2015. április 26., vasárnap

Kecsesen sikló hajómodellek



Különleges vízi járművek suhantak, cikáztak a bánki tó enyhén fodrozódó vizén. A hajómodellezés szerelmesei adtak egymásnak évadnyitó randevút, a Csepel-Versitz Kupa keretében.

A szombati csodálatos napsütésben a színpad felé vezető kis út mentén gyülekeztek a részvevők. Buzgón nyomogatták a távirányító karjait, mozgatták a vízen a hullámok szorításában előre törő hajókat. Egy-egy akadály közt lavírozva óvatosan közelítették meg a következő bóját, s bizony a modellezőknek szükségük volt éles szemeikre, hogy pontosan megleljék, melyik is a legjárhatóbb út.

Közben nézelődtünk a parton is, mert akadt bőven látnivaló. Két férfi egy hatalmas csatahajó fölött állva beszélgetett, s rögvest meg is szólítottuk őket, érdeklődve a szakmai titkokról. A magyar válogatott tagja, a szegedi Hűvös Ferenc büszkén mutatta be nekünk féltett kincsét, az orosz hadiflotta egyik hadihajójának pontos mását, amely bizony több mint tíz kilót nyom. Ezt aztán bizony nehezebb irányítani a vízen, mint egy kisebb csónakot. Megtudhattuk, hogy itt egy háromszög alakú pályát kell teljesíteniük a versenyzőknek, és hét perces limitidő alatt kell visszaérkezniük a „kikötőbe”. Nem csupán az a feladat, hogy az akadályok között érintés nélkül „átevickéljenek”, hanem a behajózáskor, a dokkba érve is hajszálpontosan kell bejutniuk. Amit viszont – hallottunk egy újabb szakmai észrevételt – nehezít, hogy a szél déli-délkeleti irányból fúj, a hullámok az itteni part felé törnek, és jobban dobálják a modelleket. A „cikázásra” összesen száz pont adható, s ugyanennyi maximális számmal díjazzák a külalakot, a megmunkálás színvonalát, hogy a jó gazda mennyit is törődik „jószágával”.

Miközben arról csevegtünk, hogy ma már alig látni kiállított egykori hadihajót a különböző európai kikötőkben (a híres-nevezetes Auróra az egyik kivétel, de ő sem eredeti formájában), Hűvös Ferenc elmondta, a hajómodellezők számára az a jó, ha minél kisebb egy tó, ahol „szaladgálhatnak” a távirányítású járművek. Bánk e tekintetben ideális helyszín, nem véletlen tehát, hogy a közeljövőben itt rendezik – nyár elején – a hajómodellezők világbajnokságát. Ráadásul abban a tekintetben is egyedülálló helyszín az üdülőfalu, mert a tó közvetlen közelében vannak a szálláshelyek, nem kell hosszú kilométereket megtenni, míg a versenyközpontba érnek. S hogy kik a legjobbak ebben a szakmában? Nem meglepő: németek, kínaiak, oroszok.

Búcsúzásképpen még elrévedeztünk néhány, éppen „behajózásra” váró modell között, láttuk a Helka nevű gőzöst, néhány motorcsónakot, helikopter-leszállóval ellátott modern csatacirkálót, és jó néhány különlegességet. A vízen pedig eközben éppen lerobbant egy hajó – ilyen is megesik.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Kép: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése