2015. október 6., kedd

„Nógrádot is érinti a nemzeti földvagyon kiárusítása”



A 22-es út pusztaberki elágazásában tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei szervezete nevében Borenszki Ervin és Szabó Péter. A politikusok szerint szűkebb pátriánkat is nagymértékben érinti, hogy a kormányzat kiárusítja a nemzeti földvagyont.

Borenszki Ervin a megyei közgyűlés tagja a szokatlan helyszínválasztással kapcsolatban kifejtette, hogy itt, Érsekvadkert határában is van több száz hektár termőföld, és még Nógrádban további több ezer, amelyeknek jövőbeni sorsa a jelenlegi bérlők előtt nem ismert. A gazdáknak szántaniuk, vetniük kellene már, de ha nem tudni, hogy a beérett termést majd a következő esztendőben ki arathatja le, minden bizonytalanná válik és bele se mernek fogni. Ráadásul ebben az esetben az érsekvadkerti központú bérlő gazdasági társaság a törvényi szabályozás szerint nem is licitálhat az adott területre, ezek szerint nincs is értelme egyáltalán bármiféle munkába belekezdeni. Azzal, hogy a mostani bérlők elesnek a földterületek megművelésének további lehetőségétől, a teljes megyét tekintve több száz munkahely kerülhet veszélybe az agráriumban.

Az ellenzéki politikusok hozzátették, a kormány június elején szellőztette meg az állami tulajdonban lévő szántóföldek, gyümölcsösök és halastavak jó részének, összesen mintegy 380 ezer hektárnak az eladását, szeptemberben már a részletek is kiszivárogtak,  december végéig pedig végrehajtják az értékesítéseket. A három hektárnál kisebb földrészletek árverezése pedig elsősorban a tőkeerősebb licitálóknak kedvez, és hiába van másnak elővásárlási joga, ha úgy feltornázzák az árat, hogy a kispénzű gazdálkodó képtelen kifizetni. Ez nem új módi – egészítette ki Szabó Péter -, régebben, a rendszerváltást követő kárpótlások idején ilyen licitekkel lett sok nógrádi falu földje messzi tájakon élő ügyvédek tulajdona.
Borenszki Ervin végezetül kijelentette: nem elég, ha csak a szocialisták emelik fel szavukat ebben az ügyben, hiszen a „földrablás” nem csak a gazdák, hanem minden egyes magyar ember kifosztása, köztük azoké is, akik még meg sem születtek. Még nem késő visszavonni ezt az „őrült” tervet, de ehhez szélesebb körű társadalmi összefogás szükséges. 
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése