Egykori igazgató búcsúztatása

A nógrádi dr. Hesz Mihály Általános Iskola közelmúltban rendezett tanévnyitó ünnepségén búcsúztatták nyugállományba vonulása alkalmából az intézmény korábbi, címzetes igazgatóját, Turi Gyulánét.

Az ünnepségen a jelenlegi igazgató, Babatiné Márton Márta tolmácsolásában elhangzott méltatásból kiderült, hogy az eredetileg magyar-orosz szakon, Egerben végzett tanárnő negyven esztendőt töltött el a pedagógusi pályán, méghozzá egyetlen állomáshelyen, a nógrádi általános iskolában. Tanári munkája során két alkalommal, 1986 és 1991 között, majd 2003-tól 2014-ig látta el az igazgatói teendőket. Turi Gyuláné mindig kiemelt figyelmet fordított a magyar nyelv hű ápolására, a helyes, kerek mondatokban kifejezett tiszta beszéd eszköztárának minél tökéletesebb megtanítására. Tanítványaival rendszeresen részt vett a megyei és országos nyelvi versenyeken, bekapcsolódott a Deme László és Péchy Blanka nevével fémjelzett Beszélni nehéz mozgalomba, és tevékenységét két alkalommal is Kazinczy-jutalommal ismerték el. Igazgatói munkája során a falu önkormányzatával együttműködésben törekedett az iskola folyamatos fejlesztésére, mind az oktató munkában, mind az épület állagmegóvásában és korszerűsítésében. 2014-ben az ő kezdeményezésére vette fel az iskola a Nógrádon született, és a településhez ezer szállal ma is kötődő kajak-kenu olimpiai bajnok, dr. Hesz Mihály nevét.

A tanévnyitó-búcsúztató eseményen a nyugállományba vonult pedagógust a tanulók, egykori tanítványok és kollégák mellett a község önkormányzata nevében Szórágy Gyuláné polgármester, illetve a jeles alkalomra Németországból hazatért névadó, dr. Hesz Mihály is köszöntötte.

H.H.

Rétsági lány lett a Dunakanyar Szépe

Az év elején fel sem vetődött a Rétságon élő Tajthy Hanna gondolataiban, hogy nemsokára már szépségkirálynői koronával a fején állja a fotóriporterek rohamát. Az élet azonban kivételes szerencsével áldotta meg a húszesztendős lányt.  Előbb a balatonfüredi Anna bálon válogatták a legpompásabb versenyzők közé, majd múlt hónap végén a váci Dunakanyar Szépe választáson lett első. A rétsági művelődési központ épülete előtt napsütéses késő nyári délutánon beszélgettünk a fiatal hölggyel.

- Téged elsősorban a kézilabdázás köréből ismerhetnek a nógrádi emberek. Édesanyád (Ferencsik Melinda) hosszú évekig űzte ezt a sportágat, és nem is olyan régen te is a korosztályod legtehetségesebb játékosai közé tartoztál a megyében. Hogyan jött az ötlet, hogy szépségversenyen szerepelj?

- Tavasszal a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola hatodik évfolyamára jártam, amikor egy áprilisi napon, a folyosón megszólított Fördősné Rozmán Edina tanárnő, tagintézmény-vezető. Azt mondta, olyan ajánlatot tesz, amit nem szabad visszautasítanom, de gyorsan várja a választ. Egy papírt tett elém, amelyen a Balatonfüred szó szerepelt. Hozzátette, Vác és Balatonfüred testvérvárosi együttműködése keretében lehetőség adódott, hogy két lány képviselje Vácot a július végi Anna bálon, és e tekintetben rám is gondoltak. De egy kísérő fiút is sebesen szereznem kell magam mellé. Nem sokat gondolkodtam, és igent mondtam a felkérésre. Még aznap felhívtam egy régi ismerősömet, a Balaton-menti kapcsolatokkal rendelkező Switzer Nabilt, aki büszkén vállalta, hogy a férfi kísérőm lesz.

- Hogyan zajlott a felkészülés?

 - Több ruhaszalonban jártunk, hogy a legmegfelelőbb estélyire rátaláljunk. Hosszú ideig egyetlen elém tárt alkalmi öltözet sem nyerte el a tetszésemet, aztán a saját készítésű ruha mellett döntöttünk. Az én terveim alapján, a váci Grószné Kmetty Ildikó kivitelezési segítségével végül sikerült megalkotni, bátran mondhatom, álmaim „költeményét”. Balatonfüreden bekerültem a tizenöt legszebb lány közé, és két különdíjat is kaptam.

- Aztán elérkezett a Dunakanyar Szépe választás.

- Az Anna bált nagy izgalommal vártam, és a hosszú készülődés után kissé el is keseredtem, hogy hamar véget ért az élmény, de boldog voltam, hogy ilyen szépen fejeződött be. A siker mindenképpen buzdított a folytatásra, utána rögtön úgy éreztem, ez csak a kezdet, így fogtam fel az egészet. Szüleim, a rokonok, barátok beültették a bogarat a fülembe, és az egyetértésemmel beneveztek az augusztus 19-21. között a váci kézműves sörfesztivál keretein belül rendezett Dunakanyar Szépe versenyre. A válogatás Gödön volt, az itt kiválasztott tíz lány számára a következő héten különböző programokat szerveztek, volt benne sárkányhajózás, jachtkirándulás, díszes vacsora, fotózás. Ez az időszak nagyon kellemesen telt, remek hangulat alakult ki közöttünk, egyáltalán nem úgy tekintettünk a másikra, mint vetélytársra. A sörfesztivál utolsó napján, vasárnap volt a fellépésünk. Háromszor kellett megjelennünk, először egyszerű, utcai ruhában, aztán fürdőruhában, végül estélyiben, az öltözeteket a rendezvény támogatói biztosították számunkra. Nagyon meglepődtem, amikor a neves személyiségekből álló zsűri engem választott ki a legszebbnek.

- Mostantól ez a terület előtérbe kerül az életedben?

- Nem tagadom, nagy kedvet kaptam hozzá, szeretnék továbbra is bizonyítani mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, ráirányították a figyelmemet a „szakma” szépségeire. Elsősorban a fitnessz-változat érdekel, hiszen a rendszeres sportolásról nem szeretnék lemondani. Személyi edzőmmel, Ocsovszky Tiborral a héten többször közösen dolgozunk egy váci erősítő-teremben, de természetesen csak a tanulás mellett jöhet a modellkedés.

Hegedűs Henrik

Rétsági lány lett a Dunakanyar Szépe

Az év elején fel sem vetődött a Rétságon élő Tajthy Hanna gondolataiban, hogy nemsokára már szépségkirálynői koronával a fején állja a fotóriporterek rohamát. Az élet azonban kivételes szerencsével áldotta meg a húszesztendős lányt.  Előbb a balatonfüredi Anna bálon válogatták a legpompásabb versenyzők közé, majd múlt hónap végén a váci Dunakanyar Szépe választáson lett első. A rétsági művelődési központ épülete előtt napsütéses késő nyári délutánon beszélgettünk a fiatal hölggyel.

- Téged elsősorban a kézilabdázás köréből ismerhetnek a nógrádi emberek. Édesanyád (Ferencsik Melinda) hosszú évekig űzte ezt a sportágat, és nem is olyan régen te is a korosztályod legtehetségesebb játékosai közé tartoztál a megyében. Hogyan jött az ötlet, hogy szépségversenyen szerepelj?

- Tavasszal a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola hatodik évfolyamára jártam, amikor egy áprilisi napon, a folyosón megszólított Fördősné Rozmán Edina tanárnő, tagintézmény-vezető. Azt mondta, olyan ajánlatot tesz, amit nem szabad visszautasítanom, de gyorsan várja a választ. Egy papírt tett elém, amelyen a Balatonfüred szó szerepelt. Hozzátette, Vác és Balatonfüred testvérvárosi együttműködése keretében lehetőség adódott, hogy két lány képviselje Vácot a július végi Anna bálon, és e tekintetben rám is gondoltak. De egy kísérő fiút is sebesen szereznem kell magam mellé. Nem sokat gondolkodtam, és igent mondtam a felkérésre. Még aznap felhívtam egy régi ismerősömet, a Balaton-menti kapcsolatokkal rendelkező Switzer Nabilt, aki büszkén vállalta, hogy a férfi kísérőm lesz.

- Hogyan zajlott a felkészülés a versenyre?

 - Több ruhaszalonban jártunk, hogy a legmegfelelőbb estélyire rátaláljunk. Hosszú ideig egyetlen elém tárt alkalmi öltözet sem nyerte el a tetszésemet, aztán a saját készítésű ruha mellett döntöttünk. Az én terveim alapján, a váci Grószné Kmetty Ildikó kivitelezési segítségével végül sikerült megalkotni, bátran mondhatom, álmaim „költeményét”. Balatonfüreden bekerültem a tizenöt legszebb lány közé, és két különdíjat is kaptam.

- Aztán elérkezett a Dunakanyar Szépe választás.

- Az Anna bált nagy izgalommal vártam, és a hosszú készülődés után kissé el is keseredtem, hogy hamar véget ért az élmény, de boldog voltam, hogy ilyen szépen fejeződött be. A siker mindenképpen buzdított a folytatásra, utána rögtön úgy éreztem, ez csak a kezdet, így fogtam fel az egészet. Szüleim, a rokonok, barátok beültették a bogarat a fülembe, és az egyetértésemmel beneveztek az augusztus 19-21. között a váci kézműves sörfesztivál keretein belül rendezett Dunakanyar Szépe versenyre. A válogatás Gödön volt, az itt kiválasztott tíz lány számára a következő héten különböző programokat szerveztek, volt benne sárkányhajózás, jachtkirándulás, díszes vacsora, fotózás. Ez az időszak nagyon kellemesen telt, remek hangulat alakult ki közöttünk, egyáltalán nem úgy tekintettünk a másikra, mint vetélytársra. A sörfesztivál utolsó napján, vasárnap volt a fellépésünk. Háromszor kellett megjelennünk, először egyszerű, utcai ruhában, aztán fürdőruhában, végül estélyiben, az öltözeteket a rendezvény támogatói biztosították számunkra. Nagyon meglepődtem, amikor a neves személyiségekből álló zsűri engem választott ki a legszebbnek.

- Mostantól ez a terület előtérbe kerül az életedben?

- Nem tagadom, nagy kedvet kaptam hozzá, szeretnék továbbra is bizonyítani mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, ráirányították a figyelmemet a „szakma” szépségeire. Elsősorban a fitnessz-változat érdekel, hiszen a rendszeres sportolásról nem szeretnék lemondani. Személyi edzőmmel a héten többször közösen dolgozunk egy váci erősítő-teremben, de természetesen csak a munkám és a tanulás mellett jöhet a modellkedés.

Hegedűs Henrik

Becsöngettek…

A Bergendy együttes hetvenes években szerzett közismert dalából, a „De nehéz az iskolatáska” mondanivalója már rég a múlt ködébe veszett. Manapság a fiatalok divatos hátizsákkal, vagy éppen kis táskákkal vonulnak szeptember elsejétől a suliba, csak a legszükségesebb holmikat magukkal cipelve. Hol van már a focicsapatok neveivel telefirkált tolltartók, a gondosan kikészített körzőkészletek, a figyelmesen becsomagolt, szamárfül-mentes füzetek világa. Felgyorsult a világ, ma már Peti sem áll a ház előtt, hanem rohan, nehogy elkéssen, mert az első tanórán dolgozatot ír, s nem a kislány nyomában szedi lépteit, elvégre úgyis találkoznak délután, s pár édes csók csattan a ligeti fák hűvösében.

Egyszóval becsöngettek! Diákokkal telnek meg az utcák és terek, tereferélő, csacsogó lányok formás alakjait figyelik a fiúk a kora őszi verőfényben – persze csak miután a mobiltelefonjaik kitartó ujjpötyögtetéseivel kiböngészték magukat a „fészbukos” világháló rengetegében. Hosszú hónapok óta egymást nem látott barátok beszélgetnek hosszan a nyári élményekről a kollégiumi bejáratok előtt.

Újra itt a tanév, és aztán tényleg ne hangoztassa az ifjú sereg, hogy egyáltalán nem várta sóváran a szeptember elsejei nyitányt: mert addig jó, míg fiatal és gondtalan az ember!

Hegedűs Henrik

Becsöngettek…

A Bergendy együttes hetvenes években szerzett közismert dalából, a „De nehéz az iskolatáska” mondanivalója már rég a múlt ködébe veszett. Manapság a fiatalok divatos hátizsákkal, vagy éppen kis táskákkal vonulnak szeptember elsejétől a suliba, csak a legszükségesebb holmikat magukkal cipelve. Hol van már a focicsapatok neveivel telefirkált tolltartók, a gondosan kikészített körzőkészletek, a figyelmesen becsomagolt, szamárfül-mentes füzetek világa. Felgyorsult a világ, ma már Peti sem áll a ház előtt, hanem rohan, nehogy elkéssen, mert az első tanórán dolgozatot ír, s nem a kislány nyomában szedi lépteit, elvégre úgyis találkoznak délután, s pár édes csók csattan a ligeti fák hűvösében.

Egyszóval becsöngettek! Diákokkal telnek meg az utcák és terek, tereferélő, csacsogó lányok formás alakjait figyelik a fiúk a kora őszi verőfényben – persze csak miután a mobiltelefonjaik kitartó ujjpötyögtetéseivel kiböngészték magukat a „fészbukos” világháló rengetegében. Hosszú hónapok óta egymást nem látott barátok beszélgetnek hosszan a nyári élményekről a kollégiumi bejáratok előtt.

Újra itt a tanév, és aztán tényleg ne hangoztassa az ifjú sereg, hogy egyáltalán nem várta sóváran a szeptember elsejei nyitányt: mert addig jó, míg fiatal és gondtalan az ember!

Hegedűs Henrik

Testvéri Gutafeszt

Verőfényes napsütésben rendezték szombaton délután az európai uniós forrásból (is) megvalósult galgagutai Gutafesztet, amelyen a házigazda község önkormányzata testvértelepülési egyezményt kötött az erdélyi Homoródkeményfalvával.

Nem sokkal a szabadtéri ökumenikus istentisztelet kezdetét megelőzően érkeztünk meg a községi sportpályára, ahol már nagy volt a forgatag. Miközben a lelkipásztorok a hívek elé tárták aznapi gondolataikat, barangoltunk egy kicsit a kavalkádban. Az öltözőépület szomszédságában nagyméretű katlanokban főttek a finomságok. Néhány kötényes asszony már buzgón kínálgatta a frissen elkészült helyi sajátosságot, a „vízen kullogó” névre keresztelt kelt süteményt, amelyet aztán egyéni kívánságra különböző ízesítésekben tártak a vendégek elé. Hátrébb a férfiak a gulyást és a vadpörköltet kavargatták, hiszen az ilyen jeles alkalommal a húsételek sem maradhatnak ki a tárházból. A széles rét távolabbi pontjain gyerekek vették birtokukba a játékokat, kéredzkedtek fel a sárkányfejes kis hullámvasút üléseire, vagy pónik és egyéb kistermetű lovak nyergébe pattanhattak.

 

Nemsokára változott a színpadkép, az oltárt és az énekeseket zászlók és a hivatalos ünnepség kezdetére felvonult közéleti személyiségek váltották. Agócs Gábor, a házigazda falu polgármestere mondott először rövid beszédet, kiemelve, miként is bukkant egymásra Galgaguta és Homoródkeményfalva, s jutottak el a megállapodás aláírásának pillanatáig. Majd Balla Mihály országgyűlési képviselő szólt a rendezvény résztvevőihez, Dömötör Tekla néprajzkutatót idézve, hogy az ünnep voltaképpen az idő felfüggesztése, amikor, néhány órára megáll minden, és az emberek átadják magukat a közösségi együttlét áhítatának. Hozzátette, jó látni, hogy a kis települések is milyen széles kapcsolatokat építenek ki az egész kárpát-medencei magyarság körében, ezzel nem csupán testvéreket szerezve, hanem a jövő útját is építve.

A homoródkeményfalvaiak nevében először Jakab Attila polgármester érdekes hasonlattal állt elő: egy kislány történetét mesélte el, aki elbújt, és nevelői hosszas keresgélés után bukkantak rá, szinte teljesen váratlanul. Ilyen váratlan, de annál bensőségesebb és gyümölcsöző egymásra találásnak nevezte a Galgagutával való kapcsolatot, és jó szívvel hívott mindenkit Erdélybe, Székelyföldre, közelebbről Hargita megyébe, a Homoród folyó völgyébe, ahol a távolról jött vándor igazi, magyaros vendéglátásban részesülhet. Hasonlóképpen vonta meg a testvéri egyezmény létrejöttének tanulságait és eredményeit Gergely Gábor Tibor, a homoródkeményfalvai Füzes Közbirtokosság (mezőgazdasági termelői-gazdálkodói közösség) elnöke. Galgaguta többi testvértelepülésének képviselői is megszólaltak: a felvidéki, Nagykürtös környéki Alsópalojta, valamint a csallóközi Gúta város első embere egyaránt azt hangsúlyozta, minden partner számára sok-sok előnnyel és haszonnal jár, ha az államhatár két oldalán lévő magyarság összetart, közösen gondolkodik és remek, szoros viszonyt ápol egymással.

A hivatalos ünnepséget követően a vidámságé lett a főszerep a galgagutai réten. A közismert színművész-showman, Hajdú Steve képzett porondmesterként kapta kézbe a mikrofont, és szólította fellépésre a különféle csoportokat: a helyi óvodásokat, iskolásokat, hagyományőrző asszonyokat és férfiakat – a mulatság pedig késő estig tartott.

H.H.-Sz.B.

Gombócmajszoló Szilvaszombat

Évről-évre egyre nagyobb tömeget vonz a kétbodonyi Szilvaszombat, amelyet az elmúlt hétvégén immár tizennegyedik alkalommal rendeztek meg a délnyugat-nógrádi településen.

Talán az utolsó melengető nyári délelőttön kelünk útra, hogy a kies nógrádi tájon átvágtatva elérkezzünk a kétbodonyi Szilvaszombat helyszínére. Hatalmas tömegbe csöppenünk, a sorban csak lassan tudunk előre araszolni. A művelődési ház árnyas-tágas parkjának hátsó ajtaján belépve rögvest a rétsági „kereplősök” sátrával találjuk magunkat szemközt. Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi város ezúttal szakáccsá átvedlett alpolgármestere bőszen dagaszt, keze nyomán formálódnak a gombócnak való alapanyagok. A vidám csoport házi „ördöge” is hozza megszokott formáját: kanyarint egyet formás szarván, majd buzgón kurjantja világgá – no, nem éppen bánatát, hanem hívja, csak hívja a népet, mondván a legfinomabb falánkságokat éppen náluk lehet falatozni.

Tovább igyekszünk a forgatagban, és csak ámulunk, mennyi sokféle módon is lehet készíteni a nyárvége kiváltképp finom gyümölcséből az ínyencségeket. Egy férfiú éppen búcsúzik a keszegiektől, tányérján kövér, fekete, mákkal teli gombócok roskadoznak, egyet közülük gyorsan be is kap, afféle kóstoló gyanánt. A cserháthalápiaknál, mohoraiaknál, kerepesieknél, patakiaknál nincs is időnk bámészkodni, látjuk viszont, miként sürgölődik az alkalmi konyhában a szátoki polgármester, Dóbiás Tibor. Természetesen menet közben a házigazdákat is szemügyre vesszük, gyors pillantást vetünk a kívánságunkra elénk táruló katlanbelsőre, miként rotyog a gőzölgő forró vízben a gombóchalom. Szakállas férfi izzadtságcseppekkel birkózva kezeli szakértő módon a préselőt, a szilva leve bő sugárban csorog a fazékba.

A járókelők is csodájára járnak a ritka látványnak, a magyar szó mellett idegen nyelvű ajkakról is hangzik a méltatás, előttünk egy úr heves „okéj, okéj” elismeréssel vélekedik a bodonyi szilvás termékekről. Lám, a messzi Kínában is híre ment ennek a gasztronómiai eseménynek, az ázsiai anyuka és gyermekei kíváncsian tekintgetnek körbe-körbe.

Egy másik katlanban a lekvárnak való szilva fortyog, a vérpiros masszába mélyen merül bele a jókora „vareca”. Érdekes módon nem csupán az édes ízek szerelmesei számára akad itt falatoznivaló. Asszonyok hagymát szeletelnek, és valóban igaz lehet a régi latin mondás: „de gustibus non est disputandum”, vagyis az ízlés nem vitatéma. Miközben a vendégek egymás után lakmároznak a szilvás különlegességekből, érdemes figyelő tekintetet vetni a színpadra is, ahol a különböző hagyományőrző csoportok szórakoztatják a közönséget, a házigazdák mellett látjuk például az ipolyveceieket, szügyieket és a legéndieket.

Kis idő múlva egyre nagyobb és nagyobb tömeg gyülekezik a színpad emelvénye előtt. Fenn, a pódiumon tíz éhes szájú férfiú foglal helyet egy hosszú asztalnál: a gombócevő verseny főszereplői. Rajtjelre indul a feladat, két marokkal tömik magukat a bátor vállalkozók, bizony nem árt, ha a villámsebes falás közben kortyint is az illető, jobban csúszik a torkon le a finomság. Nosza, az egyik versenyző már végzett is, két pillanat sem telik bele újra kéz lendül a magasba, megvan a második helyezett! Újabb kör, újabb gombócrakás tűnik el másodpercek tört része alatt, néhányan már nem bírják a tempót, de a legügyesebbek a harmadik „púpozott” tányér tartalmát is kiürítik.

A nagy felhajtásban észre sem vesszük milyen gyorsan eltelt az idő, ideje hát búcsút inteni a szilvaszombati mulatságnak. Teszünk még egy röpke kiruccanást a szomszédos kézműves „utcában”, majd az egyre verőfényesebb napsütésben kigördülünk Kétbodonyból.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla