Nyelvészkedés a „Gyarmati retúron”

Gyarmati retúr címen indított beszélgetős est-sorozatot a közelmúltban a Gyarmati Televízió. Ennek során olyan személyiségek kerülnek reflektorfénybe, akik rengeteg szállal kötődnek a városhoz, mégis, pályafutásuk, munkájuk messzi tájakra szólította őket, de most, egy terefere erejéig visszatérnek.

A Helytörténeti Gyűjtemény épületében a sorozat keddi vendége, egyben dr. Nagy Csilla irodalomtörténész-riporter partnere dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, a Miskolci Egyetem adjunktusa volt, akit családja is elkísért a rendezvényre.

A szakemberről megtudtuk, hogy őrségi gyökerekkel rendelkezik, és kisgyermek korában költöztek Nógrádba, közelebbről Szalmatercsre. Balassagyarmattal először gimnazista korában került kapcsolatba: zenei pályára készült, jól zongorázott, így esett a választása a Szántó Kovács János Szakközépiskolára (a mai Szent-Györgyi elődjére), ahol azonban hamar egészen más irányba fordult az érdeklődése. Ez elsősorban magyartanárának, mentorának, Holecz Imrénének köszönhető, aki felismerte a tehetségét. A későbbi pályaorientációt is ez az indíttatás befolyásolta, amikor a Miskolci Egyetem magyar szakára jelentkezett. Itt először az irodalomtudomány érdekelte, de nemsokára a nyelvészetre tért át, aminek volt kellő alapja is, hiszen korábban, diákkorában írt már tudományos dolgozatot az anyanyelvi önéletrajz témájában. Ahogy fogalmazott, felettébb érdekelte, miként fordulhat elő, hogy egymástól három – négyszáz kilométerre elterülő tájegységeken ennyire eltérő nyelvjárásban beszélnek az emberek. 

Ebben a nyelvjárástanban aztán a későbbiekben, a doktori „iskolán”, majd már egyetemi oktatóként egyre jobban elmélyedt, és szomorúan észlelte a tájnyelvek agóniáját, a kiveszőben lévő sajátos helyi beszédstílust, az érdekes hangzó szavak számának csökkenését a mindennapok társalgásában. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyfajta szakmai kíváncsiságtól vezéreltetve kezdte el keresni a palóc nyelvjárás gyökereit. Tizenhetedik századi okleveleket böngészett a levéltárakban, boszorkányperek és egyéb, korabeli tárgyalások jegyzőkönyveit kutatta, az írásos dokumentumokból feltárva próbálta megállapítani, miként is beszéltek távoli elődeink.

A beszélgetés során szó esett a magyar helyesírás nemrégiben módosított szabályairól, amiről a nyelvész úgy vélekedik, nem változtatnak lényegesen a korábbi alakokon, csak néhány esetben, így például az észszerű szó használatánál, elsősorban egyfajta útmutatást, segítséget, „mankót” adnak a köznyelvet használó embernek, hiszen mindig a beszélő szabályozza a formát, és sok helyen ma is a „suk-sükölés” teljesen természetesnek hangzik. Aki eddig is tudott helyesen írni, ezután sem lesz gondja. Inkább azért történtek a módosítások, hogy a modern, idegenül hangzó szakszavakat beépítsék a helyesírásba, és magyarosabban hangzó megfelelőt találjanak nekik. Az e-mail-ből így lehet akár „villámposta”.

A terefere további részében dr. Gréczi-Zsoldos Enikő beszélt még jelenlegi lakóhelye, Salgótarján és Balassagyarmat kulturális különbözőségeiről és hasonlóságairól, társadalmi szerepvállalásairól, illetve egy mostanában megszületett kötetről, amelyben Andor Csabával közösen tárták fel Madách Imre teljes levelezését, törekedve arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos írásmódot és szóhasználatot eredeti formájában hagyják meg.

H.H.