Megint egy hosszú szombat:
esemény-esemény hátán, egész napos hajtás, így aztán, mivel a Kábel-meccs csak
afféle kiruccanásnak számít a programomban, egy párhuzamosan zajló,
költészet-napi rendezvény miatt újra késve, csak a szünetben érek le a Városi
Sportcsarnokba. Pedig lenne igazán élmény, hiszen a Ferencváros vendégjátéka,
bármilyen szinten is játszik az adott sportcsapat, mindig csemegének számít,
elvégre kis hazánk legnépszerűbb klubjáról van szó.
Úgy érkezem, ahogy előzőleg
számoltam – kinn cigarettázik és beszélget, vagy üdítőt kortyolgat a szurkolói
had egy része, tehát épp „tombol” a szünet. Belépve az ajtón szemeimmel azonnal
a szemközti eredményjelzőt pásztázom: 11-15 – azaz vezet az ellenfél. Mondom
magamban, ez teljesen papírforma, mivel ugye a zöld-fehérek a harmadik helyen
tanyáznak, sőt, a második pozícióba törnek az NB I/B Keleti csoportjában, amely
az átszervezések miatt akár még feljutást is sejtettethet. Ám Kovács József
kollégám és barátom rögvest helyreigazítja gondolataimat: bizony az első félidő
java részében a gyarmatiak irányították a mérkőzést, és csak húsz perc után
kezdett felülkerekedni a Fradi. Amire ráerősít az utólagos edzői értékelés.
(Molnár Ferenc vezetőedző: „A héten nagyon jól felkészültünk a
Fradiból, két védekezési felállást is gyakoroltunk a sérülések miatt. Róluk
talán annyit, hogy a mérkőzésre hetven százalékos állapotba sikerült Szmolnik
kollégának hozni őket. A találkozó jól kezdődött, hisz rendre mi vezettünk, de
már itt is több szabályos gólunkat fújtak vissza és látszott, hogy Szabó Tamás
ellen a fejre ütés volt a taktika. A huszadik perc környékén hibáztunk először,
amikor emberelőnybe kerültünk, és nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. A
játék képe alapján nekünk kellett volna vezetni a félidőben…”)
Szünet után azt a benyomást saját
magam is rögzíthetem, hogy az FTC jobb csapat, mint a Kábel. Gyorsabban szövik
a támadásaikat, gyorsan járatják a labdát, a beállósuk, bár nem igazán
megtermett, Mezei Ricsi formátumú egyén, mégis, ritka ügyesen készíti elő a
helyet a társainak, és minden fortélyt (már-már birkózó fogásokat) bevet a
nagyobb hatás érdekében. Bizony a védekező társaságnak dupla vagy tripla
energiát kell szánnia, ha ezt a fajta kézilabdát lábbal le akarja követni. Gyors
góllal nyitnak a vendégek, a gyarmatiak meg folyamatosan keresik a fogást a
veszett fejsze nyelén. Ezekbe a zárkózási kísérletekbe pedig rendre hiba csúszik.
Albert-Tóth elhamarkodva játszik be, több eladott labda kavarja a nézőtéri
indulatokat, még szerencse, hogy Síró Zoltán jól véd, és a sánc is többször
kiválóan működik. Így a fővárosi legénység nem tud még jobban elhúzni.
(Molnár F.: „Az öltözőben nyugtattam a játékosokat, és a megbeszéltek alapján
védekezést váltva vonultunk ki a második félidőre. Kiélezett volt a csata,
minden egyes gólért vért kellett izzadnia mindkét gárdának. A Fradin látszott a
bizonytalanság, és nem értettem miért védik őket a sípmesterek ennyire. Kimaradt
hetesnél és háromgólos különbségnél visszavont találat, majd hibák, hibák… Már
nehezen tudták a játékosaim lereagálni a rossz ítéleteket és kapkodásba
vezetett a támadások befejezése.”)
Való igaz, menet közben ezt én is
tapasztalom. A játékvezetők furcsa stílusban sípolnak, de erről majd alább, egy
külön jegyzetben. A lényeg, hogy a második félidőben végig benne van a
levegőben, ha netán két gólra tudná csökkenteni hátrányát a hazai gárda, az
akár fordulópontot is jelenthetne. Ez a pillanat azonban a nagy iramú találkozó
sodrában csak nem akar eljönni. Az irányító, Szabó Tamás is rendre csak szenved
ott a vasgyúrók szorításában, ha közelebb férkőzik, máris jön az ütközés és a
visszahőkölés. És újabb eladott labdák következnek, amit kegyetlenül,
leindításokkal torol meg az ellenfél. Folyamatosan a négy és hat találat
közötti különbség állandósul, mire egy gyarmati időkérést követően 19-22-nél
ismét közelebb ér a Kábel. A védekezés Jakubecz-Széles-Piroska triója
jóvoltából különösen a középső területen erősödik fel, Pozsgai, Márkus és
társaik nem is igazán képesek ezzel mit kezdeni, hát várnak türelemmel, míg
akad egy kis rés, és ezt szinte az utolsó másodpercben besurranva lelik
meg. Így lesz a 20-22 kecsegtető reménye
helyett 19-24. Mégis, a kitartó lelkesedés és a fogvicsorgató, kőkemény
felzárkózás eredményeképpen az a „mágikusnak” ható kétgólos esély ismét
feldereng a távolban. 21-24-es állásnál Síró hetest véd, majd Bán Dávid pazar
labdával kínálja meg Maleticset középen, aki beforog, majd telibe trafálja a
kapufát… Pech! Mindez szűk hat perccel a lefújás előtt. Márkus bezzeg nem vét,
a zöld-fehérek izzadtságcseppjei nem kövérednek, Adorján mester is
megkönnyebbülten törli meg a homlokát a kispadi révületben. Három perccel a
vége előtt egy kis kakaskodás forrósítja az amúgy sem hűvös hőfokot. Széles
Zoltán, megunva talán az egész meccs alatti méltatlan szerepet, meg azt, hogy a
játékvezetők nem mérnek azonos mércével, illetve a beállós legény sem csínján
bánt a gyarmati védőkkel – hevesen vitatkozni kezd, még ültében sem fejezi be a
perlekedést. Persze ő kap két percet, a fradista srác pedig angyali
arckifejezéssel ismeri el magában, megint makulátlan maradt a jelleme.
A helyzetre, és a pályán a
sípmesterek által irányított képre jellemző, hogy a fergetegesen doboló Urbán
Ottó otthagyja hangszerét, és dühös, már-már Toldi-szerű ábrázattal kisétál a
csarnokból. Kész, vége, kész vége – 22-28 a vége. A Kábel SE ennél, ezen az estén
mindenképpen többet érdemelt.
(Molnár F.: „Ez a találkozó egy-két gólos különbségű mérkőzés volt. Úgy érzem,
pontot érdemeltünk volna, és nem hiszem, hogy ennyire védeni kell a Fradit. Habár
az első osztály lehetősége is előttük lebeg, mivel bővíteni akarják az NB I-et,
és így a másodiknak is lenne esélye. Pesten pedig erős NB I-et akarnak. Ehhez
kell a második hely! Gratulálok játékosaimnak, a szurkolóknak pedig köszönöm
ezt a fergeteges bíztatást. Hatalmasat küzdöttünk megint!”)
A jegyzőkönyv:
Balassagyarmati Kábel SE – Ferencvárosi TC 22-28 (11-15)
Balassagyarmat, Városi Sportcsarnok 250 néző, Vezette: dr. Janáky, Temesi.
Kábel SE: Djukanovics - Bécsi 2, JAKUBECZ, Szabó T. 6/1, PIROSKA 4,
ALBERT-TÓTH 6, Szabó A. 1. Csere: SIRÓ (k), TIHANYI, SZÉLES, Radjenovics, Bán,
Maletics 3.
Az FTC legjobb dobói: Grandjean 6, Pozsgai 5, Márkus 4/3.
Hétméteresek: 3/1, illetve 4/3. Kiállítások: 14 illetve 12 perc +
kizárás (Deli, a harmadik kisbüntetés után).
Az eredmény alakulása: 7. perc: 2-2, 17. perc: 6-6, 23. perc: 7-10, 27.
perc: 10-13, 38. perc: 14-19, 44. perc: 16-21, 47. perc: 19-22, 52. perc:
21-24, 58. perc: 21-26.
***
Furcsa sípmesteri felfogás
Felettébb érdekes benyomásaim vannak a szombat esti játékvezetői
teljesítményről. Nem követtek el borzasztóan hátborzongató hibákat, nem
vétettek olyat, amiért lincselhette volna őket a publikum. Csak sejtelmes,
már-már alattomos módon végig segítették a fővárosi vendégeket. Ha netán
elmaradt egy kiállítás, mert az FTC-legény rafinált módon kihúzta magát a
csávából, jött is a dörgedelem a háló mögött háborgó, egykori kábeles
játékosokból álló „grémium” részéről. Mire föl a derék játékvezető kikacsintott,
és egy véleményesnek megítélhető belemenéssel „kompenzálta” előbbi döntését. És
ez nem egyszeri alkalom volt, a fiatalnak tűnő, de nevük alapján bizonnyal
rutinos (hisz hallottam már róluk gyakran) páros a második félidőben
folyamatosan így cselekedett. Olyan benyomásom volt tehát, mintha egy
törvényszéki bíró egy jogtalannak vélt halálos ítélet feletti lelkifurdalásában
„tyúkperekkel” vigasztalódna. Azért a kettő között van némi különbség – kedves
játékvezető urak.
A sípmesteri tevékenység hátterének megvilágításában persze lehet
fejtegetésekbe bocsátkozni. Ugyebár az FTC nagy név a szakmában, és ha egy
feltörekvő egyesületről, egy tehetséges társaság előmeneteléről van szó,
bizonyosan illik előteremteni az utat számukra. Nem hiszem, hogy ezt velük, a kézilabdázókkal
előre egyeztetik a Magyar Kézilabda Szövetség különböző bizottságokban
terpeszkedő irodai aktakukacai, de a játékvezetőkkel – feltelezhetően (?) – ezt
tudatosítják. Így fordulhat elő aztán az, hogy az FTC ugyan lehet, simán
győzött volna, igaz, komoly erőfeszítésekkel Balassagyarmaton – mégis, a
játékvezetői ténykedés miatt ott köröz a kétkedés fekete madara a Városi
Sportcsarnok felett.
Meglehet, ebben az
okfejtésben nincs igazam, de az ördög sosem alszik – a Magyar Kézilabda
Szövetségben sem. Nem jó, ha ez a tendencia folytatódik, nem jó ez a sportágnak!Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése