„Életformája volt a tanítás”

Diákjai orgánuma és megjelenése alapján hasonlították a színészóriás Jean Gabin-hez, cigarettázó szenvedélye miatt pedig Maigret becenévvel is illették. Cseh Béla, a Balassi Bálint Gimnázium francia-latin szakos tanára koholt vádak alapján éveket töltött börtönben, és kiszabadulását követően haláláig visszatért szeretett tanítványai közé. Lánya, Horváth Lászlóné, Cseh Margit emlékezett rá a közelmúltban, a Helytörténeti Gyűjteményben.

A tartalmas előadás alatt diaképeken vetítődtek elő a pedagógusi életút kockái. A hallgatóság – köztük egykori tanítványok és kollégák, mint dr. Halász Zsolt, a megyei bíróság korábbi elnöke, Schummer István tervező, Rozmán Vilmos tanár és felesége – néha morajlással jelezte, ha a felvételeken ismerős arcokat pillantott meg.

Cseh Margit felidézte édesapja fiatalkorát, az egyetemi éveket Debrecenben (amelyet akkor még gróf Tisza Istvánról neveztek el), a ceglédi pályakezdést, majd azt a történetet, miként került Balassagyarmatra. Egy tanár kérte 1938-ban Gyarmatról áthelyezését Ceglédre, és mintegy „cserébe” jött Cseh Béla az Ipoly partjára, a Balassi Bálint Gimnáziumba. Itt hamar sikerült a beilleszkedés, köszönhetően a közegnek, a tanári kar toleranciájának, és némiképp a labdarúgás iránti elkötelezettségének, hiszen hamar rábízták a gimnázium focicsapatát. A református egyházközség presbitériumában szintén közéleti szereplést vállalt.

A második világháborút követően, a kommunisták hatalomátvételét követően azonban fekete évek jöttek a tanár és családja életében. 1949 márciusában megbuktatott egy hatodikos diákot, aki bosszúból feljelentette a hatóságoknál. A három terhelő vallomás, ami alapján hamis vádakkal elítélték, szinte teljesen egybecsengett: látták, amint egy ismeretlen férfinak azt ecseteli, nem tart sokáig ez a kommunista rémuralom, amikor pedig egy iskolai gyűlésen a rendszert méltatták, ő „elhúzta a száját, és látványosan kivonult a teremből”. Nem is védekezhetett, nem hozhatott fel semmit a mentségére: két év tíz hónapot kapott és megjárta Budapest, Szeged és Márianosztra celláit. Ez alatt a családfő hiányában szerettei nélkülöztek, de köszönhetően a derék gyarmati polgároknak, szomszédoknak, barátoknak, mindig volt ennivaló a három, serdülőfélben lévő gyermek és az anya asztalán.

Cseh Bélának 1952 elején jött el a szabadulás pillanata, de mivel eltiltották a tanítástól, egy ideig más munkából élt. Könyvelői tanfolyamot végzett, dolgozott a vágóhídon, az ingatlankezelőknél, mígnem 1957. január elsejével visszatérhetett a katedrára, és még nyugállományba kerülését követően is elment órákat tartani. 1977-ben, súlyos betegségben hunyt el.

Cseh Margit felolvasott néhány visszaemlékezést, hogy idézték fel édesapja alakját az egykori tanártársak és diákok. Annak idején a gimnáziumban ő kapott felkérést az órarend összeállítására, és ő mindig türelmesen viszonyult a kollégái kéréséhez: volt, aki reggel nem szeretett tanítani, mások éppen az első és második tanórára kérték magukat. De sikerült mindent áthidalni. Sokszor vállalt térítésmentesen korrepetálásokat és felzárkóztatásokat, ezeket meg is hálálták a „nebulók”, egyikük még Svájcba is meghívta Cseh tanár urat.

Szerette az életet is: szájából sohasem hiányozhatott az elmaradhatatlan cigaretta, és a „hasát” is felettébb kedvelte. Ahogy egyszer mondta: „Én a kolbászt szeretem, attól sosem leszek másnapos. A bort is szeretem, ezt meg nem kell a fogaim közül kipiszkálni.” Kovács Ferenc kollégája szerint „lezser eleganciával” tanított, míg Rozmán Vilmos a vasárnap délelőttönkénti, éttermi BÖBE (Balassagyarmati Öregbarátok Egylete) ülésekre emlékezett szívesen, amelyek felettébb vidám anekdotázásokkal teltek. Pedagógusi munkáját azonban az a méltatás foglalta össze leghívebben, amely úgy fogalmazott: „életformája volt a tanítás”.

Hegedűs Henrik