Amilyen gyakran egykoron gazdát cserélt a megyénk nevét
viselő vár középkori erődítménye, oly sebesen forgott a „színpad” a Nógrádi
Várjátékok pompás forgatagában. Harcos hajdúkat vitézül küzdő lovagok és török
janicsárok követték, miközben kígyóbűvölő „háremhölgyek” szórakoztatták a
hatalmas hőségben kíváncsiskodó vendégsereget.
Bő ötperces gyaloglás, míg az emelkedőn felkapaszkodhatunk
Nógrád várába. Hol meredekebben, hol lankásabb vonalvezetésben kanyarog a
földút az emelkedőre, de a fárasztó talpalás után ebben a ragyogó nyári
napsütésben természetes kárpótlást nyújt a látkép. Lent szombati csendjét
élvezi a falu, az évszázados templomtoronyban kondul egyet a harang. Szemközt felénk
kacsint a Naszály kúpja, másik irányban méltóságteljesen sorakoznak a Börzsöny
csúcsai, élükön a Csóványossal.
A hivatalos megnyitó kellős közepén érkezünk a helyszínre. A
színpadon éppen Balla Mihály országgyűlési képviselő beszél és sötét öltönyében
büszkén dacol a kánikulával, szónoklata végén azért előveszi zsebkendőjét és
megtörli homlokát.
Míg a házigazda község vegyes kórusa dalol, körbenézünk
ebben a vásárszerű forgatagban. Valóban a középkor világába csöppentünk.
Mellettünk vérpiros színű buggyos nadrágjában egy janicsár vitéz siet el, odébb
tetőtől talpig páncélba bújt lovag katonák készülnek fellépésükre. A törökök
sátrában igazi, zamatos feketekávét szürcsölgethetünk. Van itt bizony minden,
mi színe-java, kelléke ennek a várbeli hangulatnak, nem hiányozhatnak a
kézműves piaci portékák, és a gyermekek számára kitalált ötletes fajátékok sem.
Sisakos lovas toppan elénk és ő és hátasa is kedvesen beletekint a
fényképezőgép kattogó masinájába. Solymász lány madarát karján fogva révetegen
tekint körbe, de nemsokára apróságok sorakoznak előtte, és lelkesen figyelik az
állat mozdulatait. „Straz” feliratú fekete pólós férfiakra figyelünk fel:
Szórágy Gyuláné, Nógrád polgármestere világosít fel bennünket, ők a
dél-lengyelországi testvértelepülésről érkeztek, és a helyi önkéntes tűzoltók
kiválóságai.
De vissza a színtérre, hiszen indulnak a bemutatók. Az
Északi Szabad Hajdúk csapata kezdi a mutatványokat. Először az ágyút töltik
meg. Óriási dörrenés rázkódtatja a levegőt és szagos füst terjeng az éterben.
Előkerül egy másik lőfegyver is. Tizenhatodik században használatos puskát
markol meg a vitéz, gondosan feltölti lőporral, de először nem akar
meggyulladni a kanóc, kis segítséggel viszont másodperceken belül újabb
dörrenés hallatszik. A hajdúk ügyesek a közelharcban is. Kardok és szablyák
fénylenek, ütközéskor éles hangon csattannak a vasak. A legérdekesebb jelenet,
amikor előkerül egy hosszú nyelű nyakfogó-féle szerszám. A részeg katona
nekimegy a társának, míg a harmadik ezzel a nyakfogóval fékezi meg, egy rántás,
és máris a földön a hőzöngő harcostárs. No de most jön csak a java: az egyik
hajdú bemutatja, hogy ez a nyakfogó bizony más célra is alkalmatos. Egy fiút és
egy lányt választ ki a szemlélődők közül, és nemsokára láthatjuk, hogy a
„diszkóbeli legénykereső” hadműveletben is jó hasznát lehet venni ennek a
fegyvernek: de azért senki se próbálja ki „élesben” – tanácsolja a hajdúk
kapitánya.
Újabb érdekesség jön. A Rajnai Produkció nevet viselő
mutatványban a színpadon négy csinos lány váltja egymást, miközben
„parancsnokuk” kísérőszövegében változatos világba kalauzolja a nézőket.
Különböző korok táncai villannak elő: mintha Tar Lőrinc hozta volna a hölgyeket
az írországi barlangi pokolból, olyan sebes lábmozgással ropják a
szigetországra jellemző hamísítatlan lépéskombinációkat. Aztán váltás: a lányok
átöltöznek, s immár kecsesen ringó „háremhölgyekként” tűnnek fel. Előkerül egy
kosár is: óriáskígyó tekereg elő, és immár a hüllők kíséretében folytatódik a
szemeket vonzó tánc. Sőt, két kisgyereknek hatalmas élménye lesz: a közönségből
kiválasztott lurkók személyesen, mint egy ékszert, nyakba vehetik a kígyókat,
és amiért oly bátrak voltak, szertartás keretében azonnal lovaggá is ütik őket.
Török korból ismét visszazökkenünk a magyar múltba – hisz
időközben „visszavették” a várat katonáink. Udvari zenészek jönnek, korabeli
viseletben, szól a tekerőlant és a köcsögduda. Amikor a Nap delelőre ér, lassan
távozunk a dombtetőről. A mulatság azonban folytatódik tovább, dörrenek újból
az ágyúk, csattognak a kardok, harci kiáltások hangzanak, íjak idegei
pattannak, boszorkányokat üldöznek, és még megannyi más móka vár a romos
lőportorony tövében hűs árnyékot kereső látogatóseregre – egészen az esti
tábortűz gyújtásig.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése