2015. június 12., péntek

Felvidéki diákélmények



A határon túli magyar területek mélyebb megismerése jegyében nemrégiben felvidéki barangolást tettek az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói. A diákok névadójuk és II. Rákóczi Ferenc nyomában jártak a mai Nyugat-Szlovákia területén.

Az ötnapos túra során felejthetetlen élményekkel gazdagodtak az iskolások. Szállásuk Alsóbodokon volt, a Szent György Lovagrend tagja, Paulisz Boldizsár vendéglátásában részesültek, innen kiindulva járták be a tájakat. Gútán Európa leghosszabb teljes faszerkezetű hídján mentek át a Kis-Duna fölött a település legismertebb ékességéhez, az úszó hajómalomhoz, ahol a múzeumban megtekinthették, hogyan őröltek elődeink. Ezután a közeli Érsekújvárra vezetett útjuk, itt a vár bejárását követően Ocskay László emléktáblájánál tisztelegtek – a brigadérost a Rákóczi szabadságharc egyik legellentmondásosabb alakjaként tartja számon a történelem. 

Következő állomásuk Nyitra volt, a Zobor-hegy tövében elterülő nagyváros, amely számos nevezetességével vonzotta a diákszemeket – a gyerekek kitartó gyaloglással a hegyre is felkapaszkodtak. Nyitra környékén több magyar ajkú falu található, ezek egyike Kolon, ahol nagy örömmel fogadták a vadkerti ifjakat és kísérőiket. Trencsénben szintén sok néznivaló akadt: 1708-ban itt vívtak emlékezetes ütközetet Rákóczi hadai. Beckó romjait is megcsodálták a messzi földről érkezett tanulók, itt rajzokba formálhatták a varázslatos látványt, amit egy hirtelen jött vihar még élményszerűbbé tett. 

Pozsonyba érve nem lehetett kihagyni a Medikus kertet, Petőfi szobránál nem csak koszorút helyeztek el az érsekvadkertiek, hanem a költőtől a kedvenc versek is megszólaltak. A szlovák főváros nevezetességeiből megnézték még Kempelen Farkas házát, a Lechner Ödön tervezte szecessziós stílusú Kék templomot, A Szent Márton dóm gótikus csúcsívű koronázó templomát, a Szent Mihály kaput, a Prímási Palotát, ahol a ’48-as áprilisi törvényeket szentesítette a király, a Jó pásztor házat, és a város fölött magasodó várat. Eljutottak az egykori királyi Magyarország nyugati határára, a dévényi várhoz.

A kirándulás során fontos program volt még a bányavárosok, Körmöcbánya és Selmecbánya felkeresése. Selmec annyira elbűvölte a fiatalokat, hogy többen azt mondták, később szívesen visszatérnének ide. Az érsekvadkertiek Gimes Alapiskolájában találkoztak a magyar tagozaton tanuló társaikkal, akiket műsorral és ajándékokkal üdvözöltek, és közösen két alkotást is készítettek – az egyik Gimesen maradt, a másikat hazahozták Magyarországra.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése