2015. április 20., hétfő

„Orbánnak mennie kell…”



Kormányellenes tüntetést szervezett vasárnap a balassagyarmati Civitas Fortissima térre a Demokratikus Koalíció nyugat-nógrádi szervezete, amelyhez a Magyar Szocialista Párt is csatlakozott.

A Civitas Fortissima szobor előtt felállított mikrofonoknál a közel félszáz fős aktivista tábornak előbb Szedlák Sándor, a DK nógrádi 2-es választókörzeti elnöke, városi önkormányzati képviselő szónokolt. Rögtön azokkal a szavakkal indította: „Orbánnak mennie kell…”, majd kijelentését több indokkal támasztotta alá, miért kellene a miniszterelnöknek távoznia posztjáról. A politikus megemlítette a közelmúltban, a médiában egyre nagyobb hangot kapott „korrupciós fejleményeket”, a Questor-botrány hatásait, kiemelve, hogy ezek szerint a „kisemberek ellen minden bűnt el lehet követni”. Hozzátette, szűkebb pátriánkban is akadnak gyanús momentumok, vannak mendemondák hollókői és szécsényi, meg Balassagyarmat környéki „mutyikról”, amelyekre egyelőre nincsenek konkrét bizonyítékok, ám amint bebizonyosodnak, és ténnyé válnak, bátran a közvélemény elé lehet tárni a visszaéléseket, addig azonban csínján kell bánni a kijelentésekkel.

Miközben egy ősz hajú férfiú folyamatosan szitkozódó bekiabálásokkal illette a demonstráció szervezőit, Lombos István, az MSZP balassagyarmati szervezetének elnöke is kifejtette álláspontját. Elmondta, a demokrácia kerül azzal veszélybe, ahogy a kormányzat bánik például az egészségüggyel, a szociális ellátással, az iskolákkal, a földtulajdonosokkal, a trafikosokkal, a fiatalokkal, majd hozzáfűzte, jelzésértékű, hogy csak a kormány vette ki időben a pénzét a Questor-ból. A Fidesz pedig képtelen a nemzet képviseletére. Végül kijelentette: nem szabad tovább várni, nem szabad tovább tűrni, nem késlekedhet a nép, mert aki fél, az a háttérben marad, a jövő a bátraké.  
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése