Katonás léptek a hólepte tájon

Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf századosok nem teketóriáztak. Amikor 1919. január 28-án a Magyarnándorba visszavont katonai alakulathoz megérkezett a balassagyarmati vasutasok küldöttsége, azonnal kidolgozták a haditervet a cseh megszálló csapatok kiűzésére. Másnap aztán fel is szabadult a város. E tetteknek állít emléket az a hagyományőrző túra, amely évről-évre megteszi a honvédek által kilencvennyolc esztendeje kitaposott utat a két település között.

Bár annak idején a Balassagyarmat felmentésére induló katonák az országúton tették meg a mintegy tizenöt kilométeres szakaszt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által immár hetedik alkalommal megszervezett kitartó menetelés résztvevői kissé kacskaringósabb megoldást választottak, hogy célállomásukhoz érkezzenek.

Első lépésként vasárnap kora reggel a város vasútállomásán gyülekeztek, ahol főhajtással adóztak a harcokban elesett két vasutas, Rózsa András és Petrovics József emléktáblájánál, majd felkerekedtek és elbuszoztak a magyarnándori vasútállomásra. Itt délelőtt tíz óra tájban rövid csapatszemlét, illetve az állomásépület falán felállított emléktábla megkoszorúzását követően vágtak neki a hosszú gyaloglásnak. Több mint százan vonultak a hólepte tájon, a bakancsok által kitaposott szűk ösvényeken, hogy  néhány pihenő közbeiktatásával már a késő délutáni lemenő nap sugarainál pillantsák meg Balassagyarmat első külvárosi házait. Innen már csak néhány perc kérdése volt a másfél esztendővel ezelőtt, az első világháború századik évfordulója alkalmából gyönyörűen kitisztított és megszépített hősi temető elérése. Itt nem csupán a korabeli vérzivatarban elesett, illetve a gyarmati hadikórházban sérüléseikbe belehalt katonák nyugszanak, hanem ide temették az 1919. január 29-i ütközetek egyenruhás áldozatait is, magyarokat, cseheket egyaránt.

A túrázók csoportját a Tormay Cecile Irodalmi és Történeti Társaság tagjai rövid műsorral köszöntötték, majd Gere József vasúttörténeti kutató, a „csehkiverés” avatott szakértője arról beszélt, miért éppen a vasutasok voltak az, aki közel száz évvel ezelőtt a jó ügy mellé álltak. Megemlítette, hogy az 1867-es Kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchiában bámulatos iramban indult fejlődének a vasút, egymás után épültek meg a vonalszakaszok, indult meg a közlekedés a sínpárokon, és rövid időn belül a legtávolabbi pontokra is bepöfögtek a gőzmozdonyok vontatta szerelvények. Ezzel párhuzamosan pedig nem csupán százezres nagyságúra bővült az immár a MÁV állami szolgálatába került vasutasok száma, hanem a társadalmi rangjuk és szerepük is emelkedett, a szociáldemokrácia helyi vezetői szintén a Balassagyarmaton dolgozó mozdonyvezetők, kalauzok, forgalmisták közül kerültek ki, mint Schuch István, aki január 27-én a nevezetes egyezséget megkötötte Pongrácz György vármegyei főjegyzővel a légionáriusok kiűzésére. Gere József hozzátette, igazi hazafiak voltak mindazok, akik a „szárnyaskerék katonáiként” fegyvert fogtak, vérüket adták, és életüket áldozták, hogy ezt parányi földet megmentsék a magyar honnak.

A résztvevők a nap befejező felvonásaként tiszteletüket tették a városháza falán található Civitas Fortissima emléktáblánál. Dobrocsi Lénárd, a túra főszervezője elmondta, roppant módon örülnek annak, hogy esztendőről-esztendőre ilyen népszerűségnek örvend a megmozdulásuk, és nemzetünk távolabbi vidékéről is érkeznek zarándokok, eljuttatva A Legbátrabb Város jó hírét száz és száz kilométerekre.

Hegedűs Henrik