2015. április 7., kedd

Épül a déli elkerülő út



Jó ütemben halad a Balassagyarmatot déli irányból elkerülő út első szakaszának építése. Az aszfaltcsík a Nyugati iparteleptől, a Kábelgyár elől indul és jelenleg a Homoki szőlőkhöz vezető útig tart.
 
A helyi önkormányzat rég dédelgetett vágya volt, hogy a város belterületein megnövekedett forgalmat minél inkább csillapítsák. Ennek legjobb megoldása az elkerülő utak építése. Bizonyára sokan emlékeznek rá, mekkora hercehurca, milyen hosszú előkészítő folyamat előzte meg az északi elkerülő út kiépítését, amely így is „csonkán” maradt, hiszen az eredeti elképzelések szerint a kóvári kanyartól egészen a Szent Erzsébet Idősek Otthonáig ívelt volna az Ipoly gátján illetve azzal párhuzamosan. Ezzel együtt a település általános rendezési tervében szerepelt egy déli tehermentesítő szakasz létesítése, amely a Kábelgyártól egészen a Fáy András és a Szügyi út torkolatáig (sőt, esetleg azon túl is) vezessen. Ennek kiépítését egyre inkább indokolta az a tény, hogy Balassagyarmat és Szügy között nem csak kialakult egy új ipari övezet, hanem immár terjeszkedik is, látjuk ezt most a jobb oldalon nemsokára átadandó új gyáregység példáján. Márpedig az ide alapanyagot szállító, innen a termékeket elfuvarozó kamionok kénytelen-kelletlen a város belterületén haladnak keresztül, hatalmas zajt okozva, nem mellékesen rontva az úttest állagát is.


A déli elkerülő szakasz tényleges munkálatai – a kötelező hatósági egyeztetéseket követően – nemrégiben megkezdődtek, és aki a helyszínen jár, személyesen tapasztalhatja, milyen gyorsan zajlanak. A Húsvét hétfői állapotok arról tanúskodnak, hogy a Kábelgyártól a Homoki szőlőkhöz vivő bekötőútig az aszfaltozási munka az utolsó fázisaiba jutott, ám az egykori iparvágányt átszelő kis részen akad még bőven feladat. Ha az időjárás is úgy akarja – márpedig most már valóban tavaszt jósolnak a meteorológusok – hamarosan már a lakosság is igénybe veheti Balassagyarmat legújabb útját. Ezzel összhangban pedig a Honti utcába tilos lesz a 7,5 tonnánál súlyosabb járműveknek behajtani. A közeljövőben a Nyugati Ipartelep felé haladó szakaszon – egyelőre – kátyúzást is végrehajtanak, valamint itt a 22-es főút kereszteződésének „deltáját” szintén rendbe teszik – de a második ütemben ezen a szakaszon a szélesítés is elkészül.

Aki a helyszínen jár, láthatja, hogy a másik oldalon már megkezdődött a déli elkerülő út második „lépcsőjének” előkészítése, a nyomvonal kialakítása egészen a Határőr utcáig.
H.H.

2 megjegyzés:

  1. A 22-es Kábelgyár bekötő út minden kritikán aluli. Ezt nem kátyúzni kellene mert ez tűzoltásra sem elég.

    VálaszTörlés
  2. A tájékoztatás szerint most kátyúzás lesz, aztán ha épül a második szakasz a Határőr utcáig, ezzel párhuzamosan a szélesítés, gondolom a bekötőút újraaszfaltozásával egyetemben.

    VálaszTörlés