Éppen
száznyolc esztendeje, május 28-án hunyta le örökre szemeit a Nagy Palóc, aki
alig néhány héttel élte túl azt a nagyszabású ünnepséget, amelyet negyvenéves
írói jubileuma alkalmából rendeztek tisztelői, mi több, ebből az alkalomból
Balassagyarmat is díszkivilágítással köszöntötte a nógrádi tájegység hírneves
szülöttét.
Mi
is voltaképpen Mikszáth nagy titka? Miért képes olyan hatalmas erővel hatni a
huszonegyedik század nemzedékeire? Talán a derű és a humor, amely még a
legszomorúbb műveiből is erősen kicseng. A könnyedség, ahogy ír, amitől a „legíróbb
író” lett, ahogy Ady Endre méltatta. Nincs más egyéniség a magyar irodalomban,
aki olyan hitelességgel, olyan angyali nyugalommal, ugyanakkor nagyon tudatosan
és a valóságot ábrázolva nyúlna vissza a szülőföld népéhez, bemutatva azt a
paraszti világot, amit a palócság képvisel. Mindezt pedig az anekdotázás
hamisítatlan eszközével művelve, aminek szerte e hazában ő az egyik
legjelentősebb mestere.
„Mikszáthot,
a művészt, csak a legnagyobbak múlták felül a magyar irodalomban. Pedig egy
jelentéktelen emberi készségből indul ki és azt fejleszti a tiszta művészet
értékhordozójává: az anekdotázó tehetséget.
(…) Klasszikusaink, Arany János és Jókai is mélyen merítettek a magyar
anekdotázó hajlamból, nyomait mindenütt fel lehet fedezni műveikben. De
formaalkotó művészi mozzanattá csak Mikszáthnál lett…” – fogalmazott róla Szerb
Antal. Az irodalomtörténésznek teljesen igaza van: Mikszáth a szájával írt,
szinte minden sorából elevenen bújik ki az élőszóbeli elbeszélés közvetlensége,
és ezzel az európai és emberi magaslatra emelte fel a magyar humort. Ami ha
kell csípős, élces, ha kell megbocsátóan gyengéd.
Ez
a humor még élete alkonyán, a gyomorbajjal küszködve sem sokszor hagyta
cserben. Egyszer talán igen: amikor a korábbi USA-elnök, Theodore Roosevelt
budapesti látogatása alatt mindenképpen beszélgetni szeretett volna egyik legkedvesebb
olvasmánya, a Szent Péter esernyője szerzőjével. Egy szállodában találkoztak és
az amerikai politikus keserű szájízzel távozott: a rosszkedvében lévő Mikszáth
bizony a honi közélet visszásságaival traktálta a vendéget, aki viszont arra
lett volna kíváncsi, milyen motivációk alapján választotta éppen ezt a
történetet a regény témájául.
De
a Nagy Palócról ne ez a kép maradjon meg bennünk. Sokkal inkább azok a novellák,
amelyben elénk tárul Mikszáth Kálmán rendkívüli tehetsége, páratlan bája,
megértő közvetlensége.
Hegedűs
Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése