Testvéri Gutafeszt

Verőfényes napsütésben rendezték szombaton délután az európai uniós forrásból (is) megvalósult galgagutai Gutafesztet, amelyen a házigazda község önkormányzata testvértelepülési egyezményt kötött az erdélyi Homoródkeményfalvával.

Nem sokkal a szabadtéri ökumenikus istentisztelet kezdetét megelőzően érkeztünk meg a községi sportpályára, ahol már nagy volt a forgatag. Miközben a lelkipásztorok a hívek elé tárták aznapi gondolataikat, barangoltunk egy kicsit a kavalkádban. Az öltözőépület szomszédságában nagyméretű katlanokban főttek a finomságok. Néhány kötényes asszony már buzgón kínálgatta a frissen elkészült helyi sajátosságot, a „vízen kullogó” névre keresztelt kelt süteményt, amelyet aztán egyéni kívánságra különböző ízesítésekben tártak a vendégek elé. Hátrébb a férfiak a gulyást és a vadpörköltet kavargatták, hiszen az ilyen jeles alkalommal a húsételek sem maradhatnak ki a tárházból. A széles rét távolabbi pontjain gyerekek vették birtokukba a játékokat, kéredzkedtek fel a sárkányfejes kis hullámvasút üléseire, vagy pónik és egyéb kistermetű lovak nyergébe pattanhattak.

 

Nemsokára változott a színpadkép, az oltárt és az énekeseket zászlók és a hivatalos ünnepség kezdetére felvonult közéleti személyiségek váltották. Agócs Gábor, a házigazda falu polgármestere mondott először rövid beszédet, kiemelve, miként is bukkant egymásra Galgaguta és Homoródkeményfalva, s jutottak el a megállapodás aláírásának pillanatáig. Majd Balla Mihály országgyűlési képviselő szólt a rendezvény résztvevőihez, Dömötör Tekla néprajzkutatót idézve, hogy az ünnep voltaképpen az idő felfüggesztése, amikor, néhány órára megáll minden, és az emberek átadják magukat a közösségi együttlét áhítatának. Hozzátette, jó látni, hogy a kis települések is milyen széles kapcsolatokat építenek ki az egész kárpát-medencei magyarság körében, ezzel nem csupán testvéreket szerezve, hanem a jövő útját is építve.

A homoródkeményfalvaiak nevében először Jakab Attila polgármester érdekes hasonlattal állt elő: egy kislány történetét mesélte el, aki elbújt, és nevelői hosszas keresgélés után bukkantak rá, szinte teljesen váratlanul. Ilyen váratlan, de annál bensőségesebb és gyümölcsöző egymásra találásnak nevezte a Galgagutával való kapcsolatot, és jó szívvel hívott mindenkit Erdélybe, Székelyföldre, közelebbről Hargita megyébe, a Homoród folyó völgyébe, ahol a távolról jött vándor igazi, magyaros vendéglátásban részesülhet. Hasonlóképpen vonta meg a testvéri egyezmény létrejöttének tanulságait és eredményeit Gergely Gábor Tibor, a homoródkeményfalvai Füzes Közbirtokosság (mezőgazdasági termelői-gazdálkodói közösség) elnöke. Galgaguta többi testvértelepülésének képviselői is megszólaltak: a felvidéki, Nagykürtös környéki Alsópalojta, valamint a csallóközi Gúta város első embere egyaránt azt hangsúlyozta, minden partner számára sok-sok előnnyel és haszonnal jár, ha az államhatár két oldalán lévő magyarság összetart, közösen gondolkodik és remek, szoros viszonyt ápol egymással.

A hivatalos ünnepséget követően a vidámságé lett a főszerep a galgagutai réten. A közismert színművész-showman, Hajdú Steve képzett porondmesterként kapta kézbe a mikrofont, és szólította fellépésre a különféle csoportokat: a helyi óvodásokat, iskolásokat, hagyományőrző asszonyokat és férfiakat – a mulatság pedig késő estig tartott.

H.H.-Sz.B.

Gombócmajszoló Szilvaszombat

Évről-évre egyre nagyobb tömeget vonz a kétbodonyi Szilvaszombat, amelyet az elmúlt hétvégén immár tizennegyedik alkalommal rendeztek meg a délnyugat-nógrádi településen.

Talán az utolsó melengető nyári délelőttön kelünk útra, hogy a kies nógrádi tájon átvágtatva elérkezzünk a kétbodonyi Szilvaszombat helyszínére. Hatalmas tömegbe csöppenünk, a sorban csak lassan tudunk előre araszolni. A művelődési ház árnyas-tágas parkjának hátsó ajtaján belépve rögvest a rétsági „kereplősök” sátrával találjuk magunkat szemközt. Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi város ezúttal szakáccsá átvedlett alpolgármestere bőszen dagaszt, keze nyomán formálódnak a gombócnak való alapanyagok. A vidám csoport házi „ördöge” is hozza megszokott formáját: kanyarint egyet formás szarván, majd buzgón kurjantja világgá – no, nem éppen bánatát, hanem hívja, csak hívja a népet, mondván a legfinomabb falánkságokat éppen náluk lehet falatozni.

Tovább igyekszünk a forgatagban, és csak ámulunk, mennyi sokféle módon is lehet készíteni a nyárvége kiváltképp finom gyümölcséből az ínyencségeket. Egy férfiú éppen búcsúzik a keszegiektől, tányérján kövér, fekete, mákkal teli gombócok roskadoznak, egyet közülük gyorsan be is kap, afféle kóstoló gyanánt. A cserháthalápiaknál, mohoraiaknál, kerepesieknél, patakiaknál nincs is időnk bámészkodni, látjuk viszont, miként sürgölődik az alkalmi konyhában a szátoki polgármester, Dóbiás Tibor. Természetesen menet közben a házigazdákat is szemügyre vesszük, gyors pillantást vetünk a kívánságunkra elénk táruló katlanbelsőre, miként rotyog a gőzölgő forró vízben a gombóchalom. Szakállas férfi izzadtságcseppekkel birkózva kezeli szakértő módon a préselőt, a szilva leve bő sugárban csorog a fazékba.

A járókelők is csodájára járnak a ritka látványnak, a magyar szó mellett idegen nyelvű ajkakról is hangzik a méltatás, előttünk egy úr heves „okéj, okéj” elismeréssel vélekedik a bodonyi szilvás termékekről. Lám, a messzi Kínában is híre ment ennek a gasztronómiai eseménynek, az ázsiai anyuka és gyermekei kíváncsian tekintgetnek körbe-körbe.

Egy másik katlanban a lekvárnak való szilva fortyog, a vérpiros masszába mélyen merül bele a jókora „vareca”. Érdekes módon nem csupán az édes ízek szerelmesei számára akad itt falatoznivaló. Asszonyok hagymát szeletelnek, és valóban igaz lehet a régi latin mondás: „de gustibus non est disputandum”, vagyis az ízlés nem vitatéma. Miközben a vendégek egymás után lakmároznak a szilvás különlegességekből, érdemes figyelő tekintetet vetni a színpadra is, ahol a különböző hagyományőrző csoportok szórakoztatják a közönséget, a házigazdák mellett látjuk például az ipolyveceieket, szügyieket és a legéndieket.

Kis idő múlva egyre nagyobb és nagyobb tömeg gyülekezik a színpad emelvénye előtt. Fenn, a pódiumon tíz éhes szájú férfiú foglal helyet egy hosszú asztalnál: a gombócevő verseny főszereplői. Rajtjelre indul a feladat, két marokkal tömik magukat a bátor vállalkozók, bizony nem árt, ha a villámsebes falás közben kortyint is az illető, jobban csúszik a torkon le a finomság. Nosza, az egyik versenyző már végzett is, két pillanat sem telik bele újra kéz lendül a magasba, megvan a második helyezett! Újabb kör, újabb gombócrakás tűnik el másodpercek tört része alatt, néhányan már nem bírják a tempót, de a legügyesebbek a harmadik „púpozott” tányér tartalmát is kiürítik.

A nagy felhajtásban észre sem vesszük milyen gyorsan eltelt az idő, ideje hát búcsút inteni a szilvaszombati mulatságnak. Teszünk még egy röpke kiruccanást a szomszédos kézműves „utcában”, majd az egyre verőfényesebb napsütésben kigördülünk Kétbodonyból.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla