2015. április 9., csütörtök

Könyvtári kiállítás költészetről



Rendhagyó kiállítással kedveskedik olvasótáborának a Költészet Napja alkalmából a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár. A tárlaton az elmúlt negyedszázad április 11-ével kapcsolatos városi eseményei elevenednek meg.

Az április 7-től 13-ig látható kiállítás szervezési-rendezési hátteréről Kiss-Mohai Orsolya, az intézmény igazgatója számolt be. Elmondta, korábban azt tervezték, hogy neves művészeket hívnak el ebből az alkalomból egy verses estre, de a próbálkozásaik meghiúsultak, pontosabban a személyiségek mondák vissza a felkérést. Így esett a másik megoldásra a választás: a bejárat közelében felállított képes tablókon az elmúlt huszonöt esztendő balassagyarmati költészet napi rendezvényeiről látható összeállítás, amelyeket a városi könyvtár szervezett. A József Attiláról szóló megemlékezések mellett helyet kapott annak a hagyományos, bár az utóbbi években már elmaradt irodalmi sétának a bemutatása, amelyen a középiskolás diákok felkeresték a gyarmati emlékhelyeket, a költőket-írókat ábrázoló műalkotásokat a Palóc-ligetben, és egy-egy helyszínen felhangzottak a költemények: például Szabó Lőrinc (azóta ellopott) szobránál idézetek a Tücsökzenéből.

Az igazgató asszony elmondása szerint az elmúlt napokban nagy érdeklődés mutatkozott meg a könyvtár látogatói részéről eme kis tárlat iránt, kíváncsian keresgélték magukat is az emberek, hátha felbukkannak egy-egy korabeli fotón, mint a rendezvények résztvevői.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése