Lakomával vegyített vecei szüret

A kisbíró vette a kalapját, és gondosan a fejére illesztette. Intett, majd a vigalom népe felkapaszkodott a lovaskocsikra. A fogatok kivártatva a művelődési ház udvaráról kikanyarodtak a falu főutcájára, és a szikrázó napsütésben megindult az ipolyvecei szüreti mulatság menete.

Persze ezt a pillanatot hosszú előkészület előzte meg. Pénteken például disznót vágtak. A Máth Mihály és családja által felajánlott, több mint kétszáz kilót nyomó sertést Fazekas Ferenc és baráti társasága az óvodai és a közétkeztetésben dolgozók hathatós segítségével munkált meg, hogy a másnapi községi körjárat után megfáradó táncosok és kísérőik bőségesen falatozhassák a finom kolbászt, szalonnát és szarikását, persze némi dinsztelt káposztával „megspékelve”.

A szombati nap reggelén aztán kikerültek az elmaradhatatlan bábfigurák a porták elé, és a kora délutáni gyülekező után a kisbíró nyakába akasztotta dobját, felsegítette az ékes népviseletben pompázó bírót és bírónét a hintóra, majd a fejkendős-szoknyás asszonyságok és a piros „magyaros” blúzos apró legények és leányok is elhelyezkedtek a fogatokon. Az indító vezényszóra az addig feszülten patáikkal topogó lovak is ügetésbe vágtak, és a vidám szüreti sokadalom elindult körbe-körbe az ipolyvecei utcákon, hogy énekkel-tánccal köszöntse az ősz szőlőtermelő ünnepét.

Mi az első állomásig a Drégelypalánk irányába forduló nagy kanyarig követtük a felvonulást. Itt a Mitasz család háza előtt felállított szüreti életképnél a fiatalok és idősebbek leugrottak a kocsikról. A kisbíró pedig megpörgette dobverőjét, és hangosan szónokolni kezdett: tökéletes rímekbe szedve ecsetelte a falu elmúlt esztendejének főbb történéseit. Természetesen mindezt felettébb humorosan formázta, ilyen mondatokkal például: „eljött hát a szép szeptember, tanulhat már minden ember, ragad rájuk egy kis tudás, lesz belőlük jó közmunkás, tele lesz az irka, füzet, nyírhatják a parlagfüvet…” Szó esett még az időjárás viszontagságairól, a kevés esőről, meg a frissen, nyáron házasodott új párokról is.

A kikiáltó beszédét előbb az asszonyok tánca követte, majd a kisebb-nagyobb gyermek-Birbicek is ropták, különösen érdekes és „aranyos” élmény volt a kisiskolások és óvodások bújócskás-játéka.

Miután az édes lepényekkel és a finom fehérborral megkínálták az út mentén kíváncsiskodó érdeklődőket, a szüreti menet résztvevői ismét felpattantak a kocsikra, és a további állomásokra hajtattak, hogy aztán másfél óra múltán a felvonulás visszatérjen a művelődési ház udvarára, ahol már várta őket a lakoma.

H.H.

Szüret a hagyományőrző Halápon

Még alig ért meg a szőlő java, máris megkezdődtek szerte az országban a szüreti mulatságok. Nógrád megyében az elsők között szánták rá magukat a cserháthalápiak, hogy az ősz beköszöntével már tisztelegjenek a magyarok ősi italát adó édes gyümölcs előtt.

Az első szeptemberi napfényes szombaton – és remélhetőleg mind ilyen lesz e hónapban – a Cserhát dombjai közt megbúvó kis községben hagyományőrző nappal kötötték egybe a szüreti mulatságot. Amikor a kora délutáni órákban odaértünk, már javában tartott a különböző népművészeti csoportok fellépése. A csinos konferanszié hölgy éppen a herencsényi asszonykórust szólította a színpadra, akiknek harsány dalait refrénként zengték vissza a környező hegyoldalak.

Időközben némi beszélgetésbe elegyedtünk a falu polgármesterével, Dócs Dáviddal, aki két érdekességre is felhívta a figyelmet. Egyrészt a házigazdák a nap korábbi részén elhangzott köszöntője során a település történetében első ízben adták át a közösség szolgálatában végzett tevékenységért a Cserháthaláp Díszpolgára címet, amit 2016-ban a nyolcvankét esztendős Koreny József érdemelt ki. A méltatás szerint az idős férfiú rengeteget segít a község ügyes-bajos dolgainak intézésében, ezzel is példát mutatva a fiataloknak. A helyi nyugdíjas klub elnökeként rendszeres résztvevője és szervezője az egyes rendezvényeknek, tanácsait mindig érdemes meghallgatni és megszívlelni.

A másik különlegesség az országos hírnévnek örvendő Juhászné Eta konyhafőnöki szerepvállalása volt. A neves séf családja nemrégiben vásárolt házat a faluban, és szívesen csatlakozott a hagyományőrző napot lebonyolító közreműködői csapathoz.

A terefere közben egymást váltották a fellépők: nagy vastaps fogadta a lukanényei citerazenekar műsorát, a férfiak kivételesen profi módon szólaltatták meg hangszereiket. Hasonlóképpen nagy sikert arattak a cserháthalápi hagyományőrzők.

Nemsokára a hangulat valóban egyre jobban kezdte idézni a szüretet. Asszonynak beöltözött férfinép mókázott vidáman, pompás népviseletek villantak a napfényben, sőt, egy pillanatra a vendégfogadó szalmabábokra helyezett nagy szemek is mintha kacsintottak volna… Nem maradhatott el a tömeges körtánc, aztán a menet, lovasok kíséretében elindult, hogy körbejárva a falut köszöntse az ősz legnagyszerűbb vidéki ünnepét. 

H.H.

Fotó: Dobrocsi Lénárd

Újra dolgoznak az uszodánál

Kattog a gép az Ipoly-parton. A magas, hosszú karú szerkezet serényen munkálkodik, folyamatosan helyezi le az új alapokat. Néhány hetes szünet után ismét dolgoznak a balassagyarmati tanuszoda építkezésén.

Május közepén, Fónagy János államtitkár közreműködésével fektették le a balassagyarmati új tanuszoda alapkövét, aztán jó ütemben megindultak a munkálatok. Hamarosan az Ipolypart út felé járók láthatták is, mekkora lesz a nagymedence alapterülete. Ám hirtelen félbeszakadt az építkezés. Kiderült ugyanis, hogy a korábban megállapítottakhoz képest jóval komolyabb alapokra kell helyezni az épületet. Emiatt végre kellett hajtani a statikai tervek módosítását, majd utána az új dokumentációt jóváhagyatni a hatóságokkal. Ez pedig időt vett igénybe. Ám mintegy két héttel ezelőtt minden akadály elhárult a folytatás elől.

Jelenleg a kivitelezők a háromszázhatvan cölöpalap lehelyezésének befejező szakaszában járnak, ez a magas talajvízszint és a túlságosan homokos talajszerkezet miatt szükséges. Ennek lényege: levernek egy csövet (ami lefelé zárt, kifelé kinyílik), abba elhelyezik a vasvázat, arra ráöntik a betont, majd kihúzzák a csövet és a vasmagos betoncölöp megszilárdul a földben. Erre a cölöpsorra építik majd a sávalapokat és a betonlemezeket.

Lapunk értesülése szerint az építkezés átmeneti szüneteltetése kissé megcsúsztatta a befejezési határidő teljesítését, de jövő tavaszra a tervek szerint készen állhat az Ipoly-parton Balassagyarmat új létesítménye.

H.H.

Megőrizte önállóságát a szalézi plébánia

Népszerű hitéleti központ Balassagyarmaton a Kossuth Lajos utcában található Don Bosco Szent János szalézi plébánia. Főleg a vasárnapi misék iránt mutatkozik élénk érdeklődés, ilyenkor általában teljesen teli a templom, az autók pedig hosszú sorban parkolnak a környéken. Értesüléseink szerint azonban a közelmúltban veszélybe került a plébánia önállósága, és egy aláírásgyűjtésnek is komoly szerepe volt abban, hogy ez elhárult.

Balassagyarmat vallási életének hosszú évtizedeken keresztül meghatározó alakjai voltak a szaléziak. A rend itteni tagjai hitvallásuknak, a katolikus egyházon belüli felvállalt szerepüknek megfelelően a lelkipásztori munka mellett elsősorban a fiatalok felé irányították figyelmüket. Máig a város legnépesebb nyári napközis táborának számít a szalézi oratóriumban szervezett két hetes – június végi – összejövetel, amelynek során a gyermekre számos hasznos, tartalmas, tanulságos és tanító célzatú program, esemény vár.

A szalézi rend nemrégiben kivonult Balassagyarmatról, és tagjai már máshol szolgálnak, ám itt maradt a hívek tömege. Szerencsére az oratórium, benne a nyári táborral továbbra is szorgalmasan tette a dolgát, és a hívek számára is mindig akadt pap, aki misét tartson, meghallgassa gyónásaikat.

Néhány héttel ezelőtt azonban érdekes hírek kezdtek szállingózni – bár meglehetősen lassan és körülményesen szivárogva – a szalézi templom háza tájáról. Az ide gyakran járók rebesgetni kezdték, hogy a városközpontban található főplébániatemplom elöljárói részéről megnyilvánult egyfajta szándék, hogy az „árván maradt” híveket becsatlakoztassák saját szervezeti keretükbe - ezt viszont dr. Stella Leontin cáfolja, mondván nem tőlük, hanem a Váci Egyházmegyétől indult ki a két templomi közösség egyesítésének ötlete. Többek szerint ez egyet jelentett volna a lassú végzettel, mondván amúgy is kevés a pap, aki a városban működik, és egy idő után teljesen kiürülne a templom, nem tartana itt senki sem misét. A veszélyt érezve aztán aláírásgyűjtési akció is kezdődött, még a szomszédos községben is szívesen firkantották alá az ívet az emberek. Rövidesen összejött annyi szignó, amit már bátran tárhattak a Váci Egyházmegye, személy szerint pedig dr. Beer Miklós megyéspüspök elé.

Tény és való, hogy a Váci Egyházmegye honlapján július 30-án megjelent közlemény szerint dr. Beer Miklós „Dóbiás Zalán atyát felmentette kókai plébániai kormányzói tisztségéből, s egyben kinevezte a Balassagyarmati Don Bosco Szent János Szalézi Plébánia kormányzójává, Patvarc fília ellátásával”. Ez a döntés voltaképpen azt jelentette, hogy a plébánia önállóságának megszüntetésére született elképzelések – amelynek részleteit munkatársaink az ügy körüli mély hallgatás miatt nem tudták kideríteni – meghiúsultak, és a Kossuth Lajos utcai templom megőrizte önállóságát. Persze kérdés, hogy mennyire volt ebben hatékony szerepe a hívek szívós kitartásának, következetes hozzáállásának, s mennyiben kizárólag csak az egyházmegyén belüli szűk szakmai döntések húzódnak meg a háttérben.

Természetesen megkerestük a Váci Egyházmegyét is, feltéve a kérdést, hogy valóban veszély fenyegette-e a Kossuth utcai plébánia önállóságát, és ennek megőrzésében milyen szerepet játszott a hívek kívánsága. Augusztus 25-én keltezett írásos levelünkre végül szeptember 5-én érkezett válasz. Ebben Magyar Bertalan sajtóreferens igen szűkszavúan annyit közölt, hogy „Balassagyarmatnak két önálló plébániája van, és ezen az egyházmegyei hatóság nem kíván változtatni”. Arra nem kaptunk érdemi felelet viszont, hogy korábban volt-e erre eltérő irányú szándék, vajon célba értek-e az aláírásgyűjtő petíció kezdeményezései, és hogy ezek jártak-e bizonyos hatással az önállóság ügyére.

Annyi bizonyos, Balassagyarmaton manapság igen zajlik az élet katolikus vallási körökben: tudvalévő, hogy a városban tizenegy esztendeje tevékenykedett dr. Stella Leontin, a főplébániatemplom kanokok-plébánosa október elsejétől távozik, illetve hasonlóképpen elköszönt már a hívektől Csák András káplán is, ő a jövőben Cered, Zabar és Szilaspogony plébánosa lesz.

Hegedűs Henrik

Panorámatábla a kilátó tetején

Aki a jövőben ellátogat a Csesztve fölött magasodó Teréz kilátóhoz, és mindezt napsütéses, tiszta időben teszi, immár nem csak pompás látványban lesz része, hanem pontosan tudhatja is, mi az, ami a közeli és távoli tájakról a szeme elé tárul. A tájékoztató panorámatábla avatóját az elmúlt hétvégén tartották.

A Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület hosszú évek óta sokat tesz azért, hogy a Balassagyarmattól néhány kilométerre található kis község ne csak Madách Imréről és a hozzá kapcsolódó irodalmi-történelmi emlékekről legyen országszerte nevezetes, hanem minél többen ismerjék meg a környék természeti kincseit is. Ennek részeként egyre bővül a bakancsos turisták számára szánt látnivalók tárháza. Ezúttal újabb két tájékoztató táblát helyeztek ki az egyesület tagjai, valamint a Teréz kilátónál panorámatábla is fogadja a kirándulókat.

Szombaton, kora délelőtt mintegy harmincan kerekedtek útra, hogy Kincsempusztáról kiindulva felavassák a legújabb vívmányokat. Először a gombtáblánál álltak meg. Itt a csesztvei hagyományőrzők elnöke, Perédi Piroska számolt be arról, mennyire fontos, hogy a kirándulók valóban megismerjék a környékbeli erdők-mezők állt- és növényvilágát. Jelen esetben a gombákról volt szó, hiszen a fák aljában nem csupán ehető fajták, hanem mérgesek is szép számmal előfordulnak, és a tábla jó célt szolgál a kettő megkülönböztetésére, a figyelem felhívására is. Hasonlóképpen a vizes élőhelyek világát a turistáknak megmutató táblán is számos faj – nagy részében békák – rövid ismertetése szerepel. Az avatáson mindkét helyen a témához illő dalok és versek is felcsendültek, elhangoztak a helyi dalkör, valamint diákok, Boldog Virág, Krupa Eszter, Zérczi Bendegúz és Zérczi Regő előadásában.

Később a közelmúltban felállított, fákat és a vadvirágokat tartalmazó táblák mellett elhaladva a menetelők kiértek a Teréz kilátó tövéhez. Itt Kovács Gábor építészmérnök, tájfutó-térképkészítő mesélte el, miként is alkották meg a panorámatáblát. Először Tóth Tamás fényképezett a magasból, lényegében minden távoli pontot, a Mátrától a Szandai várhegyen át a templomok toronycsúcsáig, majd ez után Kovács Péter a tájfutásban használatos számítógépes szoftver alkalmazásával formázta meg a kilátó emelvényén körben látható térképet, ami pontosan a kiránduló elé tárja, hogy északtól nyugatig körbe tekintve mit lát a messzeségben.

Végül a résztvevők a kilátó körül egy nagy kört alkotva tánccal ünnepelték meg az újdonságok felavatását.

Forrás: csesztve.hu

Egykori alakulatukra emlékeztek a bajtársak

Ha Szendehely felől érkezünk a Rétság határában lévő dombtetőre, balra egy magaslaton rögtön szemünk elé tárul az egykori honvédlaktanya tömbegyüttese. Az utolsó katona lassan húsz éve már, hogy elhagyta a Hunyadi János nevét viselő harckocsi ezred kötelékét. Azóta a dandár egykori épületei közül néhányat más célra hasznosítottak, de nagy terület még új gazdákra vár. A helyőrség megalakulásának nyolcvanadik évfordulójára több tucatnyian emlékeztek szombaton a nyugat-nógrádi városban.

Az ünnepségsorozat résztvevői először a volt laktanya kapujánál gyülekeztek. Itt, a bejáratnál található emléktábla koszorúzásával kezdődött a nap, majd a szervezők és vendégeik átsétáltak a közeli művelődési központba. A színházteremben a házigazdák nevében Jávorka János nyugállományú ezredes, a Rétsági 31. Hunyadi János Harckocsidandár Baráti Kör elnöke elevenítette fel a laktanya nyolc évtizedes történetét. Megtudtuk, hogy a Gömbös Gyula kormánya idején, 1935. május 16-án kelt honvédelmi miniszteri rendelet írta elő a rétsági kaszárnya megépítését, ami két év múlva készült el teljesen, és a korszak legmodernebb magyarországi laktanyája volt. Az első alakulatot 1936. október elsejei hatállyal vezényelték ide, ezért időzítették erre az esztendőre a nyolcvanadik évforduló megünneplését.  Az ezredes hozzátette, a helyőrség több mint hatvan éves fennállása során rengeteg változás történt, és nem csupán a rendszerek kicserélődése miatt. Itt készítették fel és képezték ki az 1941-ben a keleti frontra küldött s ott többségében hősi halált halt 11. harckocsi zászlóalj tagjait, majd a második világháború befejezését követően rövid ideig hadikórház is működött a laktanya területén.

Az újabb korszak 1951-ben kezdődött, amikor a páncélos ezred elfoglalta állomáshelyét, nem sokkal később pedig a történelmi forgószelében az 1956-os események során is előtérbe kerültek a rétságiak, hiszen Pálinkás-Pallavicini Antal és alakulata innen indult kiszabadítani felsőpetényi házi őrizetéből Mindszenty József bíboros-hercegprímást, az őrnagy később életével fizetett bátor cselekedetéért.

Az ezredet 1957-ben szervezte újjá a Kádár-rezsim, immár önálló harckocsizó dandárként, felszerelve a kor ismert páncélos típusaival: 1962-ben T-54-esekkel, 1965-ben pedig T-55-ös típusokkal korszerűsítették a gépállományt. Jávorka János kiemelte, az 1968-as nyári, csehszlovákiai események alkalmával mozgósították az ezredet és a „Zala” fedőnevű hadgyakorlat keretében vettek részt a rétságiak a szomszédos ország fontosabb stratégiai pontjainak megszállásában – akik csak október végén tértek vissza a laktanyába. Az 1970-es évektől egészen a megszűnésig többször történt korszerűsítés, teljesítettek itt különböző kiképzési feladatokat. Az egykori parancsnok, a baráti kör elnöke szomorúsággal szólva, de nem kis büszkeséggel hangsúlyozta, hogy az alakulat felszámolása 1997 tavaszától példás rendben zajlott, minden tekintetben, beleértve a technikai eszközök, fegyverzetek, lőszerek és robbanóanyagok leszerelését és elszállítását, amit a megállapított határidőre, egyre szűkülő személyi állománnyal, végrehajtottak. Kifejtette: itt, Rétságon egy igen összeforrott, jól felkészült tiszti és tiszthelyettesi kar, polgári dolgozói csoport, illetve a folyamatosan változó összetételű sorkatonai állomány végezte a haza fegyveres védelme érdekében a részére meghatározott feladatokat. A dokumentumok, ellenőrzési jelentések is hűen bizonyítják, eredményes, szigorú és következetes felkészítő és kiképző munka jellemezte a rétsági ezred tevékenységét.

Végül az ezredes a megszűnés utáni körülményekről, személyes pályaívekről is szót ejtett. Elmondta, legtöbben, akik életkorukból adódóan nem élhettek a nyugállományba vonulás lehetőségével, nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A szerencsésebbek más rendvédelmi szervek kötelékeibe kerültek, de ez elköltözéssel, az új helyre történő beilleszkedéssel járt együtt, ami nem működött zökkenőmentesen, és a korábbiaktól jelentősen eltérő viszonyok közt találták magukat. De a „rétsági iskola” jó alapokat biztosított, amit kiválóan mutat, hogy a tisztek közül többen ma magas beosztásban tevékenykednek. A baráti kör és a Rétsági Árpád Egylet tagsága pedig tovább ápolja a hagyományokat, részt vállalva a helyi és környékbeli fiatalok hazafias nevelésében, például a katonai járőrverseny vagy a military tábor lebonyolításával.

A továbbiakban elismeréseket adtak át a honvédelmi nevelőmunkában, a honvéd – és kulturális hagyományok ápolásában élen járó személyiségeknek: Korbely Erik, Csengeri Attila, Torma István, Csank Csaba, Király László, Simon Katalin, Fülöp Zsolt, Fehér László, Botschner Balázs és Drozgyik Richárd vehetett át jutalmat Jávorka Jánostól, valamint az Árpád Egylet elnökétől, Fodor Lászlótól.

A helyőrség alapításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést gálaműsor zárta.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Girasek Károly 

Lecsó főtt a bográcsokban

Néha bizony igen szűknek bizonyult a szécsénkei Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvara, annyi látogató sürgött-forgott az alig kétszáz főt számláló kis cserháti település legjelentősebb eseményén, a szombaton rendezett Lecsófesztiválon.

Fejkendős-szemüveges idős asszonyság két marokkal fog egy réges-régi sparheltre tett nagyméretű fazekat, amiből kikandikál a méretes fakanál. A főzőhely túlsó felén svájcisapkás ura és parancsolója pöffeszkedik egy széken, ölében a karonülő unokával. Persze mindez csak báb-formájában. Ezzel a „látképpel” szembesült mindenki, aki csak pár perces látogatást tett a Lecsófesztivál forgatagában – persze ilyen személy alig akadt ezen a napon, hiszen a tréfás vendégfogadást követően legalább egy órát illett időzni a helyszínen.

„Ha egy kicsit idegesebbnek tűnök a kelleténél, azért van, mert ilyen verőfényesen süt a nap” – ezzel a mondattal köszöntött bennünket Hevér Boglárka, a község polgármestere, s mielőtt ecsetelni kezdte volna fokozottabb izgalmának indokait, rögvest elénk vetült a tavalyi és tavalyelőtti szécsénkei rendezvény látványa, amikor zuhogó esőben, a terasztető alá menekültek a paradicsomos-paprikás ételkülönlegességek falatozása végett érkezett éhes látogatók.

A jó hangulat tehát már a kezdet-kezdetén adott volt, amit csak emelt az illat-kavalkád, amely az üstökhöz közeledve egyre jobban és jobban csiklandozta az orrunkat. A gyorsan lerendezett megnyitó után, meglátogattuk, miként tüsténkednek az alkalmi szakácsok és kuktáik. Az egyik – a zsűri becses kedvéért megszámozott – pavilonnál felettébb csinos lányok serénykedtek. Nem sokkal odébb a Gyöngyösről jött Kotik Lászlót és családtagjait remek kedvükben leltük, rendre készültek a mókás tartalmú fotók. Közben persze vígan pirult a hagyma a bogrács alján, várva a többi hozzávaló szorgos adagolását. Kotik úr megosztotta velünk, milyen ízharmóniában is szereti fogyasztani a lecsót, persze kövér kolbászkarikákkal „megspékelve”. Szinte minden versenyző más és más Fejezeténél tartott ekkortájt a lecsófőzésnek. Valahol még csak az elején tartott a munka, arrébb viszont már közel jártak a tálaláshoz. Időközben a rögtönzött színpadon a sztárvendégként hívott Nyári testvérek tiszta éneke ingerelte tapsra a tenyereket.

Lassan-lassan a bíráló bizottság is elindult, hogy előbb szakszerűen szemrevételezze, majd személyesen meg is kóstolja, miféle „fűszerezésben” legfinomabb a lecsó. Amikor a derék zűri az első főzőcsapathoz sétált, mi búcsút intettünk Szécsénkének, de még láttuk, mint araszol befelé az egyre és egyre népesebb érdeklődők sereglete. 

H.H.-Sz.B.