Már csak két forduló maradt hátra az NB I/B Keleti
csoportjának bajnoki küzdelmeiből, de még éles harc zajlik a kiesés elkerüléséért.
E küzdelemben a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a balassagyarmati
férfiak, mivel a legutóbbi fordulóban győztes Törökszentmiklós megelőzte őket,
így a tizenkettedik helyre süllyedtek, ami viszont már azt jelentené, hogy
búcsúzniuk kellene a másodosztálytól. Ám ha rátekintünk a tabellára, láthatjuk,
hogy mivel nagyon tömör az alsóház mezőnye, így akár már most komoly esély
kínálkozhat az Ipoly-partiak számára, hogy ne csupán egy pozíciót ugorhassanak
előre. Tihanyiék hazai pályán fogadják a közvetlenül előttük álló
nyírbátoriakat, azaz ha nyernek, a két gárda helyet cserélhet, ráadásul
amennyiben a lajosmizseiek is veszítenek Szegeden – ami papírforma – még
előbbre juthatnak. A tét tehát nem kicsi.
-
Játékosaim és én magam is tökéletesen átérezzük a
mérkőzés jelentőségét, egyben a mi felelősségünket, ennek a jegyében készültünk
egész héten – mondotta Győrffy Sándor, a Kábel SE vezetőedzője. – Még mindig
fölöttünk lóg Damoklész kardja, de remélem, már szombat este fél nyolc tájban
kikerülhetünk alóla. Ehhez arra a fegyelmezett kézilabdára lesz szükség, mint
amit a szegediek ellen nyújtottak a fiúk. A PLER pénteken játszotta esedékes
bajnokiját, vagyis a legjobb kilátások szerint Mikita és Vízler játékára
egyaránt számíthatunk. Ez azért is lényeges, mert mindkét kettős
játékengedélyes erősségünk nagyon jó formát mutatott legutóbb, és remélem
pihenten érkezve hozzánk, most is bizonyítják tehetségüket. Két hete nem
játszottunk, azaz nagy a meccséhség is a srácokban, bízom benne, ez kedvezően hat
a teljesítményükre. Nagyon sok nézőre számítok, remek hangulatra, ami
hozzásegíthet bennünket a rendkívül fontos két pont megszerzéséhez.
A Balassagyarmati Kábel SE szakosztályvezetésének
tájékoztatása szerint a Nyírbátor elleni szombati, 18 órakor kezdődő mérkőzést ingyen tekinthetik
meg a szurkolók, és várhatóan telt ház előtt játszhatnak a kedvencek.
A készülő keret: Síró, Djukanovics (kapusok), Albert-Tóth,
Szabó A., Dóczi, Szabó T., Kajdy, Vízler, Tokai, Bán, Duzsi, Mikita, Bécsi,
Tihanyi (mezőnyjátékosok).
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése