Amikor az internetes közösségi oldal jótékony kommunikációs
hatásának köszönhetően pár perccel a mérkőzés lefújása után már értesültem a
Kábel SE kézilabdázóinak törökszentmiklósi győzelméről, rögvest egy másik
sportágból vett hasonlat jutott eszembe. Annak a birkózónak a tipikus esete,
aki a saját súlycsoportjában lévő ellenfeleit viszonylag simán, különösebb
megrázkódtatás nélkül veri, de ha egy kategóriával feljebb lévő, nehezebb
riválissal szembesül, már nem képes a korszakalkotó bravúrra.
Valahogy ebben a cipőben járnak mostanában az Ipoly-parti
kék-fehérek. Ráadásul a sorsolás szeszélye is mostoha kényszer-mosollyal
fintorog rájuk. Azok a bizonyos magasabb szintet képviselő vetélytársak ősszel
rendre hozzájuk látogatnak, míg idegenben akadnak össze a maguk nívóját
képviselőkkel. Elég, ha csak arra utalok, hogy a füzesabonyi és a
törökszentmiklósi diadalok mellett ugyebár ott tarkállik nem éppen kellemes ízű
termésével a Nyíregyházától és az Algyőtől elszenvedett vereség. Ráadásul éppen
ez az: a több száz kilométeres túrákra csak a legvérmesebb szurkolók utaznak
el, legutóbb is talán tucatnyian drukkoltak az Alföldön a nógrádi kedvenceknek,
és a rajongótábor nagy többsége, a Balassagyarmaton fergeteges hangulatot
teremtő „százfejű” publikum bizony még nem örvendhetett kirobbanó sikernek.
De ami késik, nem múlik. A szakemberek, a kézilabdához értő
figurák, mindenfajta elfogultságtól mentesen azt hangoztatják, benne lehet a
társaságban a bravúr. Csak várni kell rá. No nem biztos, hogy olyan sokat.
Igaz, a következő gárda, amely Szabó Andrásékhoz látogat felettébb kemény
falatnak tűnik. Zöld-fehérbe bújtatott fővárosi fickók jönnek, a csoport élvonalából,
és azért az FTC a másodosztályban sem „Fradika”.
Persze, a kézilabdában minden megtörténhet, elsülhet akár a
kapanyél is…
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése