2015. október 12., hétfő

Mikszáth és vendége



Kálmán-nap apropóján találkoztak szombaton a Nagy Palóc nevét viselő társaság tagjai, és az író tisztelői Horpácson, a Mikszáth-kúria kertjében. Nógrád megye hírneves személyiségének ülő szobra mellett azonban nem csak a Szent Péter esernyője szerzője előtt tisztelgett az utókor, hanem kortársára, Veres Pálnéra, a magyar nőnevelés úttörőjére is emlékeztek, akinek kettős – születésének és halálának – évfordulója is van idén.

Molnár Zoltánnak, a házigazda település polgármesterének köszöntőjét követően dr. Kovács Anna, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke először örömét fejezte, ki, hogy a szklabonyai és alsósztregovai emlékhelyeket gondozó-működtető pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma képviseletében dr. Jarábik Gabriella igazgató is eljött erre az ünnepségre, majd arról ejtett pár szót, hogy milyen jó érzés megszemlélni az egyre bővülő és gyarapodó horpácsi Mikszáth-kiállítást. Az elnök egy interjúból is idézett, amelyet Lux Terka újságíró készített a halála előtt az íróval: ebben minden, Mikszáthra oly jellemző jelző kiolvasható, játékos elme, szellemesség, bölcsesség, tréfálkozás, az „öreg körtefa” életismerete.

Ezt követően a vendégeké, a Kollár Andrásnak, a település egykori polgármesterének vezetésével érkezett vanyarciaké lett a főszerep, akik Veres Pálné élettörténetébe avatták be a jelenlévőket. Nedeliczki Teréz, a község népművelő-könyvtárosa a Veres Pálné-emlékév eseményeit sorolta, két kisdiák Mikszáth Kálmán és Veres Pálné levelezéséből olvasott részleteket – amiből kitűnik, mennyire tisztelte az író a nőnevelésre összpontosított energiákat. Gráberné Bősze Klára, a budapesti Veres Pálné Gimnázium nyugalmazott tanára pedig a híres előd teljes életútját elevenítette fel az ifjúkori indíttatásoktól kezdve addig a harcig, amíg sikerült elérnie, hogy Magyarországon a lányok is érettségizhessenek és egyetemi diplomát szerezhessenek.
A Mikszáth-Veres Pálné közös ünnepség a Nagy Palóc szobrának megkoszorúzásával zárult.
H.H.-Sz.B.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése