2015. november 1., vasárnap

Rímekbe szedett személyes emlékek



Szűk körben, érdeklődő irodalombarátok karéjában rendezték meg pénteken este a hatvanötödik születésnapját ünneplő ipolysági Csáky Károly verseskötetének bemutatóját Nagyorosziban, a Nyitott Műhely Galériában.

A házigazda Krasznai (Karaffa) Gyula bevezetőként az alkotót méltatta, kiemelve, a felvidéki tudós férfiú rendkívül szerteágazó tevékenységet végez, tanári szakmája mellett helytörténettel, szakrális emlékek néprajzi kutatásával foglalkozik, és szívesen önti a gondolatait verses formába. Csáky Károlynak összesen eddig ötvenöt kötete jelent meg, ebből ez az ötödik, amely költeményeket tartalmaz. Hozzátette, alig száradt meg a festék a mostani könyvön, hiszen szó szerint éppen akkor hozták ki a nyomdából a kiadványokat. A „Lélekrezdülések” cím is jól érzékelteti azokat az érzéseket, amelyek az írásra ösztökélték a szerzőt, aki sallangmentesen rajzolja meg nagyon szépen, tisztán megformázott képeit, nem hajlik meg a gerince, ragaszkodik az elveihez mind az életben, mind költészetében, mélyen hívő ember, fontos számára az egyenesség, a tisztesség. 

Csáky Károly röviden felelevenítette az előző köteteit, majd arról szólt, milyen benyomások, milyen motivációk vezették a versíráshoz. Családi tragédiák és örömök ihlették a toll megragadására, fia, majd felesége halála, illetve unokái megszületése. Három verset is felolvasott, amelyben a gyerekek világra jötte feletti örömét rendezte rímes sorokba.
A beszélgetés további részében szó esett még a Börzsönyi Helikon folyóiratról, amelynek a szerző rendszeres munkatársa, Hont megyéről, mint szülőföldről és a szellemi hátteret teremtő közegről, illetve az Ipoly-mente néprajzi-szakrális értékeinek feltérképezéséről, amely nem fejeződött be, de egyelőre nincs forrás és kiadó, amelynek jóvoltából megjelenhetne az újabb kiadvány. 
(hegedűs-sztranyovszky)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése