2015. június 15., hétfő

Színek kavalkádja a Diákjuniálison



Sárga-zöld-kék-piros. Vidám, nyári színek a belvárosban. Kurjongatás, éljenzés: végre vége a tanévnek, jöhet a szünidő. Hétfőn Balassagyarmaton, a Diákjuniálison mulatott a fiatalok serege.

Reggel nyolc óra a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ előtt. Gyülekező. A szervezők, többek között Jusztin Gizella és Jakus Juli a bejárat előtt beszélgetnek. Várják a diákokat. Először a „zöldek” jönnek. A nyírjesi székhelyű RIDENS középiskola tanulói. Egy tolókocsiban ülő lány olyan széles mosollyal tekint körbe, mintha csak a világ hét csodájából az egyiket szemlélné meg. Nemsokára megjelennek a „pirosak”, a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola fiataljai. Aztán befutnak a „sárgák”, vagyis a Balassi Bálint Gimnázium diákjai (szemre ők vannak a legtöbben), meg a „kékek” is készülődnek, ők a Szondi György Szakközépiskolából érkeztek. De hol a „Keri” és a „ Szent Imre”? Hamar érkezik a válasz: a két intézményben már múlt hét végén befejeződött a tanítás, a gyerekek javában vakációznak, kár is lett volna újra összecsődíteni őket ide. 

Indul menet. Az elején a „sárgaláz”. A balassisok valami furcsa képződményt választottak kabalának. Megint kérdezni kell: ki az az alak? Kiderül, egy mesefigura az illető, „Minyon” névre hallgat, az ifjabb korosztály körében kedvelt, a „Lolka és Bolka” és „Frakk” történetein nevelkedett idősebbek aligha ismerik. A Szondi vezérállata annál inkább kikövetkeztethető. Kis kordén húzzák a fiúk: szemlátomást a kérődzők fajtájához tartozik ez a műanyag flakonokból és még más hozzávalókból kreált emlős, leginkább bivalyra emlékeztet, de lehet, hogy csak egy tehén bikája, mindenesetre semmiképpen sem „hatökör”. A RIDENS élőlénye maga a talány. A sorban egy srác kapja a fejére: alja egy gumimatracra hasonlít, de van rajta fej, tor és potroh is, meg csápok. Aztán némi segítséggel leesik a tantusz: ő a Nyírjesi Szörny, akitől minden horgász reszket. A „szentgyörgyisek” pedig egy flakonokból álló polipot hordoznak.

Nosza, míg az alkalmi biológia órán megbirkóztunk az élőlény-felismerési feladatokkal, a felvonulás immár célba is ért, és minden csoport felért a Palóc liget nemrégiben korszerűsített szabadtéri színpadának bejáratához. Zenés kíséret illik a rendezvényhez: Pálmai Krisztián szintetizátoron, Telek Zoltán kongákon adja az alaphangot.
Medvácz Lajos polgármester lép elő. Köszönti az utódokat. Először feleleveníti a Diákjuniális kezdeteit, a hőskort, a nyolcvanas éveket, a fénykort, a kilencvenes esztendőket, és kitér a mára. Némi humort is vegyít a mondandójában: „ lehet, hogy köztetek van a jövő polgármestere, országgyűlési képviselője, netán miniszterelnöke”. Egy sárga trikós srác e szavak hallatán rögvest kidülleszti a mellét, körbetekint, és büszkén mutat magára.

A város vezetője az iskolák diákönkormányzati képviselőit hívja magához. Ez is elmaradhatatlan kellék: egyetlen napra, jelképesen átnyújtja Balassagyarmat kulcsát a fiatalságnak, amit az öt tinédzser lelkesen emel a magasba.
Következnek az esőűző táncok. A Balassi koreográfiája egyszerű, és „profik” adják elő, hiszen a fellépők között a városi látványtánc-csoport tagjai pörögnek-forognak az alkalmi színpadon. Latin zenére ropják. A Szondi inkább a vadnyugatot részesíti előnyben: „Cotton Eye Joe” szól a hangfalakból, kis amerikai „népi keringőt” varázsolnak elénk a „kékek”. A legjobb, a legtökéletesebb mutatvány, plusz az élethű jelmezek is  - egyértelműen a „zöldeké”. A nyírjesi gyerekek, kis tanári segítséggel az ősemberek világába kalauzolják vissza a nézősereget. Sámántánc, amely közben a főszereplő akkora révületbe mélyed, hogy nyomban össze is esik. Végül a „pirosak”: kissé nógatni kell a társaságot, míg aztán középre viszik a flakonpolipot, tesznek vele egy kört, és ennyi a produkció – kár. 

Az esőűző táncok után még néhány érdekes feladat vonzza a diákokat, üzenetekkel teli luftballonok szállnak a magasba, de tudjuk, a mai Diákjuniális itt, ennél a pontnál már véget ér. A gyerekek is szétszélednek, s ahogy kifelé haladunk Balassagyarmatról, itt-ott még feltűnik egy-egy sárga-kék-piros színű embercsoport.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése