Ülünk a lassan alkonyodó erdőszél
fái alatt, mögöttünk alig három lépésre apró erecske fecseg a fák gyökereivel.
Csicsörkék, csuszkák, csízek, rigók és pintyek füttyögnek, sisegnek,
csattognak, csivitelnek körülöttünk. Távolabb egy fácánkakas riadozik
kakatolva. Odébb, jó néhány méterre áll Túri Tamás, a vadász, bal karja
hajlatában a puskacső. Figyel, feszülten figyel, ahogy mi is. A madárhangok
kavalkádjában kell meghallanunk a korrogást és pisszegést, a nászrepülő szalonka
jellegzetes hangját. Hiszen szalonkalesre jöttünk ki ide. Hosszan beszélgettünk
Tamással délután vadászatról, vadászetikáról, vadászélményekről, majd jött az
ötlet: „Gyerünk ki este szalonkalesre!”
- Egy mesterszakács fia miért nem
a fakanalat választotta, miért inkább a puskacsövet?
- A családom igazi vendéglátós família. A nagyapám is,
apám is szakács volt, a nagybátyám pedig cukrász. Ők az Alföldön nőttek föl,
ugyanis nagyapám ott szakácskodott a Montágh grófi családnál. A nagybátyám,
apám legidősebb bátyja együtt gyerekeskedett Montágh Andrással. Ők gyerekkoruk
óta foglyásztak, hajtottak. Mindig mesélt nekem erről, hogy miként történtek
ezek a vadászatok. Ő megfertőződött Montághéknál a vadászattal, én meg általa…
- Mikor is lett hivatalosan
vadász?
- 1982-ben vettek fel a
társaságba. De előtte elvégeztem az egy éves vadgazdálkodási tanfolyamot
Salgótarjánban, így akár vadőr is lehettem volna, vagy hivatásos vadász.
- Sokszor olvashatjuk,
hallhatjuk, hogy a vadász a legnagyobb vadvédő. Szóval, hogyan védi a vadat a
vadász, ha lelövi?
- A hozzá nem értő ember ezt
látja, és azt mondja: „Ti csak mentek, lőtök, aztán esztek!” Ez nem így van. A
lövésig nagyon hosszú idő telik el. Járjuk a területet és figyeljük a vadat.
Melyik beteg, melyik formátlan, rossz agancsú. Az ilyent ki kell lőni, pontosan
az állomány védelmében. Vagy a beteg állatot. Van egy parókás őzagancsom. Ez
általában heresérülésnél alakul ki a bakoknál. Ki kell lőni! Elszaporodott a
héja, vagy a dolmányos varjú. Az apróvad nagy ellenségei. Ritkítani kell. A
lövés mindig utoljára dörrenjen el. Ez a vadvédelem.
- 2012 szeptemberében kitüntetésben részesült, megkapta a
Hubertusz Kereszt arany fokozatát: „Példamutató vadászati tevékenységéért,
vadásztársai ajánlásai alapján.” Mit honoráltak ezzel?
- Valamikor csodáltam az idősebb vadászokat,
ám egy idő után rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az idős vadász.
Visszagondolva, mindig azon voltam, hogy amit én kaptam az idős kollégáktól,
valamilyen formában átadjam a fiataloknak. A vadászhagyományokat, a
vadászetikát… Mi védjük a vadat és nem gyilkoljuk. Ezeket próbáltam megértetni
a fiatalokkal is. Nem a lövés a lényeg, hanem az élmény. Amit a természettől, a
vadászattól kapsz… A lövés már csak i-re a pont. Én Széchenyi Zsigmond
mottójával értek egyet, érzek együtt: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több
erdőzúgás.”
- Mennyire érthető ez a mottó a
mai vadászok számára?
- Úgy látom, hogy a mai
fiataloknak az erdőzúgás kevés. Nekik eredmények kellenek. Az előirányzott
mennyiséget kilőni. Ehhez pedig golyó kell, sörét kell, és nem erdőzúgás.
Szomorú, hogy így van. És nem győzöm hangsúlyozni: alázat a vadászat iránt,
tisztelet a vadnak, az erdőnek.
Egyre sűrűbb a homály, a madarak
is csendesednek. Már le is mondunk arról, hogy szalonkát lássunk. De hirtelen
pördül a vadász, lendül a puska, de a zvikkben rebbenő szalonkák már el is
tűntek. Nem korrogtak, nem pisszegtek, némán levágtak a nádba, lőhetetlenül.
- Látja – töri meg Túri Tamás a
puskát, és csúsztatja zsebre a patronokat – erről beszéltem. A vadászatban nem
mindig a lövés a lényeg. Hanem az, hogy kint voltunk, leskelődtünk,
hallgatóztunk, és láttunk szalonkát is.
Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése