2015. április 26., vasárnap

Palóc ízek Érsekvadkertről



Két, helyi sajátosságokat gyártó üzemben is látogatást tehettek pénteken a sajtó képviselői Érsekvadkerten. A nagygöncöt és a palóc linzert szorgos kezek formálják „étkezéskész” állapotra.

A bejárás előtt röviden tájékoztatást kaphattunk arról, miként is jutottak el a folyamatok a megvalósításig. Percsinané Urbán Piroskától, a Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezet elnökétől megtudhattuk, hogy a nagygönc, vagy más néven töltött burgonyagombóc egy speciális érsekvadkerti krumpliétel, amelyet kifejezetten csak ezen a településen készítenek. Ezért is tartották nagyon fontosnak, hogy a község kedvenc eledelével, amely sokfajta ízesítésben tálalható, „finnyásabb”, avagy „bőségre vágyó” gyomor számára egyaránt, megismertethessék a nagyvilággal. Megalakították hát a szövetkezetet, beadták a pályázatukat és sikerrel jártak: kevés híján ötvenmillió forintot nyertek el, és létrehozták a nagygöncöt gyártó üzemet. Nagyon fontosnak tartották, hogy helybelieket alkalmazzanak, hiszen kik mások ismerhetik legjobban a tökéletes nagygönc előállításának szakértő műveleteit, mint maguk a vadkerti asszonyok. Ugyancsak lényeges szerepet játszott, hogy hátrányos helyzetű embereket emeljenek vissza a munka világába, így toborzódott az a tizenegy ember, akik egy háromszáz órás tanfolyam elvégzését követően az üzembe kerültek. Természetesen arról sem feledkeztek meg, hogy a terméket minél szélesebb piacra „dobják”, és már megállapodtak egy bolthálózattal, amelynek segítségével népszerűsíthetik a nagygöncöt.

Hasonló folyamatokat emlegetett a palóc linzert gyártó Nógrádi Korona Szociális Szövetkezet két vezetője, Pálmai Róbert és Percsina Norbert, azzal a különbséggel, hogy e különleges édesség készítésével hagyományt szeretnének teremteni. Ugyanazt a pályáztatási rendszert járták végig, mint a „nagygöncös” szövetkezet, ők is közel ötvenmilliót kaptak az üzem létesítésére, s hasonlóképpen vállalták hátrányos helyzetű helyi személyek foglalkoztatását, akiket a program idén októberben történő lejártát követően további tizenhárom hónapon keresztül kell alkalmazniuk.
A bejáráson részt vett Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Barna János, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke is. Mindketten hangoztatták, a szociális szövetkezetek kiválóan alkalmasak arra Magyarországon, hogy a foglalkoztatottsági helyzetkép javításában a kistelepüléseken, kis létszámú munkaerőt alkalmazva közreműködjenek. Kiemelték, a nagygönc esetében a helyi sajátosságú termék népszerűsítése a cél, míg a palóc linzer esetében a hagyományteremtő szándék a fontos. Ráadásul, ha beválnak az elképzelések, és kelendőek lesznek a piacon az érsekvadkerti készítmények, akkor az üzemek további bővítése, ezzel együtt pedig újabb munkahelyek létesítése érhető el.
A házigazdák a szóbeli tájékoztatót követően elkalauzolták a vendégeket a két üzembe, ahol személyesen is megtekinthették a nagygönc és a palóc linzer gyártási folyamatait.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése