- Csináljanak már végre egy normális piacot! Hát mi másból van pénz, mint a piaci bevételekből? Eddig csak szűkölködtünk, ide jöttek messziről az idegenek, kitúrták helyükről a gyarmatiakat. Ők meg a ruhákkal oda szorultak az őstermelők közé. Néhány néninek már annyi terület sem jutott, hogy két karalábét kitegyen. Kézből, meg szatyorból árult a kocsmaajtóban. Remélem, a mostani átépítéssel véget ér a tolongás. No, meg az sem mellékes, hogy olykor komoly harc dúl a helyekért. Egy-egy vita kis híján ölre ment. Ebben is megoldást kéne találni. És a WC. Egykor bezár, akinek ezután lenne sürgős dolga, a bódék falánál végzi el. A parkolást is szigorítsák meg végre! Nem egyszer előfordult, hogy a tűzoltóságtól cipeltem a húszkilós ládákat. Nagyon várom már a szeptember harmincadikát. Roppant kíváncsi vagyok, mit tesz értünk, termelőkért az önkormányzat.

Legyen végre szép piac

Moór Mátyás szerint csak néhányan fejezték ki nemtetszésüket, a többség örül annak, hogy végre rendeződik a helyzetük. Különösen a pavilonsori kereskedők reagálása meglepő. Ők nem emelték fel szavukat, pedig számukra lesz a legkellemetlenebb.  Amikor ugyanis a vízelvezetőket építik majd, csak a hátsó bejáratuknál árulhatnak. Reméli, hamarosan a háborgók is elhallgatnak, hiszen mindenkinek egy az érdeke: legyen végre szép a gyarmati piac.

Illemtelen illemhely

Aki közelebbről megnézi, vagy éppen használja is a piaci illemhelyet, igencsak elcsodálkozik. Egyetlen konténer az egész, és csak úgy árad belőle a bűz. Ráadásul délután egykor be is zárják, pedig a környékbeli kocsmák még pár óra múlva is nyitva vannak.

A kereskedők és a vásárlók már undorodnak az egésztől. Inkább visszatartják a lélegzetüket, de kerülik a WC-t. Ám azok, akik a kocsmákban oltják szomjukat, s bizony rákényszerülnek a használatára, mit tehetnek? A presszók szomszédságában lévő üzletek tulajdonosai állandóan panaszkodnak: a kocsmákból kioldalgó vendégek a bezárt illemhely láttán az ő boltjuk falánál végzik el abban a pillanatban legszükségesebb dolgukat.

A kereskedők remélik, ha már az önkormányzat vette a fáradtságot és nekikezdett a felújításnak, talán arra is lesz idő és pénz, hogy higiénikusabb illemhelyet építsen.

Hegedűs Henrik

Körforgalom-váró a Madách-ligetben

Ha a folyamatok kellőképpen felgyorsulnak, akár már idén, de legkésőbb az elkövetkező esztendő elején fellélegezhetnek a balassagyarmati Madách-ligetben élő, illetve az erre gyakrabban közlekedő emberek. Az elkerülő út és a Kóvári út csomópontjában hamarosan megépül a várva várt körforgalom, amelytől a lakosság a balesetveszélyes helyzetek megszűnését reméli.

Nem volt azért ez mindig így. Amikor bő tíz évvel ezelőtt elkészült a várost északról elkerülő – csonkán maradt, hiszen elvileg egészen Kóvárig húzódott volna a szakasz – út, és kialakult a környékbeliek szóhasználata alapján csak „lenini csomópontként” emlegetett kereszteződés, a becsatlakozás helyén az eredeti tervek szerint már kiépült volna itt egy körforgalom. Csakhogy ez, főként a közelebb eső tömbházak lakóinál igen haragos felháborodást váltott ki. Ők erősen sérelmezték ezt az ötletet, sőt, még petíciót is megfogalmaztak, amelyben indokolták is mérgelődéseiket. Néhány szószólójuk azt hangoztatta, hogy a Budapest irányából érkező kamionok az esetleges körforgalmat észlelve erőteljes fékezésbe kezdenének, ettől feltorlódna a járműsor, amitől hatalmas zaj támad, megremegnek a házak, és félő, mély repedések keletkeznek a falakon. Még néhai Urbán Árpád országgyűlési képviselő sem tudta meggyőzni az embereket, hosszú távon milyen hasznos lehet a körforgalom, és közlekedés-technikai, illetve közlekedés-biztonsági szempontból is ez a legkézenfekvőbb megoldás. Végül a „népakarat” győzött, így valósult meg itt a jelenlegi forgalmi rend. Ami aztán utóbb kiderült, sok-sok balesetveszélyt tartogat. Igaz, azóta komoly baj nem történt, csupán kisebb koccanások voltak, de ez főként a rutinosabb, nagyobb helyismerettel bíró autósok figyelmén és türelmén múlt.

A kereszteződés jelenlegi állapotában sok balesetveszélyt tartogat

Az eltelt esztendők során azonban a Madách-ligetiek véleménye száznyolcvan fokos fordulatot vett. Már arra a hírre is örömüket fejezték, ki, hogy az önkormányzat által beadott, közlekedésfejlesztést célzó pályázatuk egyik eleme éppen ennek a körforgalomnak a létesítése lenne, akkor pedig még inkább elégedetten bólogattak, amikor a beadványt kedvezően bírálták el, és a város támogatási forrást kapott a beruházásra és kivitelezésre.

-          Nagyon örülök ennek – mondta ki határozottan egy férfi. – Mindennap erre járok, gyakran autóval, épp ideje már, hogy megépüljön a körforgalom. A közelmúltban nem sokon múlt, hogy a város felől érkező, és egyenesen tovább haladni szándékozó gépkocsival összeütközünk. Szerencsére én jól ismerem itt a rendet, előre felkészülők a hasonló esetekre, de egy körforgalomnál ilyen nem fordulhatna elő.

Egy másik úr hasonlóképpen gondolkodik. Azt fejtegette, annak idején, mikor ez a tiltakozási hullám elindult, a félelmük elsősorban a tapasztalatok hiányából származott, és csak az járt a fejükben, milyen ártalmas lehet a kiforduló, kanyarodó, fékező teherautók zaja.

-          Most már egészen más az ábra – folytatta –, rájöttünk, ez a jelenlegi állapot tarthatatlanná vált. Itt van a közelben már két bevásárlóközpont is, teli parkolókkal, szóval nagymértékben megnövekedett errefelé a forgalom. A kereszteződés rendje pedig alkalmatlan a normális közlekedésre. Gyakran annyira feltorlódnak a járművek, hogy hosszú perceken keresztül várakoznak a továbbhaladásra, és sokan nem is tudják, kinek, mikor van elsőbbsége. Okultunk a keserű tapasztalatokból, a lakótelepen élők közül mára biztosan jóval többen kardoskodnának a körforgalom mellett, mint ellene.

Ez csupán két válasz volt a sok-sok kialakult nézet közül, de a megszólaltatott személyek megerősítették, a többség így vélekedik. A Madách-ligetben és környékén, de bízvást említhetjük, hogy egész Balassagyarmaton várják már az emberek, hogy az északi elkerülő út nyugati végében is körforgalom létesüljön.

- A személyes beszélgetéseim során magam is tapasztaltam, az évek során miként változott meg az emberek álláspontja. Győzött a józan ész, boldog vagyok, hogy már a lakótelepen és a környező utcákban élők is belátták, elodázhatatlanul hasznos itt a körforgalom – mondta Medvácz Lajos polgármester. – Nagyon komoly előkészítő munkát végeztünk, hogy ez a pályázatunk sikeres legyen, és a támogatás mértéke is biztosítja, hogy itt a legkorszerűbb, legbiztonságosabb csomópont létesülhet, ami megelégedéssel töltheti el az autósokat.

Hegedűs Henrik

Éles pillanatképek a természetből

Akár úgy is kezdődhetne a történet, hogy „hol volt, hol nem volt”, él Balassagyarmaton egy tehetséges fiatalember, aki nem csupán csodájára jár a gyönyörűséges természetnek, hanem meg is örökíti azt, amit lát, tapasztal, érez, szemlél. Megyeri Máté azonban sokkal talpraesettebb srác annál, mintsem a mesék világában révedezzen. Természetfotói bejárták már az országot, és a tizennyolc éves diák sorra nyeri el képeivel a különböző rangos elismeréseket, díjakat.

- Már kicsi koromtól rendszeresen jártam nyáron a madarásztáborokba, a dejtári Páskom-rétre, ahol Kagyerják Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa vezetett be bennünket a madarakkal való foglalkozás rejtelmeibe. Aztán az általános iskolás ballagásomra kaptam a családomtól egy Nikon D3200-as gépet, és innen már nem volt visszaút. Hozzáteszem, nagypapám is igencsak belém töltötte a természetszeretet. Azóta szinte minden szabadidőmet a fotózással töltöm – mondta a fiatalember.

Elég sokszor adódik úgy, hogy Máté csak úgy, ötletszerűen kimegy egy-egy helyre, és őszintén bevallja, ilyenkor nem is sikerülnek olyan fényesre a „művek”. Amikor egy komolyabb kép megalkotására összpontosít, már sokkal tudatosabban dolgozik. Otthon kiötli, mit szeretne megörökíteni, utána megkeresi azt a területet, amelyik a legalkalmasabb. Tisztában kell lenni az állatok tulajdonságaival, viselkedésével, ismerni kell egy-egy faj tipikus élőhelyét, akár itt az Ipoly-menti ártéri világról, akár az alföldi pusztáról van szó, mert oda is elég gyakran lejár. Például egy borz esetében lényeges, merre találhatóak a kotorékok, de ügyes szemmel könnyen felfedezhetőek azok. Az előkészületek és a megfelelő álláspont kiválasztását követően jön a türelmi időszak, a várakozás. Egy természetfotós számára talán ez a legfontosabb, a monotónia tűrése. Hosszú órák, nem egyszer egy teljes nap eltelik a lesben, mire feltűnik a kiszemelt célpont. Sokszor ő maga tesz ki nekik eleséget, hogy közelebb csábítsa az „alanyt”. Végül a tökéletes pillanatban megtörténik a kattintás.

- Az évek során egyre több fotós ismerősöm, barátom lett, akiknek megmutattam a képeimet és ők javasolták, érdemes felkutatnom a pályázatokat, beadni a legsikerültebb alkotásokat. Magam is meglepődtem a kedvező visszajelzéseken. Az első kiemelkedő eredményem 2015-ben volt, amikor az országos vadásznapi fotópályázaton két képem került be a legjobb ötven közé, amiket ki is állítottak.  Azóta szépen jönnek az elismerések, amelyek további ösztönzést adnak. Rendkívül érdekel a természetfotós turizmus is.

Nekem, személyes kedvencem Megyeri Máté két képe. Az egyiken egy kis róka, felálló füllel figyel, fürkészi a környéket, kíváncsian tekint körbe, talán éppen zsákmányra vár. A másikon egy szürke gém feje csobban a vízbe, s ha ez egy sorozat lenne, biztos, hogy a következő kockákon már azt látnánk, amint diadalittasan emeli ki a megkaparintott halat.

Hegedűs Henrik

Anekdotázás varázs-művésze

Éppen száznyolc esztendeje, május 28-án hunyta le örökre szemeit a Nagy Palóc, aki alig néhány héttel élte túl azt a nagyszabású ünnepséget, amelyet negyvenéves írói jubileuma alkalmából rendeztek tisztelői, mi több, ebből az alkalomból Balassagyarmat is díszkivilágítással köszöntötte a nógrádi tájegység hírneves szülöttét.

Mi is voltaképpen Mikszáth nagy titka? Miért képes olyan hatalmas erővel hatni a huszonegyedik század nemzedékeire? Talán a derű és a humor, amely még a legszomorúbb műveiből is erősen kicseng. A könnyedség, ahogy ír, amitől a „legíróbb író” lett, ahogy Ady Endre méltatta. Nincs más egyéniség a magyar irodalomban, aki olyan hitelességgel, olyan angyali nyugalommal, ugyanakkor nagyon tudatosan és a valóságot ábrázolva nyúlna vissza a szülőföld népéhez, bemutatva azt a paraszti világot, amit a palócság képvisel. Mindezt pedig az anekdotázás hamisítatlan eszközével művelve, aminek szerte e hazában ő az egyik legjelentősebb mestere.

„Mikszáthot, a művészt, csak a legnagyobbak múlták felül a magyar irodalomban. Pedig egy jelentéktelen emberi készségből indul ki és azt fejleszti a tiszta művészet értékhordozójává: az anekdotázó tehetséget.  (…) Klasszikusaink, Arany János és Jókai is mélyen merítettek a magyar anekdotázó hajlamból, nyomait mindenütt fel lehet fedezni műveikben. De formaalkotó művészi mozzanattá csak Mikszáthnál lett…” – fogalmazott róla Szerb Antal. Az irodalomtörténésznek teljesen igaza van: Mikszáth a szájával írt, szinte minden sorából elevenen bújik ki az élőszóbeli elbeszélés közvetlensége, és ezzel az európai és emberi magaslatra emelte fel a magyar humort. Ami ha kell csípős, élces, ha kell megbocsátóan gyengéd.

Ez a humor még élete alkonyán, a gyomorbajjal küszködve sem sokszor hagyta cserben. Egyszer talán igen: amikor a korábbi USA-elnök, Theodore Roosevelt budapesti látogatása alatt mindenképpen beszélgetni szeretett volna egyik legkedvesebb olvasmánya, a Szent Péter esernyője szerzőjével. Egy szállodában találkoztak és az amerikai politikus keserű szájízzel távozott: a rosszkedvében lévő Mikszáth bizony a honi közélet visszásságaival traktálta a vendéget, aki viszont arra lett volna kíváncsi, milyen motivációk alapján választotta éppen ezt a történetet a regény témájául.

De a Nagy Palócról ne ez a kép maradjon meg bennünk. Sokkal inkább azok a novellák, amelyben elénk tárul Mikszáth Kálmán rendkívüli tehetsége, páratlan bája, megértő közvetlensége.

Hegedűs Henrik

Dínósimogató gyermeknap

Röpke negyedórám maradt, hogy elmerüljek kissé a rétsági gyermeknap forgatagában, elvégre, amikor az ember a buszjáratokhoz kötött, ráadásul várt még rá Balassagyarmaton egy kiemelt esemény, aligha kényelmeskedhet. Így aztán, ebbe a tizenöt percbe igyekeztem belesűríteni az élményhalmazt.

A dínó lehajtotta a fejét a simogatáshoz

Még meglehetősen „foghíjas” volt a nagyparkoló, az esemény helyszíne. A művelődési központ fala mellett, a hűvösbe húzódva katonai hagyományőrzők mutatták be harci kelléktárukat – hiszen a honvédségi múlt kötelez –, egy férfiú nagy kedvvel húzta fejére a rohamsisakot, majd buzgón mustrálgatta az asztalra kitett puskákat. Odébb a színes egyenpólót viselő szervezők igazították útba a betérő népet, mondták el kicsiknek és nagyoknak, mifajta programok is várhatóak a nap során.

Kicsit hátrébb haladva a parkolóban egy szörnybe botlottunk. A Jurassic Parkból ismert dinoszaurusz hatalmas léptekkel közelített az óvodásokhoz és iskolásokhoz, szelídségét bizonyítva lehajtotta fejét, hogy bárki megsimogathassa a buksiját. Kisvártatva egy kisfiú pórázon sétáltatta az ősállatot, mintha csak egy buksi kutyus lenne.

Még csak az elején járunk a rajzkészítésben

A térség másik sarkában az ugrálóvár, valamint a népi fajátékok, köztük egy igen érdekes kialakítású körhinta élményvilágába csöppenhettek a látogatók. Az aszfalton való rajzolás mesterségét ezúttal még csak két gyermek gyakorolta. A srác nagy műgonddal még csak az első skicceket krétázta a földre, a kislány már előbbre járt a munkafolyamatban, a napsugarak sárga vonalait kente fel éppen.

Az órára tekintve lejárt az idő, így e cirka negyedórás barangolás végére értem, ám a mulatság még estig tartott, és amint lépdeltem lefelé a buszmegálló irányába, hátratekintve láttam, hogy az önkéntes tűzoltók fecskendős IFA-járműve bekanyarodik a nagyparkolóba – az apró emberkék kitörő örömére.

Hegedűs H.

Kell a zebra a művelődési központ elé

Rétság, vasárnap kora délután. A Nap fényesen süt, a nagyparkolóban javában zajlik a gyermeknapi műsor. Ahogy a főutca a megszokottnál viszonylag gyérebb forgalmát figyelem, egyszerre elém toppan egy hölgy, és át akar kelni az úttesten. Néz balra, néz jobbra, türelmesen megvárja, míg egy jókora kamion eldübörög előtte, majd sietős léptekkel átmegy a túloldalra.

Két perc sem telik bele és a szomszédos mellékutca torkolatában egy család tűnik fel. Apa, anya és két gyermek, vélhetően az ünnep forgatagába igyekeznek. Szerencséjük van! Az egykori pártközpont – ma középiskolai kihelyezett tagozat – épületénél lévő jelzőlámpa pirosra váltott, ami számukra zöld intéssel egyenértékű, és máris iszkolnak át az aszfaltcsíkon. Persze mindkét mozdulatsor tiltott, ellentétes a KRESZ szabályokkal.

Minden tíz percre esik egy-két szabálytalanul átkelő ember

Ezek a mozzanatok – amelyeknek hétfőtől a hétvégéig megszámlálhatatlan párja akad Rétságon – hűen igazolják, elengedhetetlen, hogy végre itt is gyalogátkelő létesüljön a 2-es úton. Hiszen az emberek nagy többsége, akik a néhány évvel ezelőtt áthelyezett buszpályaudvarról tartanak a művelődési központ, a szemközti élelmiszerbolt, a Járási Hivatal, a városháza, netán a laktanya területén található orvosi rendelők felé, bizony nem fáradnak el az innen mintegy százötven-százötven méterre lévő zebrákig, hanem ott, ahol vannak éppen, áthaladnak az úttesten. Hogy ez balesetveszélyes? Kit érdekel – válaszolna rá az egyszerű járókelő – tud ő magára vigyázni, meg már a járművezetők is jól tudják, hogy itt az emberek rendszeresen átjárnak a túloldalra, és óvatosabban közelítik meg a szakaszt. Természetesen ez utóbbi érvelés nem igaz, ettől függetlenül a személyek fittyet hánynak az előírásokra.

Hamarosan változik a helyzet. Az önkormányzat új közlekedésbiztonsági fejlesztéseinek egyik legfontosabb pillére az élelmiszerbolt előtt a gyalogátkelőhely felfestetése. A projektre már van forrás, központi pályázaton nyert a város, most már csak a kivitelezőre kell várni, és az északi városrészben, a 2-es út mentén létesítendő buszöblök mellett, hamarosan a központban is lesz zebra, nem kell tehát árgus szemekkel senkinek sem figyelnie, vajon feltűnik-e a sarkon a rendőrjárőrök autója.

Hegedűs H.

Mohorai versszemle kortárs költőkkel

Ők jobbára csak a világhálón értekeznek. A közös honlapjukon egyeztetnek egymással, vitatják meg maguk között a verseiket, beszélgetnek különféle társadalmi témákról. Ám akad egy nap az évben, amikor elutaznak Mohorára, és személyesen is összegyűlnek a házigazda, Ember István hívására. A Kortárs Költők Találkozóján jártunk szombaton, Mauks Ilona szülőföldjén.

Az első dolog, amivel megkínálják itt, a helyi sportcsarnok előterében a vendéget, a finom laska. Bizony meg is kóstolnánk a nógrádi föld eme étel-remekét, ha nem lenne ott a teli gyomrunkban a fél órával korábban elfogyasztott két tányér húsos bableves.

Mialatt éppen a nemrégiben született költeményeiket olvassák fel sorra egymás után az ország minden tájáról ideérkezett poéták, egy lócára kuporodva beszélgetésbe elegyedünk Ember Istvánnal, ugyan már, tárja elénk, mi célból, milyen ötlettől vezéreltetve hívta életre ezt a mohorai találkozót.

- Évekkel ezelőtt, amikor a saját költői tevékenységem is egyre inkább „nyiladozni” kezdett, többször jártam szerte a hazában az ilyen irodalmi összejöveteleken – kezdi mondandóját a Tormay Cecile Irodalmi és Történeti Társaság egyik vezéralakja, aki a rímfaragás mellett gyakran és egyáltalán nem könnyelműen kezd a gitárhúrok pengetéséhez. – Kedvet kaptam, mi lenne, ha Mohorán is tartanánk egy ilyen összejövetelt, mégpedig a kellemeset a hasznossal összekötve, és ez már a negyedik alkalom, hogy megszervezhetjük az eseményt.

A Kortárs Költők Találkozójának színhelye a mohorai sportcsarnok - fotó: archiv

S hogy mit ért Ember István a „kellemeset a hasznossal” kifejezés alatt, az már a Kortárs Költők Találkozójának meghívóját megtekintve kiderül. A verses élmény mellett a messze tájakról jött amatőr művészeknek – akik között van például közgazdász egyetemi tanár is – bemutathatják Mohora nevezetességeit, az evangélikus templomot, ahol Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona házasságot kötöttek, a Mauks – és Tolnay Klári Emlékházakat, hiszen ez a kis falu, pár száz négyzetméteres területen annyi ékességgel rendelkezik, ami máshol több négyzetkilométeren sincsen.

- Idén megtisztelt bennünket jelenlétével az Írószövetség részéről Madár János, aki szép szavakkal méltatta a rendezvényünket – mondta már búcsúzóul Ember István. – Országosan is példaértékűek lettünk, mivel a korábbi tapasztalatokból ítélve sehol másutt nem gyűlik össze ennyi mai költő, mint itt nálunk, ebben a kies közegben. Szeretnénk a jövőben a létszámot a jelenlegi ötven-hatvanról akár nyolcvan-százra felemelni, és még nagyobb rangot adni a kortárs költők mohorai seregszemléjének.

Hegedűs Henrik

Nyugat-Nógrád, a szívünk csücske

Csodálatos természeti világtól körülvéve élünk itt. Barangolhatunk az Ipoly-réten, láthatunk gyönyörű madarakat, beleszippanthatunk a folyópart hamisítatlan illatfelhőjébe. Felgyalogolhatunk a drégelyi várromokhoz, a becskei sztúpához, a herencsényi kereszthez, vagy éppen a szandai hegyoromról tekinthetünk szét. Láthatjuk, miként kel fel a nap a berceli dombtető mögött, s nyugszik le a Börzsöny mögé bújva, és kellemeset sétálhatunk a bánki tópart sétányán, elnézve a vadkacsákat. Figyelhetjük, amint a százéves síneken kattogva zakatol a „Piroska”. Elidőzhetünk a történelem emlékein: januárban, Romhányban fejet hajthatunk Rákóczi emléke előtt, júniusban mulathatunk a Nógrádi Várjátékok forgatagában, júliusban a Schaffer-kúti tisztáson elvegyülhetünk a középkort idéző színes kavalkádban, miként ott tornyosul előttünk rengeteg büszke alak a múltból, akiket mind-mind ezer és ezer szál köt e vidékhez. Madách és Mikszáth emlékei Balassagyarmaton, Csesztvén és Horpácson, Szabó Lőrinc szeretett füzei az Ipoly árterében, Tolnay Klári emlékháza Mohorán, a kastélyok, amelyek régi, nagynevű családok, Prónayak, Almássyak, Huszárok dicsőségét idézik.

Gyönyörű cserháti panoráma a Herencsény felett magasodó Gyürky-hegyről

És a gasztronómiai, valamint hagyományőrző különlegességek: az ilinyi derelye, a pataki pampuska, a szécsénkei lecsó, a kétbodonyi szilvás gombóc, az őrhalmi népviselet, a dejtári varkocsos fejkendő, a galgagutai lyapuskás csepjec.

Bármennyire is kívül esik a fő idegenforgalmi utakon ez a kies vidék, bármennyire is bosszankodunk az alsóbbrendű úthálózat kiábrándítóan rossz minőségén, ez a táj a miénk, a mi szülőföldünk, amit szeretünk, és a föld is itt fog magába fogadni bennünket.

Igen, Nyugat-Nógrád a mi imádott szívünk csücske, amiért tenni kell és tenni érdemes.

***

Útra indítjuk tehát újra ezt az oldalt, hogy a Nyugat-Nógrádban élő emberek mind jobban naprakészebbek legyek a szűkebb pátria történéseiben, eseményeiben, lesznek programajánlók, beharangozók, múltidézők, és persze beszámolók is a jelentősebb, illetve a nagyközönség számára talán kevésbé ismert rendezvényekről. Ha mód adódik rá, érdekes személyeket is bemutatunk. A lényeg: a térség közösségét szolgáljuk, építő szándékkal, a három „É” betű jegyében: ÉRDEKES írásokkal szórakoztatni az olvasót, ÉRTÉKES tartalommal megtöltve, hogy ÉRDEMES legyen a nyugat-nógrádi blogra kattintani.

Hegedűs Henrik