2015. november 2., hétfő

Anno (1) - Szabó Lőrinc esete a szobortolvajokkal



Mindenki viccnek hitte. Még maga, a gyarmati rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Fürjes Béla alezredes is eleinte tréfának vélte: ellopták Szabó Lőrinc szobát a Palóc ligetből. Pedig a sors fura szeszélye folytán éppen április elsején felfedezett eset nem a Lúdas Matyiba való.

Gyarmaton az utóbbi időben ismét elterjedt szokás a szoborrongálás. A talapzatokra rótt irkafirkák – enyhe s erősebb jelzők bizonyos személyek felmenő családtagjaira – mindennaposak. Szabó Lőrinc Palóc ligetben álló alkotását különösen kedvelték a vandálok. A legenyhébb ellene elkövetett gaztett: cigarettacsikket tettek a „szájába”. Borsos Miklós bronzból készült műremeke ezek ellenére kiállta az idők próbáját. Mindezidáig.

Az önkormányzat egyik közterület-felügyelője lett figyelmes arra, hogy valami hiányzik a Szabó Lőrinc szobron. Nevetve mesélte ismerőseinek felfedezését, mert ilyen csodát bizony még nem látott.
Jelentette is „főnökeinek” a szobor eltűnését. Természetesen lapunk munkatársai is tudomást szereztek róla, majd személyesen meg is győződtek a „hiányról”. Másnap reggel annak rendje és módja szerint érdeklődtünk a rendőrségen, történt-e feljelentés. Fürjes Béla alezredes, bűnügyi osztályvezető elképedt: ne tréfálkozzunk már vele, ő nem tud semmiről!
Alig néhány óra múlva újból megkerestük. Akkor is hiába. Ő maga is őszintén elcsodálkozott. Ha valóban eltűnt, miért nem jelentette senki? Akár telefonon is odaszólhattak volna, s máris indulnak a nyomozók. 

Végül késő délutánra megérkezett a feljelentés. Írd és mondd, mindezt két rövidke sorban tette meg az önkormányzat. Persze a rend őrei nem haboztak, azonnal nyomozásba kezdtek. A helyszínelők érdekes nyomokra bukkantak. A talapzat tetején lévő törmelék bizony erősen rozsdásodott. Tehát a lopás legalább egy héttel korábban történt! Miképpen szerelték le a mintegy fékmázsás bronz tákolmányt? Nemes egyszerűséggel ledöntötték! Persze többen lehettek, mivel eléggé feltűnő lett volna ölben kicsempészni a parkból a nehezen megszerzett zsákmányt.
A rendőrök nem sok reményt fűznek a szobor megtalálásához. Fürjes Béla szerint könnyen meglehet, már valamelyik nemesfém-olvasztóban várja további sorsát. A mintegy milliós eszmei értékű műalkotás valószínűleg néhány sör áráért cserélt gazdát.
Ezek után bizonyára sokakban felmerül a kérdés: vajon Gyarmaton az emberek ennyire vakon közlekednek?Fel sem tűnik, hogy elloptak egy köztéri alkotást? Az önkormányzat pedig talán valami jótékony szellemre várt, aki visszahozza nekik a szobrot, ezért haboztak annyit a városvezetők a feljelentéssel? Ennyire kis ügynek tartották a szobor eltűnését?
Egy biztos: Szabó Lőrinc szobra nélkül elképzelhetetlen a Palóc liget. Az önkormányzatnál már most kezdhetik gyűjtögetni a forintokat az új alkotásra. Nem lesz olcsó mulatság!
Hegedűs Henrik
(Megjelent 1997. április 11-én, a Gyarmati Újságban)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése