Huszonöt éves történetek (1.) – „Muhoraiak” és „Hídmegiek”

Az ötlet hirtelen jött. Alapját egy hír szolgáltatta, mondván épp huszonöt esztendővel ezelőtt tért át a digitális technikára az akkori Nógrád megyei napilap szerkesztősége. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy szűkebb pátriánk sajtója milyen témákat dolgozott fel akkoriban, és 1991-ben, a rendszerváltás hajnalán minek örültek leginkább a nógrádi emberek, avagy milyen gondok is szaporították a ráncaikat. A múltidézésben segítségünkre volt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár központi támogatásból megvalósult digitális adattár-bővítése, melynek nyomán internetes formában is olvashatóvá váltak a korabeli napilap példányai.

Mivel ma 2016. szeptember 22-ét írunk, célszerű ezt az emlékezést pontosan a huszonöt évvel ezelőtti napnál indítani. Csakhogy 1991-ben szeptember huszonkettedike vasárnapra esett, amikor nem jelenik meg újság. Fogtunk magunkat, és az egy nappal korábbi számba tekintettünk bele.

A címlapon az első, amire felkapjuk a fejünket az „Elnök a várfalon” című írás. Ez arról szól, hogy pénteken Nógrádra látogatott Göncz Árpád köztársasági elnök, aki a falu fölé magasodó vár történelmi környezetében Széchenyi-emléktáblát avatott. A cikk szerzője érdekességként elmondta, hogy a fiatalos államelnök a biztonsági emberek legnagyobb rémületére a polgármester és a váci megyéspüspök társaságában végigjárta a várfalakat, és közben parolázott, beszélgetett a helybeliekkel.

Ugyancsak a címlapon induló írás „A királynő hétköznapjai” címet viseli. Fejérvári Judit, az 1990-es Nógrád Szépe választás győztese mesélt arról, mi történt vele a verseny óta: lediplomázott az egri főiskolán, s most éppen munkanélküli, miközben szorgosan tanul, részt vesz az orosz tanárok angol nyelvi átképzésében. Nem leplezte csalódottságát a Miss Hungary versenyen szerzett negatív tapasztalataival kapcsolatban, mondván sok vetélytársát „futtatták”, protekciósak voltak, míg a szervezés legfeljebb elégséges osztályzattal minősíthető.

Szó esik a lapban arról, hogy hamarosan megnyílik Salgótarjánban az első magánpatika, illetve, hogy a hétvégén országos fül-orr-gégészeti orvoskongresszust rendeznek a Hotel Medvesben. Szabó Gy. Sándor újságíró pedig Ipolytarnócon találkozott „egy boldog öreggel”: a kilencvenegy esztendős Gál Lajosné, a falu legidősebb asszonya vidáman mesélt küzdelmes életéről, és a mai napig dolgozik, most éppen a kapubejáratot festette le. Legfőbb társa a rózsafüzér, és vasárnap délután rendre felkeresi a barátnőit, akikkel együtt „leánykodnak”.

A harmadik oldalon pillanatképet kapunk Szendehelyről, ahol „nemcsak álmodoznak”, és megtudhatjuk, hogy több támogatást remélnek a megye hadirokkantjai. Záborszky Csaba szügyi evangélikus lelkész arra panaszkodik, hogy Paskai László bíboros mohorai látogatására nem hívták meg az evangélikus egyház képviselőit, holott száztíz lutheránus felekezetű ember él a községben. Ez nem egyezik az ökumenizmus szellemiségével.

A tematikus oldalon Salgótarján és környéke hírei kerültek középpontba. Itt egy kísértetként visszatérő téma a vezető anyag: a „tarjáni penészperként” közismert, leromlott állagú salgótarjáni belvárosi lakások kurta-furcsa értékesítésének ügye immár a Legfelsőbb Bíróságra érkezett el. Mátraszelén pedig már két kifli eladása is veszteséget jelent, míg a nógrádi országgyűlési képviselők körjáratra indultak, hogy a Karancs völgyében és az Ipoly felső folyása mentén elterülő településeken megvizslassák, Karancsberénytől Szécsényig milyen a mezőgazdaság helyzete, milyen széles mozgástérben foglalkoznak növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, vagy éppen tejfeldolgozással.

A művészeti témákat taglaló oldalon beszélgetés olvasható Lehoczky Zsuzsával, dr. Csongrády Béla arról ír, hogy szeptember 30-án kezdődik Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban a színházi szezon, míg Réti Zoltán balassagyarmati festőművész arról beszél, konok csöndben, de reménytelten dolgozik új alkotásain.

A nyolcadik oldalon elérkezünk a lapszám leginkább kifejtett, már-már a bulvár határait súroló, éles hangú helyszíni riportjához, ami Mohora aktuális perpatvarait teszi pellengérre. Szilágyi Norbert néha igen maró gúnnyal ecseteli azt a parttalan küzdelmet, ami Fajcsik József polgármester és ellentábora, vagyis a „Muhoraiak” és a „Hídmegiek” végeláthatatlan közéleti tusakodásából áll. Felgyújtással való fenyegetések, tettlegességek, egymás falragaszainak kitartó tépkedése, autós gázolási kísérletek vádjai: széles a repertoár a másik tábor tagjainak tönkretételére, ellehetetlenítése – a béke halovány esélye nélkül. Szakadatlan a düh, az ökölrázás, a felek igazuk érvényesítése érdekében még Antall József miniszterelnökig is elmennének. Nem véletlen a cikk címe: „Szép kis Mohora…”.

Végül egy kis megnyugvás a sportrovatnál: a salgótarjáni NB I/B-s kosarasok kiadták a hétvégi jelszót: „felfalni a Falcót!”, azaz győzelmi reményekkel várják a bajnokság nyitányát.

Aki részletesebben olvasna a fent említett témákról, kattintson rá a https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_nogradmegye_nograd_megyei_hirlap/ oldalra.

Az Új Nógrád 1991. szeptember 21-i lapszámából Hegedűs Henrik szemlézett.

Fordulat a második félidőben

Balassagyarmati VSE – Hajdúböszörményi TE 2-1 (0-1)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 600 néző. V.: Jakab (Kovács G., Kányási).

BSE: Földi – Illés, Gaál, Mboussi, Szandai (Molnár E. 82.p.)  – Bódis (Nagy G. a szünetben), Strehó, Szalánszki, Varga T., Mátyás (Strihó a szünetben) – Magos. Edző: Lenkey Gábor.

HTE: Somogyi – Andorkó, Nagy P., Tóth V., Kovács G. – Lukács, Tatár -  Molnár T., Jeremiás (Bereczki a szünetben), Sólyom – Nagy M. (Rőth 74.p.). Edző: Elek Norbert.

Sárga lap: Tatár (66.p.), Strihó (80.p.), Molnár T. (81.p.), Nagy G. (90.p.)

Gól: Molnár T. (35.p.), Magos (47.p.), Szalánszki (71 p.)

Kis focisták felvezetésével érkeztek a pályára a két csapat játékosai. Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Földi résen volt. A továbbiakban jobbára a mezőnyben pattogott a labda, a hajdúböszörményiek némi fölényben futballoztak, de ez legfeljebb csak több szögletrúgásban mutatkozott meg. A BSE az ellenfél védelme mögé belőtt indításokkal próbálkozott, de vagy lesen állítottak meg a sokat csúszkáló csatárokat, vagy eleve pontatlanok voltak az átadások.  A félidő közepén olybá tűnt, hogy a hátsó alakzatok komoly megingása kell ahhoz, hogy a kapu felé szálljon egy-egy lövés. Ez aztán meg is történt, amikor a harmincötödik percben Mboussi rosszul lépett ki a védelem közepéből, a helyére bejátszott labdára Molnár T. rácsapott, és a kiugró hajdúsági támadó a kifutó Földi mellett higgadtan lőtt a hálóba (0-1). Ezután sem élénkült fel különösebben a hazai gárda, mindössze egy szöglet után alakítottak ki helyzetet, de az sem volt nagyon veszélyes.

Szünet után rögtön fordult a kocka. Magos keveredett be a büntetőterületen belülre, éles szögből lövésre szánta el magát, és a védőn megpattanó labda Somogyi felett a hosszú sarokba hullott (1-1). Lendületben maradt a BSE, kisvártatva egy begurításra a csereként beállt Nagy G. robbant rá a bal oldalon, de hosszan tolta meg a labdát, majd a szintén csak a szünet után pályára került Strihó vállalkozott, lövését nagy nehezen védte a kapus. Egy kontra nyomán a böszörményiek is vezetéshez juthattak volna, de a középen egyedül kiugró Nagy elé kivetődött Földi, és elcsente a játékszert. Egyre jobban focizott mindkét együttes, sokkal nyíltabb lett a küzdelem, amiből a házigazdák kerekedtek ki jobban, egy jobb oldalról érkező beadást Szalánszki fejelt a hálóba (2-1). Az utolsó öt percben mindent egy lapra feltéve rohamozott az alföldi együttes, sorra ívelgették a gyarmati kapu elé a labdát, hatástalanul. A lefújást követően a szépszámú közönség hosszú ütemes tapssal köszönte meg a továbbjutást a kedvenceknek.

Lenkey Gábor: Az első félidő álmossága után a másodikban felpörögtünk, és magabiztosabbá váltunk. Köszönjük a lelkes közönség buzdítását.

Elek Norbert a lefújást követően előbb az öltözőfolyosón kívánt nyilatkozni, majd munkatársunkat faképnél hagyva bevágta maga mögött az öltözőajtót.

Jók: Illés, Szandai, Szalánszki, Magos, illetve Nagy P., Tóth V., Nagy M.

Hegedűs Henrik

Megkezdődött a galgagutai vonatbaleset tárgyalása

Kapott-e a személyzet szóbeli utasítást a vonatkeresztezésről? Ez volt a fő kérdés, ami felmerült a tavaly augusztusban Galgaguta és Acsa között történt súlyos vonatbaleset tárgyalásának első, keddi napján, a Balassagyarmati Járásbíróságon.

Komoly médiaérdeklődés kísérte a tárgyalást: a sajtó képviselői előbb odaértek a Balassagyarmati Törvényszék alsó szinti folyosójára, mint maguk a főszereplők. A televíziós kamerákat látva dr. Szarka Attila bíró rögtön meg is szabta a felvétel-készítés feltételeit – a vádlottak pedig nem járultak hozzá arcuk és teljes nevük megjelenítéséhez.

Az ügyész a vádirat ismertetése során a tényeket rögzítette: ezek szerint 2015. augusztus 16-án reggel nyolc órakor közel húsz perces késéssel gördült ki a Balassagyarmatra tartó BZ-személyvonati szerelvény az aszódi vasútállomásról. Galgamácsán a mozdonyvezető és a vezető jegyvizsgáló egyaránt szóbeli megerősítéssel kísért írásbeli utasítást kapott arról, hogy Acsa-Erdőkürt állomáson vonatkeresztezés lesz, azaz itt be kell várniuk a szemből, Balassagyarmat felől érkező járatot. Ezt a személyzet nem olvasta el – tehát nem vette tudomásul -, és Acsa, illetve Galgaguta között, már Nógrád megye területén a nyílt vágányon összeütköztek a szemből érkező vonattal. Ugyan egymás észlelését követően mindkét mozdonyvezető fékezett, de a mintegy háromszáz méteres szakaszon csupán 25-28 kilométer per órára csökkent le a járművek sebessége, így elkerülhetetlenné vált a karambol. A balesetben négyen súlyosan megsérültek (köztük az Aszód felől jövő vonat vezetője), további huszonegy személy könnyű sérülést szenvedett, valamint jelentős, százmillió forintot meghaladó anyagi kár keletkezett. Az ügyészség vasúti közlekedésben bekövetkezett tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt helyezte vád alá elsőrendűként az aszód-balassagyarmati járat vezető jegyvizsgálóját, másodrendűként ennek a vonatnak a vezetőjét, harmadrendűként pedig a galgamácsai forgalmi szolgálattevőt, és számukra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A vádlottak meghallgatása során az elsőrendű M. Z. vezető jegyvizsgáló nem kívánt vallomást tenni, így az ügyben korábban tett megnyilatkozásait a bíró olvasta fel. Ebből kiderült, hogy Galgamácsára érve heves zivatarral szembesültek, így a forgalmi szolgálattevő a vonatra felszállva adta át a későbbi menetre vonatkozó utasításokat. Ő maga, a zuhogó eső miatt az első kocsi hátsó részéből az utastéren át haladt a mozdonyfülkéig, ahol már a jármű vezetője aláírta a továbbhaladásra vonatkozó előírásokat tartalmazó lapot. A forgalmista őt is aláírásra kötelezte, de szóban nem ismételte meg az utasítás tartalmát. Az iratot ezek után nem látta, így nem is olvasta el, tartalmát nem ismerte. Acsa-Erdőkürt állomáson rutinszerűen végrehajtotta a sorompó-állítási feladatokat, majd a szerelvényt az előírásoknak megfelelően menesztette Nógrádkövesd felé. Már a nyílt pályán haladtak, amikor mobiltelefon-hívást kapott Nógrádkövesdről, hogy a szembejövő vonat közeleg, de éppen abban a pillanatban már hangzott a kürt, a mozdonyvezető gyorsfékezésbe kezdett, ő pedig a vezetőfülkébe sietett. Miután látta, hogy elkerülhetetlen az ütközés, visszarohant az utastérbe, és elkiáltotta magát, mindenki kapaszkodjon, mert karambol lesz. Az ütközést követően pedig gyorsan megvizsgálta milyen súlyos sérülést szenvedtek az utasok.

G. L. mozdonyvezető hasonlóképpen nem kívánt teljes vallomást tenni, mindössze a korábban elmondottakat kiegészíteni. A bíró ezt is felolvasta: ebből kitűnt, hogy a mozdonyvezető a nagy eső miatt a vezetőfülke bal oldali ablakán kihajolva akarta átvenni az utasítást a forgalmistától, de az közben már felszállt a peronra. Saját megállapítása szerint nem hallotta, hogy szóban is közölték volna vele az utasítás szövegét, de mindkét példányt, a kalauzét is ő vette át, mert kollégája még nem ért oda. Arra a kérdésre, hogy miért nem hallotta meg a szolgálati mobiltelefonon történő hívást a szembejövő vonatról szóló figyelmeztetésre, úgy felelt, hogy nem hallotta meg a csörgést, feltehetően olyan szakaszon járhattak, ahol nincs vétel. A szembejövő vonat észlelését követően azonnal megkezdte a mentő műveleteket, és az utolsó pillanatig bízott abban, hogy az ütközés elkerülhető, majd miután látta, hogy ez nem lehetséges, gyorsan hátra futott. Ő maga lábtörést szenvedett, de az utasok állapotának első vizsgálatában még részt vett a jegyvizsgálóval együtt.

T. A., a galgamácsai forgalmi szolgálattevő vallomásában határozottan úgy fogalmazott, ő teljes mértékben az előírásoknak megfelelően járt el. Azaz amikor felszállt a vonatra, nem csupán az űrlapokat nyújtotta át aláírásra, hanem annak tartalmát szóban is közölte a személyzet mindkét tagjával. Ezt a mozdonyvezető aláírta, de szóban nem felelt, a kalauz pedig miután átfutotta az iratot, egy „rendben” kijelentéssel jelezte, tudomásul vette, mit tartalmaz az intézkedés. Ezután menesztette a vonatot, és csak később, a balassagyarmati állomásfőnöktől értesült a baleset bekövetkezéséről.

A bíró, az ügyész, illetve az ügyvédek is a vádlottakhoz intézett kérdéseikben elsősorban azt firtatták, milyen körülmények között történt az utasítás átadása és átvétele, illetve a tartalmának milyen formában történt a szóbeli ismertetése – ahogy azt elvileg a szabályzat előírja. A szembesítés sem járt eredménnyel, hiszen mindhárom vádlott fenntartotta eredeti vallomását.

Az első tárgyalási nap tanúk – többek között a vétlen vonatvezető és jegyvizsgálója, illetve a nógrádkövesdi forgalomirányító – meghallgatásával folytatódott.

Hegedűs Henrik

Ovi-foci pályát avattak Becskén

Új létesítménnyel bővült a magyarországi, egyben a Nógrád megyei ovi-foci pályák hálózata. Ezúttal Becskén avatták fel a több sportág mozgásigényét biztosító építményt, amit gyorsan birtokukba is vettek a Kerek-perec Óvoda apróságai.

A közelmúltban rendezett átadóünnepségen előbb Csonka Gáborné óvodavezető irányításával mutattak be a gyerekek rövid, sportos műsort, amelyben felcsendült többek között a régi tévétorna ismerős szignálja is, majd utána a Móra Ferenc Tagiskola alsós tanulói énekeltek.

 A köszöntő beszédek sorában előbb Barna János, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke arról szólt, milyen okosan ismerték fel az ókoriak, hogy mennyit használ az embernek, ha valóban az ép testben ép lélek lakozik. Egy kis faluban az ép lélekről híven gondoskodik az egyház, amihez fontos, hogy az ép testet biztosító mozgáshoz szükséges létesítmények is rendelkezésre álljanak, ezért támogatni kell minden hasonló pályaépítési kezdeményezést. Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány nevében Pál Dávid marketing – és kommunikációs koordinátor kifejtette, ez már a 155. átadott pálya az országban, és kiválóak a visszajelzések, mennyire hasznosnak bizonyult az ötlet, mennyire megtöltik a kisgyermekek élettel ezeket a nem túl nagy, ám annál több lehetőséget adó műfüves felületeket. Hozzátette, természetesen nagy gondot fordítanak arra is, hogy a pedagógusok ne csupán az önfeledt mozgást-játékot nyújtsák a kicsiknek, hanem komoly képzésben is részesülnek, és az óvónők immár szakavatottabban foglalkozhatnak a felcseperedő nemzedékkel.

A szalagátvágás előtt Hulitka Róbert plébános felszentelte az új vívmányt, majd az óvodások és kisiskolások rögvest betódultak az új pályára, előkerültek a labdák, és a pici fiúk és lányok önfeledten rúgták-dobták a játékszereket.

Szalatnyainé Zsigmond Éva a község polgármestere végül érdeklődésünkre elmondta, hogy a helyi önkormányzat a mintegy tizenhárom-millió forintos beruházáshoz harminc százalékos önrészt biztosított.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Kép: Galbács Tamás

Lakomával vegyített vecei szüret

A kisbíró vette a kalapját, és gondosan a fejére illesztette. Intett, majd a vigalom népe felkapaszkodott a lovaskocsikra. A fogatok kivártatva a művelődési ház udvaráról kikanyarodtak a falu főutcájára, és a szikrázó napsütésben megindult az ipolyvecei szüreti mulatság menete.

Persze ezt a pillanatot hosszú előkészület előzte meg. Pénteken például disznót vágtak. A Máth Mihály és családja által felajánlott, több mint kétszáz kilót nyomó sertést Fazekas Ferenc és baráti társasága az óvodai és a közétkeztetésben dolgozók hathatós segítségével munkált meg, hogy a másnapi községi körjárat után megfáradó táncosok és kísérőik bőségesen falatozhassák a finom kolbászt, szalonnát és szarikását, persze némi dinsztelt káposztával „megspékelve”.

A szombati nap reggelén aztán kikerültek az elmaradhatatlan bábfigurák a porták elé, és a kora délutáni gyülekező után a kisbíró nyakába akasztotta dobját, felsegítette az ékes népviseletben pompázó bírót és bírónét a hintóra, majd a fejkendős-szoknyás asszonyságok és a piros „magyaros” blúzos apró legények és leányok is elhelyezkedtek a fogatokon. Az indító vezényszóra az addig feszülten patáikkal topogó lovak is ügetésbe vágtak, és a vidám szüreti sokadalom elindult körbe-körbe az ipolyvecei utcákon, hogy énekkel-tánccal köszöntse az ősz szőlőtermelő ünnepét.

Mi az első állomásig a Drégelypalánk irányába forduló nagy kanyarig követtük a felvonulást. Itt a Mitasz család háza előtt felállított szüreti életképnél a fiatalok és idősebbek leugrottak a kocsikról. A kisbíró pedig megpörgette dobverőjét, és hangosan szónokolni kezdett: tökéletes rímekbe szedve ecsetelte a falu elmúlt esztendejének főbb történéseit. Természetesen mindezt felettébb humorosan formázta, ilyen mondatokkal például: „eljött hát a szép szeptember, tanulhat már minden ember, ragad rájuk egy kis tudás, lesz belőlük jó közmunkás, tele lesz az irka, füzet, nyírhatják a parlagfüvet…” Szó esett még az időjárás viszontagságairól, a kevés esőről, meg a frissen, nyáron házasodott új párokról is.

A kikiáltó beszédét előbb az asszonyok tánca követte, majd a kisebb-nagyobb gyermek-Birbicek is ropták, különösen érdekes és „aranyos” élmény volt a kisiskolások és óvodások bújócskás-játéka.

Miután az édes lepényekkel és a finom fehérborral megkínálták az út mentén kíváncsiskodó érdeklődőket, a szüreti menet résztvevői ismét felpattantak a kocsikra, és a további állomásokra hajtattak, hogy aztán másfél óra múltán a felvonulás visszatérjen a művelődési ház udvarára, ahol már várta őket a lakoma.

H.H.

Szüret a hagyományőrző Halápon

Még alig ért meg a szőlő java, máris megkezdődtek szerte az országban a szüreti mulatságok. Nógrád megyében az elsők között szánták rá magukat a cserháthalápiak, hogy az ősz beköszöntével már tisztelegjenek a magyarok ősi italát adó édes gyümölcs előtt.

Az első szeptemberi napfényes szombaton – és remélhetőleg mind ilyen lesz e hónapban – a Cserhát dombjai közt megbúvó kis községben hagyományőrző nappal kötötték egybe a szüreti mulatságot. Amikor a kora délutáni órákban odaértünk, már javában tartott a különböző népművészeti csoportok fellépése. A csinos konferanszié hölgy éppen a herencsényi asszonykórust szólította a színpadra, akiknek harsány dalait refrénként zengték vissza a környező hegyoldalak.

Időközben némi beszélgetésbe elegyedtünk a falu polgármesterével, Dócs Dáviddal, aki két érdekességre is felhívta a figyelmet. Egyrészt a házigazdák a nap korábbi részén elhangzott köszöntője során a település történetében első ízben adták át a közösség szolgálatában végzett tevékenységért a Cserháthaláp Díszpolgára címet, amit 2016-ban a nyolcvankét esztendős Koreny József érdemelt ki. A méltatás szerint az idős férfiú rengeteget segít a község ügyes-bajos dolgainak intézésében, ezzel is példát mutatva a fiataloknak. A helyi nyugdíjas klub elnökeként rendszeres résztvevője és szervezője az egyes rendezvényeknek, tanácsait mindig érdemes meghallgatni és megszívlelni.

A másik különlegesség az országos hírnévnek örvendő Juhászné Eta konyhafőnöki szerepvállalása volt. A neves séf családja nemrégiben vásárolt házat a faluban, és szívesen csatlakozott a hagyományőrző napot lebonyolító közreműködői csapathoz.

A terefere közben egymást váltották a fellépők: nagy vastaps fogadta a lukanényei citerazenekar műsorát, a férfiak kivételesen profi módon szólaltatták meg hangszereiket. Hasonlóképpen nagy sikert arattak a cserháthalápi hagyományőrzők.

Nemsokára a hangulat valóban egyre jobban kezdte idézni a szüretet. Asszonynak beöltözött férfinép mókázott vidáman, pompás népviseletek villantak a napfényben, sőt, egy pillanatra a vendégfogadó szalmabábokra helyezett nagy szemek is mintha kacsintottak volna… Nem maradhatott el a tömeges körtánc, aztán a menet, lovasok kíséretében elindult, hogy körbejárva a falut köszöntse az ősz legnagyszerűbb vidéki ünnepét. 

H.H.

Fotó: Dobrocsi Lénárd

Újra dolgoznak az uszodánál

Kattog a gép az Ipoly-parton. A magas, hosszú karú szerkezet serényen munkálkodik, folyamatosan helyezi le az új alapokat. Néhány hetes szünet után ismét dolgoznak a balassagyarmati tanuszoda építkezésén.

Május közepén, Fónagy János államtitkár közreműködésével fektették le a balassagyarmati új tanuszoda alapkövét, aztán jó ütemben megindultak a munkálatok. Hamarosan az Ipolypart út felé járók láthatták is, mekkora lesz a nagymedence alapterülete. Ám hirtelen félbeszakadt az építkezés. Kiderült ugyanis, hogy a korábban megállapítottakhoz képest jóval komolyabb alapokra kell helyezni az épületet. Emiatt végre kellett hajtani a statikai tervek módosítását, majd utána az új dokumentációt jóváhagyatni a hatóságokkal. Ez pedig időt vett igénybe. Ám mintegy két héttel ezelőtt minden akadály elhárult a folytatás elől.

Jelenleg a kivitelezők a háromszázhatvan cölöpalap lehelyezésének befejező szakaszában járnak, ez a magas talajvízszint és a túlságosan homokos talajszerkezet miatt szükséges. Ennek lényege: levernek egy csövet (ami lefelé zárt, kifelé kinyílik), abba elhelyezik a vasvázat, arra ráöntik a betont, majd kihúzzák a csövet és a vasmagos betoncölöp megszilárdul a földben. Erre a cölöpsorra építik majd a sávalapokat és a betonlemezeket.

Lapunk értesülése szerint az építkezés átmeneti szüneteltetése kissé megcsúsztatta a befejezési határidő teljesítését, de jövő tavaszra a tervek szerint készen állhat az Ipoly-parton Balassagyarmat új létesítménye.

H.H.

Megőrizte önállóságát a szalézi plébánia

Népszerű hitéleti központ Balassagyarmaton a Kossuth Lajos utcában található Don Bosco Szent János szalézi plébánia. Főleg a vasárnapi misék iránt mutatkozik élénk érdeklődés, ilyenkor általában teljesen teli a templom, az autók pedig hosszú sorban parkolnak a környéken. Értesüléseink szerint azonban a közelmúltban veszélybe került a plébánia önállósága, és egy aláírásgyűjtésnek is komoly szerepe volt abban, hogy ez elhárult.

Balassagyarmat vallási életének hosszú évtizedeken keresztül meghatározó alakjai voltak a szaléziak. A rend itteni tagjai hitvallásuknak, a katolikus egyházon belüli felvállalt szerepüknek megfelelően a lelkipásztori munka mellett elsősorban a fiatalok felé irányították figyelmüket. Máig a város legnépesebb nyári napközis táborának számít a szalézi oratóriumban szervezett két hetes – június végi – összejövetel, amelynek során a gyermekre számos hasznos, tartalmas, tanulságos és tanító célzatú program, esemény vár.

A szalézi rend nemrégiben kivonult Balassagyarmatról, és tagjai már máshol szolgálnak, ám itt maradt a hívek tömege. Szerencsére az oratórium, benne a nyári táborral továbbra is szorgalmasan tette a dolgát, és a hívek számára is mindig akadt pap, aki misét tartson, meghallgassa gyónásaikat.

Néhány héttel ezelőtt azonban érdekes hírek kezdtek szállingózni – bár meglehetősen lassan és körülményesen szivárogva – a szalézi templom háza tájáról. Az ide gyakran járók rebesgetni kezdték, hogy a városközpontban található főplébániatemplom elöljárói részéről megnyilvánult egyfajta szándék, hogy az „árván maradt” híveket becsatlakoztassák saját szervezeti keretükbe - ezt viszont dr. Stella Leontin cáfolja, mondván nem tőlük, hanem a Váci Egyházmegyétől indult ki a két templomi közösség egyesítésének ötlete. Többek szerint ez egyet jelentett volna a lassú végzettel, mondván amúgy is kevés a pap, aki a városban működik, és egy idő után teljesen kiürülne a templom, nem tartana itt senki sem misét. A veszélyt érezve aztán aláírásgyűjtési akció is kezdődött, még a szomszédos községben is szívesen firkantották alá az ívet az emberek. Rövidesen összejött annyi szignó, amit már bátran tárhattak a Váci Egyházmegye, személy szerint pedig dr. Beer Miklós megyéspüspök elé.

Tény és való, hogy a Váci Egyházmegye honlapján július 30-án megjelent közlemény szerint dr. Beer Miklós „Dóbiás Zalán atyát felmentette kókai plébániai kormányzói tisztségéből, s egyben kinevezte a Balassagyarmati Don Bosco Szent János Szalézi Plébánia kormányzójává, Patvarc fília ellátásával”. Ez a döntés voltaképpen azt jelentette, hogy a plébánia önállóságának megszüntetésére született elképzelések – amelynek részleteit munkatársaink az ügy körüli mély hallgatás miatt nem tudták kideríteni – meghiúsultak, és a Kossuth Lajos utcai templom megőrizte önállóságát. Persze kérdés, hogy mennyire volt ebben hatékony szerepe a hívek szívós kitartásának, következetes hozzáállásának, s mennyiben kizárólag csak az egyházmegyén belüli szűk szakmai döntések húzódnak meg a háttérben.

Természetesen megkerestük a Váci Egyházmegyét is, feltéve a kérdést, hogy valóban veszély fenyegette-e a Kossuth utcai plébánia önállóságát, és ennek megőrzésében milyen szerepet játszott a hívek kívánsága. Augusztus 25-én keltezett írásos levelünkre végül szeptember 5-én érkezett válasz. Ebben Magyar Bertalan sajtóreferens igen szűkszavúan annyit közölt, hogy „Balassagyarmatnak két önálló plébániája van, és ezen az egyházmegyei hatóság nem kíván változtatni”. Arra nem kaptunk érdemi felelet viszont, hogy korábban volt-e erre eltérő irányú szándék, vajon célba értek-e az aláírásgyűjtő petíció kezdeményezései, és hogy ezek jártak-e bizonyos hatással az önállóság ügyére.

Annyi bizonyos, Balassagyarmaton manapság igen zajlik az élet katolikus vallási körökben: tudvalévő, hogy a városban tizenegy esztendeje tevékenykedett dr. Stella Leontin, a főplébániatemplom kanokok-plébánosa október elsejétől távozik, illetve hasonlóképpen elköszönt már a hívektől Csák András káplán is, ő a jövőben Cered, Zabar és Szilaspogony plébánosa lesz.

Hegedűs Henrik

Panorámatábla a kilátó tetején

Aki a jövőben ellátogat a Csesztve fölött magasodó Teréz kilátóhoz, és mindezt napsütéses, tiszta időben teszi, immár nem csak pompás látványban lesz része, hanem pontosan tudhatja is, mi az, ami a közeli és távoli tájakról a szeme elé tárul. A tájékoztató panorámatábla avatóját az elmúlt hétvégén tartották.

A Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület hosszú évek óta sokat tesz azért, hogy a Balassagyarmattól néhány kilométerre található kis község ne csak Madách Imréről és a hozzá kapcsolódó irodalmi-történelmi emlékekről legyen országszerte nevezetes, hanem minél többen ismerjék meg a környék természeti kincseit is. Ennek részeként egyre bővül a bakancsos turisták számára szánt látnivalók tárháza. Ezúttal újabb két tájékoztató táblát helyeztek ki az egyesület tagjai, valamint a Teréz kilátónál panorámatábla is fogadja a kirándulókat.

Szombaton, kora délelőtt mintegy harmincan kerekedtek útra, hogy Kincsempusztáról kiindulva felavassák a legújabb vívmányokat. Először a gombtáblánál álltak meg. Itt a csesztvei hagyományőrzők elnöke, Perédi Piroska számolt be arról, mennyire fontos, hogy a kirándulók valóban megismerjék a környékbeli erdők-mezők állt- és növényvilágát. Jelen esetben a gombákról volt szó, hiszen a fák aljában nem csupán ehető fajták, hanem mérgesek is szép számmal előfordulnak, és a tábla jó célt szolgál a kettő megkülönböztetésére, a figyelem felhívására is. Hasonlóképpen a vizes élőhelyek világát a turistáknak megmutató táblán is számos faj – nagy részében békák – rövid ismertetése szerepel. Az avatáson mindkét helyen a témához illő dalok és versek is felcsendültek, elhangoztak a helyi dalkör, valamint diákok, Boldog Virág, Krupa Eszter, Zérczi Bendegúz és Zérczi Regő előadásában.

Később a közelmúltban felállított, fákat és a vadvirágokat tartalmazó táblák mellett elhaladva a menetelők kiértek a Teréz kilátó tövéhez. Itt Kovács Gábor építészmérnök, tájfutó-térképkészítő mesélte el, miként is alkották meg a panorámatáblát. Először Tóth Tamás fényképezett a magasból, lényegében minden távoli pontot, a Mátrától a Szandai várhegyen át a templomok toronycsúcsáig, majd ez után Kovács Péter a tájfutásban használatos számítógépes szoftver alkalmazásával formázta meg a kilátó emelvényén körben látható térképet, ami pontosan a kiránduló elé tárja, hogy északtól nyugatig körbe tekintve mit lát a messzeségben.

Végül a résztvevők a kilátó körül egy nagy kört alkotva tánccal ünnepelték meg az újdonságok felavatását.

Forrás: csesztve.hu

Egykori alakulatukra emlékeztek a bajtársak

Ha Szendehely felől érkezünk a Rétság határában lévő dombtetőre, balra egy magaslaton rögtön szemünk elé tárul az egykori honvédlaktanya tömbegyüttese. Az utolsó katona lassan húsz éve már, hogy elhagyta a Hunyadi János nevét viselő harckocsi ezred kötelékét. Azóta a dandár egykori épületei közül néhányat más célra hasznosítottak, de nagy terület még új gazdákra vár. A helyőrség megalakulásának nyolcvanadik évfordulójára több tucatnyian emlékeztek szombaton a nyugat-nógrádi városban.

Az ünnepségsorozat résztvevői először a volt laktanya kapujánál gyülekeztek. Itt, a bejáratnál található emléktábla koszorúzásával kezdődött a nap, majd a szervezők és vendégeik átsétáltak a közeli művelődési központba. A színházteremben a házigazdák nevében Jávorka János nyugállományú ezredes, a Rétsági 31. Hunyadi János Harckocsidandár Baráti Kör elnöke elevenítette fel a laktanya nyolc évtizedes történetét. Megtudtuk, hogy a Gömbös Gyula kormánya idején, 1935. május 16-án kelt honvédelmi miniszteri rendelet írta elő a rétsági kaszárnya megépítését, ami két év múlva készült el teljesen, és a korszak legmodernebb magyarországi laktanyája volt. Az első alakulatot 1936. október elsejei hatállyal vezényelték ide, ezért időzítették erre az esztendőre a nyolcvanadik évforduló megünneplését.  Az ezredes hozzátette, a helyőrség több mint hatvan éves fennállása során rengeteg változás történt, és nem csupán a rendszerek kicserélődése miatt. Itt készítették fel és képezték ki az 1941-ben a keleti frontra küldött s ott többségében hősi halált halt 11. harckocsi zászlóalj tagjait, majd a második világháború befejezését követően rövid ideig hadikórház is működött a laktanya területén.

Az újabb korszak 1951-ben kezdődött, amikor a páncélos ezred elfoglalta állomáshelyét, nem sokkal később pedig a történelmi forgószelében az 1956-os események során is előtérbe kerültek a rétságiak, hiszen Pálinkás-Pallavicini Antal és alakulata innen indult kiszabadítani felsőpetényi házi őrizetéből Mindszenty József bíboros-hercegprímást, az őrnagy később életével fizetett bátor cselekedetéért.

Az ezredet 1957-ben szervezte újjá a Kádár-rezsim, immár önálló harckocsizó dandárként, felszerelve a kor ismert páncélos típusaival: 1962-ben T-54-esekkel, 1965-ben pedig T-55-ös típusokkal korszerűsítették a gépállományt. Jávorka János kiemelte, az 1968-as nyári, csehszlovákiai események alkalmával mozgósították az ezredet és a „Zala” fedőnevű hadgyakorlat keretében vettek részt a rétságiak a szomszédos ország fontosabb stratégiai pontjainak megszállásában – akik csak október végén tértek vissza a laktanyába. Az 1970-es évektől egészen a megszűnésig többször történt korszerűsítés, teljesítettek itt különböző kiképzési feladatokat. Az egykori parancsnok, a baráti kör elnöke szomorúsággal szólva, de nem kis büszkeséggel hangsúlyozta, hogy az alakulat felszámolása 1997 tavaszától példás rendben zajlott, minden tekintetben, beleértve a technikai eszközök, fegyverzetek, lőszerek és robbanóanyagok leszerelését és elszállítását, amit a megállapított határidőre, egyre szűkülő személyi állománnyal, végrehajtottak. Kifejtette: itt, Rétságon egy igen összeforrott, jól felkészült tiszti és tiszthelyettesi kar, polgári dolgozói csoport, illetve a folyamatosan változó összetételű sorkatonai állomány végezte a haza fegyveres védelme érdekében a részére meghatározott feladatokat. A dokumentumok, ellenőrzési jelentések is hűen bizonyítják, eredményes, szigorú és következetes felkészítő és kiképző munka jellemezte a rétsági ezred tevékenységét.

Végül az ezredes a megszűnés utáni körülményekről, személyes pályaívekről is szót ejtett. Elmondta, legtöbben, akik életkorukból adódóan nem élhettek a nyugállományba vonulás lehetőségével, nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A szerencsésebbek más rendvédelmi szervek kötelékeibe kerültek, de ez elköltözéssel, az új helyre történő beilleszkedéssel járt együtt, ami nem működött zökkenőmentesen, és a korábbiaktól jelentősen eltérő viszonyok közt találták magukat. De a „rétsági iskola” jó alapokat biztosított, amit kiválóan mutat, hogy a tisztek közül többen ma magas beosztásban tevékenykednek. A baráti kör és a Rétsági Árpád Egylet tagsága pedig tovább ápolja a hagyományokat, részt vállalva a helyi és környékbeli fiatalok hazafias nevelésében, például a katonai járőrverseny vagy a military tábor lebonyolításával.

A továbbiakban elismeréseket adtak át a honvédelmi nevelőmunkában, a honvéd – és kulturális hagyományok ápolásában élen járó személyiségeknek: Korbely Erik, Csengeri Attila, Torma István, Csank Csaba, Király László, Simon Katalin, Fülöp Zsolt, Fehér László, Botschner Balázs és Drozgyik Richárd vehetett át jutalmat Jávorka Jánostól, valamint az Árpád Egylet elnökétől, Fodor Lászlótól.

A helyőrség alapításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést gálaműsor zárta.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Girasek Károly 

Lecsó főtt a bográcsokban

Néha bizony igen szűknek bizonyult a szécsénkei Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvara, annyi látogató sürgött-forgott az alig kétszáz főt számláló kis cserháti település legjelentősebb eseményén, a szombaton rendezett Lecsófesztiválon.

Fejkendős-szemüveges idős asszonyság két marokkal fog egy réges-régi sparheltre tett nagyméretű fazekat, amiből kikandikál a méretes fakanál. A főzőhely túlsó felén svájcisapkás ura és parancsolója pöffeszkedik egy széken, ölében a karonülő unokával. Persze mindez csak báb-formájában. Ezzel a „látképpel” szembesült mindenki, aki csak pár perces látogatást tett a Lecsófesztivál forgatagában – persze ilyen személy alig akadt ezen a napon, hiszen a tréfás vendégfogadást követően legalább egy órát illett időzni a helyszínen.

„Ha egy kicsit idegesebbnek tűnök a kelleténél, azért van, mert ilyen verőfényesen süt a nap” – ezzel a mondattal köszöntött bennünket Hevér Boglárka, a község polgármestere, s mielőtt ecsetelni kezdte volna fokozottabb izgalmának indokait, rögvest elénk vetült a tavalyi és tavalyelőtti szécsénkei rendezvény látványa, amikor zuhogó esőben, a terasztető alá menekültek a paradicsomos-paprikás ételkülönlegességek falatozása végett érkezett éhes látogatók.

A jó hangulat tehát már a kezdet-kezdetén adott volt, amit csak emelt az illat-kavalkád, amely az üstökhöz közeledve egyre jobban és jobban csiklandozta az orrunkat. A gyorsan lerendezett megnyitó után, meglátogattuk, miként tüsténkednek az alkalmi szakácsok és kuktáik. Az egyik – a zsűri becses kedvéért megszámozott – pavilonnál felettébb csinos lányok serénykedtek. Nem sokkal odébb a Gyöngyösről jött Kotik Lászlót és családtagjait remek kedvükben leltük, rendre készültek a mókás tartalmú fotók. Közben persze vígan pirult a hagyma a bogrács alján, várva a többi hozzávaló szorgos adagolását. Kotik úr megosztotta velünk, milyen ízharmóniában is szereti fogyasztani a lecsót, persze kövér kolbászkarikákkal „megspékelve”. Szinte minden versenyző más és más Fejezeténél tartott ekkortájt a lecsófőzésnek. Valahol még csak az elején tartott a munka, arrébb viszont már közel jártak a tálaláshoz. Időközben a rögtönzött színpadon a sztárvendégként hívott Nyári testvérek tiszta éneke ingerelte tapsra a tenyereket.

Lassan-lassan a bíráló bizottság is elindult, hogy előbb szakszerűen szemrevételezze, majd személyesen meg is kóstolja, miféle „fűszerezésben” legfinomabb a lecsó. Amikor a derék zűri az első főzőcsapathoz sétált, mi búcsút intettünk Szécsénkének, de még láttuk, mint araszol befelé az egyre és egyre népesebb érdeklődők sereglete. 

H.H.-Sz.B.

Egykori igazgató búcsúztatása

A nógrádi dr. Hesz Mihály Általános Iskola közelmúltban rendezett tanévnyitó ünnepségén búcsúztatták nyugállományba vonulása alkalmából az intézmény korábbi, címzetes igazgatóját, Turi Gyulánét.

Az ünnepségen a jelenlegi igazgató, Babatiné Márton Márta tolmácsolásában elhangzott méltatásból kiderült, hogy az eredetileg magyar-orosz szakon, Egerben végzett tanárnő negyven esztendőt töltött el a pedagógusi pályán, méghozzá egyetlen állomáshelyen, a nógrádi általános iskolában. Tanári munkája során két alkalommal, 1986 és 1991 között, majd 2003-tól 2014-ig látta el az igazgatói teendőket. Turi Gyuláné mindig kiemelt figyelmet fordított a magyar nyelv hű ápolására, a helyes, kerek mondatokban kifejezett tiszta beszéd eszköztárának minél tökéletesebb megtanítására. Tanítványaival rendszeresen részt vett a megyei és országos nyelvi versenyeken, bekapcsolódott a Deme László és Péchy Blanka nevével fémjelzett Beszélni nehéz mozgalomba, és tevékenységét két alkalommal is Kazinczy-jutalommal ismerték el. Igazgatói munkája során a falu önkormányzatával együttműködésben törekedett az iskola folyamatos fejlesztésére, mind az oktató munkában, mind az épület állagmegóvásában és korszerűsítésében. 2014-ben az ő kezdeményezésére vette fel az iskola a Nógrádon született, és a településhez ezer szállal ma is kötődő kajak-kenu olimpiai bajnok, dr. Hesz Mihály nevét.

A tanévnyitó-búcsúztató eseményen a nyugállományba vonult pedagógust a tanulók, egykori tanítványok és kollégák mellett a község önkormányzata nevében Szórágy Gyuláné polgármester, illetve a jeles alkalomra Németországból hazatért névadó, dr. Hesz Mihály is köszöntötte.

H.H.

Rétsági lány lett a Dunakanyar Szépe

Az év elején fel sem vetődött a Rétságon élő Tajthy Hanna gondolataiban, hogy nemsokára már szépségkirálynői koronával a fején állja a fotóriporterek rohamát. Az élet azonban kivételes szerencsével áldotta meg a húszesztendős lányt.  Előbb a balatonfüredi Anna bálon válogatták a legpompásabb versenyzők közé, majd múlt hónap végén a váci Dunakanyar Szépe választáson lett első. A rétsági művelődési központ épülete előtt napsütéses késő nyári délutánon beszélgettünk a fiatal hölggyel.

- Téged elsősorban a kézilabdázás köréből ismerhetnek a nógrádi emberek. Édesanyád (Ferencsik Melinda) hosszú évekig űzte ezt a sportágat, és nem is olyan régen te is a korosztályod legtehetségesebb játékosai közé tartoztál a megyében. Hogyan jött az ötlet, hogy szépségversenyen szerepelj?

- Tavasszal a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola hatodik évfolyamára jártam, amikor egy áprilisi napon, a folyosón megszólított Fördősné Rozmán Edina tanárnő, tagintézmény-vezető. Azt mondta, olyan ajánlatot tesz, amit nem szabad visszautasítanom, de gyorsan várja a választ. Egy papírt tett elém, amelyen a Balatonfüred szó szerepelt. Hozzátette, Vác és Balatonfüred testvérvárosi együttműködése keretében lehetőség adódott, hogy két lány képviselje Vácot a július végi Anna bálon, és e tekintetben rám is gondoltak. De egy kísérő fiút is sebesen szereznem kell magam mellé. Nem sokat gondolkodtam, és igent mondtam a felkérésre. Még aznap felhívtam egy régi ismerősömet, a Balaton-menti kapcsolatokkal rendelkező Switzer Nabilt, aki büszkén vállalta, hogy a férfi kísérőm lesz.

- Hogyan zajlott a felkészülés?

 - Több ruhaszalonban jártunk, hogy a legmegfelelőbb estélyire rátaláljunk. Hosszú ideig egyetlen elém tárt alkalmi öltözet sem nyerte el a tetszésemet, aztán a saját készítésű ruha mellett döntöttünk. Az én terveim alapján, a váci Grószné Kmetty Ildikó kivitelezési segítségével végül sikerült megalkotni, bátran mondhatom, álmaim „költeményét”. Balatonfüreden bekerültem a tizenöt legszebb lány közé, és két különdíjat is kaptam.

- Aztán elérkezett a Dunakanyar Szépe választás.

- Az Anna bált nagy izgalommal vártam, és a hosszú készülődés után kissé el is keseredtem, hogy hamar véget ért az élmény, de boldog voltam, hogy ilyen szépen fejeződött be. A siker mindenképpen buzdított a folytatásra, utána rögtön úgy éreztem, ez csak a kezdet, így fogtam fel az egészet. Szüleim, a rokonok, barátok beültették a bogarat a fülembe, és az egyetértésemmel beneveztek az augusztus 19-21. között a váci kézműves sörfesztivál keretein belül rendezett Dunakanyar Szépe versenyre. A válogatás Gödön volt, az itt kiválasztott tíz lány számára a következő héten különböző programokat szerveztek, volt benne sárkányhajózás, jachtkirándulás, díszes vacsora, fotózás. Ez az időszak nagyon kellemesen telt, remek hangulat alakult ki közöttünk, egyáltalán nem úgy tekintettünk a másikra, mint vetélytársra. A sörfesztivál utolsó napján, vasárnap volt a fellépésünk. Háromszor kellett megjelennünk, először egyszerű, utcai ruhában, aztán fürdőruhában, végül estélyiben, az öltözeteket a rendezvény támogatói biztosították számunkra. Nagyon meglepődtem, amikor a neves személyiségekből álló zsűri engem választott ki a legszebbnek.

- Mostantól ez a terület előtérbe kerül az életedben?

- Nem tagadom, nagy kedvet kaptam hozzá, szeretnék továbbra is bizonyítani mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, ráirányították a figyelmemet a „szakma” szépségeire. Elsősorban a fitnessz-változat érdekel, hiszen a rendszeres sportolásról nem szeretnék lemondani. Személyi edzőmmel, Ocsovszky Tiborral a héten többször közösen dolgozunk egy váci erősítő-teremben, de természetesen csak a tanulás mellett jöhet a modellkedés.

Hegedűs Henrik

Rétsági lány lett a Dunakanyar Szépe

Az év elején fel sem vetődött a Rétságon élő Tajthy Hanna gondolataiban, hogy nemsokára már szépségkirálynői koronával a fején állja a fotóriporterek rohamát. Az élet azonban kivételes szerencsével áldotta meg a húszesztendős lányt.  Előbb a balatonfüredi Anna bálon válogatták a legpompásabb versenyzők közé, majd múlt hónap végén a váci Dunakanyar Szépe választáson lett első. A rétsági művelődési központ épülete előtt napsütéses késő nyári délutánon beszélgettünk a fiatal hölggyel.

- Téged elsősorban a kézilabdázás köréből ismerhetnek a nógrádi emberek. Édesanyád (Ferencsik Melinda) hosszú évekig űzte ezt a sportágat, és nem is olyan régen te is a korosztályod legtehetségesebb játékosai közé tartoztál a megyében. Hogyan jött az ötlet, hogy szépségversenyen szerepelj?

- Tavasszal a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola hatodik évfolyamára jártam, amikor egy áprilisi napon, a folyosón megszólított Fördősné Rozmán Edina tanárnő, tagintézmény-vezető. Azt mondta, olyan ajánlatot tesz, amit nem szabad visszautasítanom, de gyorsan várja a választ. Egy papírt tett elém, amelyen a Balatonfüred szó szerepelt. Hozzátette, Vác és Balatonfüred testvérvárosi együttműködése keretében lehetőség adódott, hogy két lány képviselje Vácot a július végi Anna bálon, és e tekintetben rám is gondoltak. De egy kísérő fiút is sebesen szereznem kell magam mellé. Nem sokat gondolkodtam, és igent mondtam a felkérésre. Még aznap felhívtam egy régi ismerősömet, a Balaton-menti kapcsolatokkal rendelkező Switzer Nabilt, aki büszkén vállalta, hogy a férfi kísérőm lesz.

- Hogyan zajlott a felkészülés a versenyre?

 - Több ruhaszalonban jártunk, hogy a legmegfelelőbb estélyire rátaláljunk. Hosszú ideig egyetlen elém tárt alkalmi öltözet sem nyerte el a tetszésemet, aztán a saját készítésű ruha mellett döntöttünk. Az én terveim alapján, a váci Grószné Kmetty Ildikó kivitelezési segítségével végül sikerült megalkotni, bátran mondhatom, álmaim „költeményét”. Balatonfüreden bekerültem a tizenöt legszebb lány közé, és két különdíjat is kaptam.

- Aztán elérkezett a Dunakanyar Szépe választás.

- Az Anna bált nagy izgalommal vártam, és a hosszú készülődés után kissé el is keseredtem, hogy hamar véget ért az élmény, de boldog voltam, hogy ilyen szépen fejeződött be. A siker mindenképpen buzdított a folytatásra, utána rögtön úgy éreztem, ez csak a kezdet, így fogtam fel az egészet. Szüleim, a rokonok, barátok beültették a bogarat a fülembe, és az egyetértésemmel beneveztek az augusztus 19-21. között a váci kézműves sörfesztivál keretein belül rendezett Dunakanyar Szépe versenyre. A válogatás Gödön volt, az itt kiválasztott tíz lány számára a következő héten különböző programokat szerveztek, volt benne sárkányhajózás, jachtkirándulás, díszes vacsora, fotózás. Ez az időszak nagyon kellemesen telt, remek hangulat alakult ki közöttünk, egyáltalán nem úgy tekintettünk a másikra, mint vetélytársra. A sörfesztivál utolsó napján, vasárnap volt a fellépésünk. Háromszor kellett megjelennünk, először egyszerű, utcai ruhában, aztán fürdőruhában, végül estélyiben, az öltözeteket a rendezvény támogatói biztosították számunkra. Nagyon meglepődtem, amikor a neves személyiségekből álló zsűri engem választott ki a legszebbnek.

- Mostantól ez a terület előtérbe kerül az életedben?

- Nem tagadom, nagy kedvet kaptam hozzá, szeretnék továbbra is bizonyítani mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, ráirányították a figyelmemet a „szakma” szépségeire. Elsősorban a fitnessz-változat érdekel, hiszen a rendszeres sportolásról nem szeretnék lemondani. Személyi edzőmmel a héten többször közösen dolgozunk egy váci erősítő-teremben, de természetesen csak a munkám és a tanulás mellett jöhet a modellkedés.

Hegedűs Henrik

Becsöngettek…

A Bergendy együttes hetvenes években szerzett közismert dalából, a „De nehéz az iskolatáska” mondanivalója már rég a múlt ködébe veszett. Manapság a fiatalok divatos hátizsákkal, vagy éppen kis táskákkal vonulnak szeptember elsejétől a suliba, csak a legszükségesebb holmikat magukkal cipelve. Hol van már a focicsapatok neveivel telefirkált tolltartók, a gondosan kikészített körzőkészletek, a figyelmesen becsomagolt, szamárfül-mentes füzetek világa. Felgyorsult a világ, ma már Peti sem áll a ház előtt, hanem rohan, nehogy elkéssen, mert az első tanórán dolgozatot ír, s nem a kislány nyomában szedi lépteit, elvégre úgyis találkoznak délután, s pár édes csók csattan a ligeti fák hűvösében.

Egyszóval becsöngettek! Diákokkal telnek meg az utcák és terek, tereferélő, csacsogó lányok formás alakjait figyelik a fiúk a kora őszi verőfényben – persze csak miután a mobiltelefonjaik kitartó ujjpötyögtetéseivel kiböngészték magukat a „fészbukos” világháló rengetegében. Hosszú hónapok óta egymást nem látott barátok beszélgetnek hosszan a nyári élményekről a kollégiumi bejáratok előtt.

Újra itt a tanév, és aztán tényleg ne hangoztassa az ifjú sereg, hogy egyáltalán nem várta sóváran a szeptember elsejei nyitányt: mert addig jó, míg fiatal és gondtalan az ember!

Hegedűs Henrik