2015. június 22., hétfő

Szemétszedő menekültek



Felülmúlta a várakozásokat a Jobbik balassagyarmati szervezete által kezdeményezett múlt szombati városszépítő nap. Az idegenrendészeti szállón élő menekültek közül egy vezető és egy tolmács társaságában tizenketten csatlakoztak az akcióhoz.

Az elmúlt héten több helyen, több nyelven írott plakátok hirdették szerte a városban, hogy a jobboldali politikai szervezet a városszépítő napra várja az idegenrendészeti szállón élő migráns személyek csatlakozását. Szombaton reggel kilenc óra tájban Dobrocsi Lénárd önkormányzati képviselő és aktivista társai a Bajcsy és Ady utak kereszteződésében, az egykori csendőrpalota előtt gyülekeztek, és innen indultak el a Ipoly Hotelhez, ahol Orosz Jánosné helyi kirendeltség-vezető kíséretében az Afrikából és Ázsiából származó menekültek, összesen tizenketten várakoztak. A csoport együtt indult meg nyugati irányban, az Ipoly partja felé. A férfiak és nők fehér kesztyűt húztak, kék műanyag zsákokat vettek elő, és már menet közben megkezdődött a szemét gyűjtése: a Kóvári úton, a Madách ligettel szembeni két áruház előtti vízelvezető árkokban, a strandfürdő szomszédságában. Bizony akadt dolguk bőven az önkénteseknek, mert rengeteg hulladék hevert szerteszét, a lakótelepnél például egy elnyűtt melegítő felső is a zsákba került. Végül az elbontott vágóhíd mögötti holtághoz értek, és folytatódott a szemétszedő „hadművelet”. De eljutottak a kábelgyár körzetébe, Újkóvár és a Homoki szőlők határába is – itt fejeződött be dél körül a városszépítő akció.

- Személy szerint nagyon örülök, hogy akadt tizenkét menekült, aki vállalta azt, hogy velünk közösen tisztítja meg Balassagyarmatot – értékelte a kezdeményezést Dobrocsi Lénárd. – Három fontos üzenetet is tartalmaz ez a küldetés. Egyrészt rávilágít arra, hogy a hazánkba érkező, és itt befogadott migránsoknak nem pusztán jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak, és ha ezekre figyelmeztetjük őket, szívesen segítenek is, mint azt a példa mutatja. Másrészt teljesen feleslegesen költ a kormány milliárdokat a semmitmondó plakátkampányra, ennél sokkal hasznosabb, ha önkéntes munkára fogjuk a bevándorlókat. Ráadásul mi minimális összegből, pár ezer forintból készítettük el a felhívásokat, a szórólapokat, és még ásványvizet is vittünk ki a szemétszedőknek. Harmadsorban szeretnénk precedenst teremteni, azaz más helyeken, így Debrecenben, Vámosszabadiban, Bicskén, ahol hasonló befogadó állomások vannak, lehet ilyen akciókat szervezni, és akkor talán a belügyminiszter úr fülébe is eljut, milyen ésszerű megoldásokkal lehet kezelni Magyarországon a menekültügyet.

A szervezők tájékoztatása alapján a városszépítő napon legalább két konténernyi szemetet szedtek össze, amit a Városüzemeltetési Kft. munkatársai szállítottak el.
(hegedűs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése